Ilyen támogatásokkal segítik az iskolakezdést a környező országokban
A jövő héten több százezer diák kezdi meg az új tanévet, ám a családok számára az iskolakezdés ma már komoly anyagi terhet jelent. Míg Magyarországon nincs automatikusan külön pénzbeli iskolakezdési támogatás, csupán az ingyenes tankönyvellátás biztosított, addig több környező országban közvetlen anyagi segítséget kapnak a szülők: Ausztriában például minden gyerek után egyszeri 116 eurós támogatást fizetnek, Lengyelországban pedig 300 złotyt (mintegy 65–70 eurót) – foglalja össze a Niveus.
„Korábban egy átfogó intézkedés keretében több cafeteria-elemet is kivezettek, köztük az iskolakezdési támogatást, amely addig fontos segítséget jelentett a családoknak” – mondja Bagdi Lajos, a Niveus partnere.
Mennyi volt a támogatás korábban Magyarországon?
Korábban a munkáltató által kedvezőbb adózással adható iskolakezdési támogatásra nem volt felső korlát, és a bérnél kedvezőbb adózás mellett adható volt – utalvány formájában, a köznevelésben részt vevő gyerek után. A megszűnésével ugyanakkor a munkáltatók ma is nyújthatnak pénzbeli támogatást, de már magasabb adóteherrel kell számolniuk.
Nemzetközi kitekintés
Érdekesség, hogy a környező országok többségében létezik valamilyen formában iskolakezdési támogatás, míg Magyarországon általánosságban nincs külön ilyen juttatás (a beiskolázási támogatást leszámítva, amelyet az önkormányzatok biztosíthatnak szociális/rászorultsági alapon), ugyanakkor az állam minden gyerek számára ingyenesen biztosítja a tankönyveket.
|
Ország |
Iskolakezdési támogatás |
Összeg / forma |
Jogosultság |
|
Ausztria |
„Schulstartgeld” |
kb. 116 € |
Egyszeri támogatás augusztusban |
|
Lengyelország |
„Dobry Start / Good Start” |
300 PLN (~65–70 €) |
Egyszeri, minden gyerek után |
|
Csehország |
Gyermekellátási támogatás |
970–1470 CZK (≈40–60 €) havonta |
Jövedelemfüggő, nem kifejezetten iskolakezdéshez |
|
Szlovákia |
Nincs külön támogatás |
– |
Csak általános családi ellátások |
|
Románia |
Oktatási kártya („Tichet social pentru rechizite școlare”) |
kb. 500 RON (≈100 €) évente |
Szociális alapon, rászoruló családok gyermekei számára |
|
Magyarország |
Nincs pénzbeli támogatás |
Beiskolázási támogatás |
Ingyenes tankönyvek minden gyereknek |
Mennyi most az iskolakezdés költsége nálunk?
A legfrissebb felmérések szerint Magyarországon egy gyerek iskolakezdésének átlagos költsége 50–75 ezer forint között mozog, de az első osztályosok esetében akár a 100 ezer forintot is meghaladhatja.
Van helyette más támogatási lehetőség?
A munkáltatók ma már jellemzően kis összegű ajándékkal vagy utalvánnyal próbálnak segíteni, amelyet évente háromszor adhatnak a minimálbér 10 százalékáig. Emellett az önkormányzatoknál is elérhető úgynevezett beiskolázási támogatás, amelynek összege és feltételei településenként eltérnek.
„Bár a cégek részéről továbbra is van szándék a segítségnyújtásra, a lehetőségek köre szűkebb és drágább lett. Emiatt ma már nagyobb mértékben a családokra hárulnak a szeptemberi pluszkiadások” – teszi hozzá Bagdi Lajos.
fotó: unsplash
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Tisza Párt választási győzelmével újra napirendre került az önálló oktatási minisztérium létrehozása, és az Erasmus-hozzáférés... Teljes cikk
A középfokú felvételi eljárásban március 25-27. között módosíthatók a felvételi rendszerben korábban jelzett továbbtanulási tervek - közölte... Teljes cikk
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
- Gimnáziumok vezetői írtak levelet Magyar Péternek az oktatási miniszterjelölt kapcsán 1 hete
- Több mint hatezren jelentkeztek rövidített tanári mesterképzésekre 1 hete
- Miért buknak meg az AI felkészítő képzések? 1 hete
- A magyar diákok harmada lemaradhat a továbbtanulásról – súlyos állítás az új miniszterjelölttől 2 hete
- Váratlan név bukkant fel az oktatási miniszteri posztra 2 hete
- Digitális szakadék a családokban: kétszer annyi képernyőidő a kevésbé iskolázott szülők gyerekeinél 2 hete
- Újra lesz önálló oktatási minisztérium és újra lesz Erasmus? 2 hete
- Állami karrierek újraírva: szakemberekkel épül a Tisza-kormány 2 hete
- PDSZ: a kormány azonnal kezdjen tárgyalásokat a pedagógusok bérrendezéséről 1 hónapja
- Még a választások előtt jöhet a tanársztrájk? 1 hónapja
- Már csak pár napig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések 1 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?