Így válj HR szakmai vezetőből HR üzleti vezetővé

„Üzleti vezetők vagyunk, akik történetesen a HR-ben dolgoznak” - írta Enrique Rubio, a top 100 HR influencerek egyike. Martin Gyöngyvér programindító gondolatai minden olyan HR vezetőnek, aki szeretné a HR funkciót üzletközpontúbbá tenni, meghatározó hatással lenni üzletre, stratégiára, döntésekre, nagyobb bizalmat, hitelességet, befolyást szerezni a felsővezetésben.

Kérdezz-Felelek HR vezetőknek


A felsővezetők világszerte az emberi tőkét tekintik a legnagyobb kihívásnak. A vállalkozások sikeressége munkavállalóik sikerességétől függ, amelyet nagyrészt a vállalat kultúrája, vezetési érettsége és stílusa, valamint humán stratégiája határoz meg. Paradox módon pont ezen a befektetési és döntéshozói szinten van a legkevesebb humán tőkével kapcsolatos stratégiai és gyakorlati tapasztalat. Ez is egy fontos érv amellett, hogy a HR vezetőket bevonják az üzleti vezetésbe.

Kihívásnak érezted-e valaha is, hogy bejuss a felsővezetői csapatba, hitelességet szerezz és tekintélyt vívj ki a legmagasabb üzleti szinten?

Napjainkban a tulajdonosok és a felsővezetés elvárásai fokozott nyomás alá helyezik a HR vezetőket azáltal, hogy felelőssé teszik őket a vállalat üzleti teljesítményének növekedéséért és a HR tevekénységek kimutatható megtérüléséért.

Kihívásnak érezted-e valaha is számszerű tényekkel bizonyítani a HR tevékenységek közvetlen hatását az üzleti eredményekre?

A HR vezetők szakmailag egy egyre komplexebbé váló környezetben és feltételek mellett is jobban megállják a helyüket, az üzlet területén (pl. a piac és a versenytársak naprakész ismerete, pénzügyi ismeretek) viszont alapvető hiányosságokkal küzdenek. A pozitív változások és eredmények ellenére a HR üzleti elfogadottsága még sok helyen hadilábon áll.

Milyen üzleti kérdések foglalkoztatnak leginkább? Véleményed szerint milyen üzleti igényeket idéznek elő a megváltozott gazdasági környezet által teremtett lehetőségek és problémák? Tapasztaltál-e valaha is negatív megítélést, kritikát vagy visszautasítást az üzlet részéről?

A HR vezetők felelősek az egyik legfontosabb megújuló üzleti tőkéért, az emberekért. Nem az üzlet, hanem az üzletben dolgozó munkavállalók termelnek értéket. Ahogy az üzleti értékteremtés fontossága nő, úgy nő a munkavállalók értékteremtő szerepe is.

Hogyan teljesítenek vállalatod munkavállalói és ez milyen hatással van az üzleti eredményességre? Milyen hatékony támogatást nyújt a HR csapatod a teljesítmény növelése érdekében?

A HR vezetők a munka új korszakának szemtanúivá válnak, amely kereteinek megalkotásában meghatározó szerepet töltenek be, megalapozva ezzel az üzlet jövőjét és a munkavállalók következő évtizedre való felkészítését.

Mi a különbség a tegnap, a ma és a holnap üzleti valósága között? Milyen üzleti és humán jövőképpel rendelkezel? Hogyan készíted fel vállalatodat a jövőre?

A felsővezetők szerint a HR vezetők többsége még mindig szakmai vezetőként definiálja magát - ezt tükrözi szemléletmódjuk, javaslataik, prioritásaik - , ezért nem érzékelik a HR üzlethez való kötődését és üzleti hozzáadott értékét.

Hogyan járul hozzá HR csapatod a silószemlélet és a bürokrácia megszüntetéséhez, a szervezeti funkciók közötti erős együttműködés kialakításához és fenntartásához az ügyfélélmény (CX) sikere érdekében? Tapasztaltad-e valaha is, hogy HR kezdeményezéseidet nem támogatta a felsővezetés?

Amint a szakmai vezetők elérik a felsővezetői szintet, a funkcionális szakértelem központi szerepét átveszi a vezetői készségek és az üzleti alapok magabiztos ismerete. A jövő HR vezetői elsősorban üzleti vezetők, másodsorban a HR terület szakértői. A tradicionális HR karrierpálya megváltozik, a HR vezetői pozícióhoz az üzleti élet más szakmai területein keresztül vezet majd az út.

Hogyan értékeled saját vezetői készségeidet és felkészültségedet a HR üzleti vezető szerephez? Melyek a készségbeli hiányosságaid?

