kapubanner for mobile

Így alakult a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés 2024 első harmadában

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A munkaerőpiac állandóan formálódó közeg, amelynek változásai a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területére is kihatnak. Az év első harmadának tapasztalatait az alábbiakban összegzi a Man at Work.

images

A munkaerőpiac állandóan változik, és ezzel együtt formálódik a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés általunk látott képe is. Baradits Bulcsú, a több mint 25 éve a piacon lévő és rengeteg értékes tapasztalattal rendelkező Man at Work munkaerő-kölcsönzési üzletágvezetője három trendet emelt ki, amelyeket 2024 első négy hónapjában érvényesülni lát a közvetítés és a kölcsönzés területén. „Megálló felvételi folyamatokkal találkoztunk, valamint azzal, hogy a cégeknél a bérfejlesztések vitték el a fókuszt” – foglalta össze, majd kiemelte: „egyedül az élelmiszeriparban volt egy minimális fellendülés, a többi iparágban stagnálás figyelhető meg".

Farkas Edit munkaerő-közvetítési üzletágvezető hozzátette, hogy a fókusz egyértelműen a specialistákon, a nehéz kereséseken volt. „Vagy olyan munkavállalókat toboroztunk, akik a hiányszakmák képviselői, vagy pedig specialistákat, de volt, hogy ’fű alatt’, kvázi a nyilvánosság kizárásával kerestünk vezetőket, kulcspozíciókat töltöttünk be és mindeközben a minőségi munkaerő kiválasztást erősítettük” – fogalmazott. Hozzátéve, hogy az iparban tapasztalt kiesés – például, hogy kevesebb lett a technikus és a mérnök felvétel – nem viselte meg a Man at Work-öt, sőt, új területek felé is tudtak nyitni. „Az érdekképviseletek, a pénzügyi szolgáltatók és a kereskedelem területén is szereztünk új megbízásokat” – fogalmazott. 

Ezek a legnépszerűbb pozíciók és hívószavak

Baradits Bulcsú kiemelte, hogy nem mindig csak a pozíciótól függ, mennyire nehéz vagy éppen viszonylag könnyű jelölteket találni Magyarországon egy-egy állásra. Tapasztalataik szerint még mindig az egy-két műszakos betanított munkás álláshelyeket lehet a leggyorsabban betölteni, az egyik legnehezebb viszont a technikus végzettséggel rendelkező szakmunkást megtalálni. „Ahol a bérfejlesztés elmaradt, ott viszonylag bátrabbak (voltak) a munkavállalók a munkahelyváltással kapcsolatos döntéseikben, de ahol megfelelő mértékben emeltek a béreken, még inkább megfontolták azt” – egészítette ki fejvadász tapasztalataival Farkas Edit.

Közben pedig a jelöltek igényei is változtak: az egy-két műszakos munka mellett a részmunkaidő is sokkal keresettebbé vált. „Ha egy fehér galléros álláskereső két állásajánlat közül választ – vagyis amit igazán keresnek -, akkor szerintem a remote, a home office, a távmunka, vagy a rugalmas munkaidő lehetősége számít, ezek a hívószavak számukra” – magyarázta a közvetítési üzletágvezető. 

Milyen változások várhatók?

Mivel a munkaerőpiac állandó mozgásban van, nem is kételkedünk abban, hogy a stagnálást fellendülés követheti majd. Illetve, hogy a cégeknél nemcsak az igény, hanem annak anyagi feltételei is megteremtődnek a bővüléshez. „Hiszen az élelmiszeripar szezonális oldalának képviselői már előre jelezték igényüket, felvételek a nyáron az ősz megérkezéséig biztosan lesznek. Azonban úgy látjuk most a kihívás a mennyiségi és minőségi teljesítés mellett továbbra is a legjobbak felkutatása lesz” – fogalmazott Farkas Edit. 

„A rugalmasság lesz az egyik olyan ismérvünk, képességünk, ami átlendít majd bennünket az elkövetkezendők kihívásaiban.  A Man at Work-nek a „felpattanás” időszakában továbbra is szabályosan és jól kell teljesíteni, erre fogunk törekedni kitartó és szakmailag felkészült csapatunkkal” – zárta mondandóját Baradits Bulcsú. 

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek