kapubanner for mobile

Ingyenes kínai nyelvtanfolyamot indítottak általános iskolásoknak

A győri Széchenyi István Egyetem által hirdetett tanfolyamra február 28-ig lehet jelentkezni.

Ingyenes kínai nyelvtanfolyamot indított általános iskolásoknak a győri Széchenyi István Egyetem, amely ezzel kínai kapcsolatainak erősítésére törekszik - közölte a felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-vel. A tájékoztatás szerint az egyetemnek a magyar nemzetgazdasági törekvésekkel összhangban egyre erősebbek és sokrétűbbek a kínai kapcsolatai, a tanfolyammal pedig "új kapukat nyitna" a gyerekek számára. A közleményben idézik Barczi Rékát, az egyetem nemzetközi programok központjának vezetőjét, aki elmondta, a program célja, hogy az intézmény az oktatási és kutatási feladatai mellett fontos szerepet töltsön be a társadalom életében, hozzájáruljon a térség fejlesztéséhez. A tanfolyammal olyan lehetőséget nyújtanak, amely értékes tudást ad a gyermekeknek - tette hozzá. Kiemelte, mivel Kína az egyik legnagyobb gazdasági hatalom a világon, egyre több munkahelyen szükséges vagy jelent előnyt a kínai nyelvismeret.

Elsőként a győri Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola diákjai jelentkezhettek a képzésre, miután az intézmény az egyetemhez tartozik, majd a város többi általános iskolása számára is megnyitották a nyelvtanulási lehetőséget. Az órákra február 28-ig lehet jelentkezni. A Széchenyi István Egyetem 36 angol nyelvű képzésén részt vevő nemzetközi hallgatók három százaléka kínai. A cél az, hogy ez az arány húsz százalékra emelkedjen - írták a közleményben. Az intézmény kínai vállalatokkal is együttműködik, egyebek mellett a Huawei céggel, és folyamatosan bővíti kínai oktatási kapcsolatait is. Eddig 16 kínai egyetemmel kötöttek megállapodást, és az általuk tavaly meghirdetett vendégprofesszori pályázat egyik nyertese is egy kínai egyetem oktatója, aki még ebben a hónapban megérkezik Győrbe.

 

MTI

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba

Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk

Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés

Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk

Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra

A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk