kapubanner for mobile
Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 5 éve

Így védekezzen a cég a covid második hullámában - itt a Vállalati Fehér Könyv

Forró kérdés a munkavállalók egészségének megőrzése a munkahelyeken, hiszen a tavaszi első hullámhoz képest ősszel sokkal több a fertőzött. Ezért adta ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Vállalati Fehér Könyvet, amelyben gyakorlati védekezési, munkaszervezési javaslatokat, nemzetközi esettanulmányokat egyaránt találnak a vállalkozások.

A Vállalati Fehér Könyv célja, hogy információt és támpontot adjon többek között a munkavállalók covid-19 kockázatának értékeléséhez, a megelőzést szolgáló intézkedési, pandémiás tervek elkészítéséhez. A kiadványt összeállító szakemberek hangsúlyozzák, hogy jelen helyzetben nem elégségesek a vállalatoknál általában meglévő üzletfolytonossági tervek, hiszen a helyzet egy speciális krízishelyzet, amelynek a kezelése is speciális intézkedéseket igényel.

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a HR Portalnak elmondta, hogy a kiadvány gyakorlati útmutató kíván lenni a vállalkozásoknak ahhoz, hogy elkészíthessék saját igényeikre szabott pandémiás tervüket. Ennek érdekében, mint hangsúlyozta: „megvizsgáltuk a nemzetközi gyakorlatokat - a könyv hivatkozik többek között az Egészségügyi Világszervezet ajánlásaira is -, valamint merít az egészségügyi előírások betartásában élen járó külföldi multinacionális vállalatok útmutatóinak jó gyakorlataiból. Mindemellett, a munka szakmai vezetését a minisztérium Járványmatematikai modellező és epidemológiai projektcsapata végezte, amely virológusokból és járványügyi szakértőkből áll, akik közvetlen tapasztalattal rendelkeznek.”
Kockázati tényezők a munkahelyek típusa szerintKockázati tényezők a munkahelyek típusa szerint

Az első hullám tapasztalatai


A járvány első fázisának munkahelyi tapasztalataiból számos következtetést vontak le Európában. Azonosítottak kockázati tényezőket (a kutatásban a 30 EU tagállamból 17 vett részt): nem meglepő, hogy a munkahelyi járványok 95%-a zárt terekben alakult ki, növelte a terjedési kockázatot a távolságtartás hiánya. Vannak azonban munkahelyek, ahol ezek mellőzés nélkül a munkavégzés a fizikai jelenlét és a szoros kontaktus nélkül nem megoldható. Ezeken a helyeken a kockázatot tovább növeli a kiabálás (zajos környezet), a hosszabb műszak és a közösségi terek, így az étkezők, öltözők, hiszen itt gyakran zajlik beszélgetés, és nincs maszkhasználat. Ezen túlmenően komoly gondot jelent az esetleg covid-19 pozitív dolgozó jelenléte a munkahelyen, aki esetleg nem tud arról, hogy fertőzött, esetleg nem gondolja a jeleket a koronavírus tüneteinek vagy például fél a munkahelye elvesztésétől, ezért titkolja a tüneteit. A fertőzött kollégával való huzamosabb kapcsolat, a 1,5-2 méteres védőtávolság, a személyi higiénés intézkedések be nem tartása illetve a maszkhasználat hiánya növeli a vírus átadásának veszélyét.

A Fehér Könyvben a felkészüléshez, kríziskezelés tervezéséhez, a kockázatcsökkentéshez és megelőzéshez, a működés folytonosságának fenntartásához illetve az összes további intézkedéshez szükséges ellenőrzőlista található, amelyek kitételei a céges felkészüléssel, a kríziskezelési folyamatokkal párhuzamosan „kipipálhatók”.
Az egyéni és intézményi kockázatok értékelésére szemléletes példákat is hoz az anyag: „A. B. osztályvezető munkatárson covid megbetegedés enyhe tünetei jelentkeznek a munkahelyén. A munkatárs a tünetek megjelenését azonnal jelzi, elkülönítik, így a továbbiakban a fertőzés átadásának kockázata alacsony. A tünetek megjelenése előtti napokban (a tünetek megjelenése előtt 48 órával a fertőzőképesség fennállhatott!) azonban széles körben történhetett átvitel, ugyanis A. B. osztályvezetőnek sok közeli kontaktusa volt, jórészt zárt térben. A vele maszkhasználat nélkül közvetlen kontaktusba kerülők 14 napos munkából történő kiesése (karantén) nem jelent drasztikus működési zavart, feladataikat ugyanis jórészt otthonról is el tudják látni. Összesített értékelés: a járványos terjedés bekövetkezésének a valószínűsége közepes, az esetleges járvány működésre gyakorolt hatása enyhe.”