A HR vezetők tisztában vannak az elvárásokkal és a változás szükségességével, azok kivitelezése azonban sokszor megoldhatatlannak tűnő kihívások és akadályok elé állítja őket.

Hogyan fogod legyőzni az akadályokat és megszüntetni a hiányosságaidat? Hogyan fogsz felnőni az új kihívásokhoz?


Megérett az idő arra, hogy a HR vezetők újragondolják üzleti szerepüket. A tegnap tudásával és módszereivel nem lesznek képesek a holnap kihívásait és problémait megoldani. Mostani szerepük új szemléletmódot, tudást, üzleti megoldásokat és vezetői stílust kíván meg. Nemcsak a HR funkció jövőjéről van szó, hanem az üzlet jövőjéről is.

Mit tettél üzleti és szakmai tudásod, készségeid fejlesztése érdekében az utóbbi években? Milyen üzleti hatása lesz, ha nem fejleszted magadat tudatosan a megfelelő irányba?


HR vezetők az üzleti életben


Évek óta foglalkozom HR szakemberekkel és vezetőkkel, üzleti szemléletük és vezetői készségeik formálása segítségével inspirálom őket üzleti vezetővé válásuk útján. A HR vezetők mentorálása során magam is széles körű tudásra tettem szert és hasznos tanulságokat szűrtem le az elmúlt években.

A felsővezetők HR vezetőkkel szembeni legfontosabb elvárása a piac és az üzlet naprakész, alapos ismerete, a HR erőfeszítések közvetlen és kézzelfogható üzleti eredményekben való kifejezésének képessége, valamint a vezetői készségek megléte. Egy HR vezető akkor válik üzleti vezetővé, ha képes a stratégiai gondolkodásra, a változásokat előrevetítésére, a körültekintő kockázatvállalásra és döntéshozásra, a hatékony kommunikációra, a belső/külső stakeholder-ekkel való rendszeres együttműködésre, kiterjedt üzleti kapcsolatrendszerrel rendelkezik és mindezt proaktívan, hitelesen teszi.

Erős elkötelezettség késztetett arra, hogy a gyakorlatban szerzett tapasztalatokat megosszam mindazokkal, akik karrier fejlődésük következő állomásaként vezetői hitelességük elmélyítésére, üzleti befolyásukat megszilárdítására, a felsővezetőkkel való egyenrangúságra és a HR funkció üzletközpontúvá alakítására törekednek.


HR vezetőknek és a jövő HR vezetőinek ajánlom


A HR vezetők felsővezetők általi megítélése és üzleti elfogadottságuk attól függ, hogy azok

hogyan gondolkodnak,
hogyan cselekednek,
és hogyan vállalnak felelősséget az üzleti teljesítményért és értékteremtésért.

Erre a modellre épül fel a HR Üzleti Vezető Mentoring és Workshop, amelynek segítségével a HR üzleti vezetővé válásod útján kívánlak inspirálni és támogatni. Az online program egyedülálló, interaktív és gyakorlatorientált, a jövő üzleti kihívásait összekapcsolja a humán tőkében rejlő lehetőségekkel, azokat összefüggéseiben tárgyalja. A program megismertet mindazzal a vezetői minőséggel, ami a stratégiai üzleti vezetővé válás feltétele.

Te is érzed a változás szelét? Ha saját transzformációdon keresztül akarod bebizonyítani, hogy a HR létfontosságú, stratégiai és meghatározó erő a szervezetedben, ha meg akarod szilárdítani vezetői hitelességedet és üzleti befolyásodat, akkor csatlakozz a programhoz!

Itt találod a részleteket: https://hrlead.at/workshop/a-hr-vezeto-uzleti-vezetove-valasanak-strategiai/

Gondolj magadra! Gyere el, építsük együtt üzleti és szakmai jövődet! Várom megtisztelő érdeklődésedet!

Martin Gyöngyvér

A nyitóképen a szerző
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egy anya, aki karácsonykor is dolgozott – és az elismerés, ami nem maradt el

Szülési szabadságon volt, koraszülött babát nevelt, mégis újra és újra beállt karácsonykor dolgozni az NHS újszülöttosztályán. Egy brit anya... Teljes cikk

Nincs szorgalmas vagy lusta generáció - a Z a közös élményt keresi és nem akar belehalni a munkába

“Nincs szorgalmas és lusta generáció, csak a Z-sek másképp vonhatóak be a munkába” - mondta Steigervald Krisztián generációkutató egy múlt heti... Teljes cikk

Utálod a munkád, de nem tudsz felmondani? 20 tipp, hogy újra szeresd, amit csinálsz

Kiégtél, eleged van a melóból, de nem tudsz vagy nem mersz váltani? Nem vagy egyedül. Szakértők szerint néhány tudatos lépéssel újra... Teljes cikk