A munkakörök 75 százalékánál nem megoldható a home office
A kockázatok felmérése után a következő lépés olyan intézkedések meghozatala, amelyek csökkentik a fertőzés valószínűségét, illetve a következmények súlyosságát. Bár erre az egyik legkézenfekvőbb megoldás a kontaktusok minél széleskörűbb csökkentése, például a home office- bevezetése, ez a valóságban azonban nagyon sok esetben nem megoldható, a munkakörök mintegy 75%-ánál. Ezeken a helyeken egyértelműen a fizikai távolságtartás, a kontaktuscsökkentés és a személyi higiéné fokozott betartása csökkentheti a fertőzésveszélyt. Erre a szakemberek egy fordított piramisformát alkottak meg szemléltetésként.
A kockázatcsökkentő intézkedések hierarchiájaA kockázatcsökkentő intézkedések hierarchiája

A munkavállalók felé kommunikálni kell ezeknek az intézkedéseknek az indoklását, szükségességét, inteni őket, hogy kerüljék például a kézfogást, biztosítani, hogy lehetőség legyen kézmosásra, kézfertőtlenítésre, erre nézve emlékeztetőket kihelyezni, illetve ha minderre nincs meg az állandó lehetőség, akkor például fizikai korlátok, pl. plexi térelválasztók felhelyezése indokolt. A munkakörnyezet tisztán tartása is hasonlóan fontos tényező. A kötet kiemeli a munkavállalók oktatásának, tájékoztatásának fontosságát a védekezés szempontjából valamint azt is, hogy elengedhetetlen a tudásuk naprakészen tartása.

A HR szerepe a munkaszervezésben


Kiemelten foglalkozik a Vállalati Fehér Könyv a HR tervezéssel a működés folyamatos fenntartása érdekében, ahol megemlítik a távolmaradásokat, amelyek a járvány következtében (nem csak betegség miatt) jelentősen nagyobb arányban fordulhatnak elő, mint egyébként. Ezért fontos már időben meghatározni a minimálisan fenntartandó tevékenységeket, és az ehhez szükséges munkaerőt. Vagyis különösen koncentrálni kell a munkaszervezésre, és a helyzet kiváltotta fokozott stressz kezelésének lehetőségére is.

„Vizsgálja meg, vizsgálja felül a vállalat humánpolitikai stratégiájában az emberi erőforrásokra vonatkozó irányelveket. Bizonyosodjon meg arról, hogy a stratégia és a végrehajtási gyakorlat összhangban áll a releváns hazai közegészségügyi-járványügyi ajánlásokkal, útmutatásokkal, valamint az idevonatkozó hatályos jogszabályokkal.”
Szempontok a kockázat besorolásáhozSzempontok a kockázat besorolásához

A munkavégzés fenntartása érdekében felvetik a testhőmérséklet-mérés bevezetését, a kockázati csoportba tartozó munkavállalók védelmét, a bizalomépítés, kommunikáció fontosságát a munkavállalók felé.

Nemzetközi jó gyakorlatok is olvashatóak benne


A könyv nemzetközi példákat is hoz a járvány munkahelyi terjedésére és annak kezelésére is, amelyek közt szerepel szöuli telefonközpont, amerikai húsfeldolgozó üzem, fodrászat, halászhajó stb., svájci hotel és koreai kávézó is.

Arra a kérdésre, hogy mit tesznek azért, hogy a kiadvány valóban eljusson a célközönséghez György László, ITM államtitkár a következőket válaszolta: „Annak érdekében, hogy az információ közvetlenül is eljusson a vállalkozásokhoz, a megjelenést követően eljuttattuk a könyvet a szakmai szervezeteknek, vállalkozói szövetségeknek és a kamaráknak, köztük a legtöbb ágazat képviselőinek, így a járműipari szereplőktől kezdve a bútorgyártókat képviselő szervezeten át az orvosieszköz-gyártókig. Emellett készül a kiadvány angol nyelvű fordítása, hogy az a külföldi tulajdonú vagy külföldi tulajdonosi körrel rendelkező vállalkozások számára is elérhető legyen.”

A Vállalati Fehér Könyv itt olvasható.
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezek a kiégés legfőbb jelei a pszichoterapeuta szerint

A szakember szerint a nyitottság kultúrájának kiépítése elengedhetetlen a kiégés megelőzéséhez. Teljes cikk

Aki hazamegy időben és nem túlórázik, fizetésemelést kap – figyelem, igaz történet!

Vajon tényleg eljöhet az a világ, melyben a cégek egyre inkább elismerik és jutalmazzák azokat az alkalmazottakat, akik egészséges határokat... Teljes cikk

Új SZÉP-kártya zseb segíti, hogy többet mozogjanak a magyar munkavállalók

Évente 37 millió munkanap esik ki betegség miatt Magyarországon, ami mintegy 500 milliárd forint veszteséget jelent a munkáltatóknak. A háttérben... Teljes cikk