Iszály Mónika lett az Év projektmenedzsere
A projektmenedzsment szakmát is kihívások elé állította a világjárvány. Akár több tízmillárd forintos beruházások folytatása, sikere és emberek munkája múlik azon, hogy a szervezetek milyen döntéseket hoznak. Az Év Projektmenedzsere díjat idén Dr. Iszály Mónika, az Innobyte Zrt. termék- és szolgáltatásfejlesztési igazgatója kapta.
Azok, akik rugalmas, jól képzett szakemberekkel dolgoznak, a koronavírus-járvány okozta nehézségek közepette is minimalizálni tudják a veszteségeiket, s ebben a projektmenedzsereknek is jelentős a szerepük.
A fejlesztések végrehajtásának ideje, költsége, eredménye erőteljesen függ a projektmenedzsment minőségétől, ezért akinek számít a minőség, az idő és a pénz, az az ötlet kidolgozásától a zárásig szakemberre: egy projektmenedzserre bízza az irányítást. Ezért is vált gyorsan elismert szakmává a projektmenedzsment és nőtt meg az igény a jó szakemberek iránt.
A pandémia hatására a szervezetek, cégek az egész világon kénytelenek voltak gyökeresen megváltoztatni működési modelljeiket, hogy túléljék a válságot. A kialakult helyzetben a jól képzett, minősített projektmenedzserek szerepe is felértékelődött. Míg korábban egyes projektmenedzsment megoldások inkább tűnhettek kényelmesnek, mint szükségesnek, 2020-ban már életmentőek lehettek.
Az Év Projektmenedzsere díjat - a Pénzügyminisztérium fővédnöksége mellett - immár 20 éve adja át a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla, hogy a fókuszba helyezze a szakmát és elismerje a legjobbakat.
A jubileumi évben az Innobyte Zrt. termék- és szolgáltatásfejlesztési igazgatója, Dr. Iszály Mónika kapta a díjat.
Dr. Iszály Mónika, az Innobyte Zrt. termék- és szolgáltatásfejlesztési igazgatója
A szakember vezetésével valósult meg az azonnali fizetés bevezetése: minden 10 millió Ft alatti egyedi tranzakció 5 másodpercen belül teljesül a nap 24 órájában. A projekt során egy teljesen új, modern megoldásokkal kialakított infrastruktúra épült ki.
Ő képviselheti hazánkat azon a nemzetközi versenyen is, melyen több hazai szakember végzett már dobogós helyen.
Az Év Projektmenedzsere szakmai versennyel a példaértékű eredményeket és életutakat állítják reflektorfénybe. Idén a pályázatok között sok volt az innovációkhoz köthető tevékenység, de a területek lefedték szinte a teljesen reálgazdaságot, a projektek értéke több százmilliótól több tízmilliárd forintig terjedt.
Az Év Projektmenedzsere jogot szerzett arra, hogy induljon az egyik legrégebbi nemzetközi projektmenedzsment szervezet, az International Project Management Association (IPMA) nemzetközi megmérettetésén, ahol több hazai szakember végzett már előkelő helyen. 2014-ben a 3. helyet szerezte meg a 2013-as magyarországi győztes, míg egy évre rá az első díjat hozta haza a magyar jelölt az IPMA Global Awardról. Az Év Projektmenedzsere díj tavalyi győztese szintén 3. helyezést ért el.
A díjátadón, amelyet minden évben a Projektmenedzsment Világnapjához kapcsolódóan tart a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla, egy különdíjat is átadtak. Ezt Szabó Zsófia, a DXC Technology Magyarország Kft. projektvezetője kapta, aki a MÁV csoport vállalatirányítási folyamatait egységesítő projektet vezette.
Szabó Zsófia, a DXC Technology Magyarország Kft. projektvezetője
A fejlesztések végrehajtásának ideje, költsége, eredménye erőteljesen függ a projektmenedzsment minőségétől, ezért akinek számít a minőség, az idő és a pénz, az az ötlet kidolgozásától a zárásig szakemberre: egy projektmenedzserre bízza az irányítást. Ezért is vált gyorsan elismert szakmává a projektmenedzsment és nőtt meg az igény a jó szakemberek iránt.
A pandémia hatására a szervezetek, cégek az egész világon kénytelenek voltak gyökeresen megváltoztatni működési modelljeiket, hogy túléljék a válságot. A kialakult helyzetben a jól képzett, minősített projektmenedzserek szerepe is felértékelődött. Míg korábban egyes projektmenedzsment megoldások inkább tűnhettek kényelmesnek, mint szükségesnek, 2020-ban már életmentőek lehettek.
Az Év Projektmenedzsere díjat - a Pénzügyminisztérium fővédnöksége mellett - immár 20 éve adja át a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla, hogy a fókuszba helyezze a szakmát és elismerje a legjobbakat.
A jubileumi évben az Innobyte Zrt. termék- és szolgáltatásfejlesztési igazgatója, Dr. Iszály Mónika kapta a díjat.
Dr. Iszály Mónika, az Innobyte Zrt. termék- és szolgáltatásfejlesztési igazgatójaA szakember vezetésével valósult meg az azonnali fizetés bevezetése: minden 10 millió Ft alatti egyedi tranzakció 5 másodpercen belül teljesül a nap 24 órájában. A projekt során egy teljesen új, modern megoldásokkal kialakított infrastruktúra épült ki.
Ő képviselheti hazánkat azon a nemzetközi versenyen is, melyen több hazai szakember végzett már dobogós helyen.
Az Év Projektmenedzsere szakmai versennyel a példaértékű eredményeket és életutakat állítják reflektorfénybe. Idén a pályázatok között sok volt az innovációkhoz köthető tevékenység, de a területek lefedték szinte a teljesen reálgazdaságot, a projektek értéke több százmilliótól több tízmilliárd forintig terjedt.
Az Év Projektmenedzsere jogot szerzett arra, hogy induljon az egyik legrégebbi nemzetközi projektmenedzsment szervezet, az International Project Management Association (IPMA) nemzetközi megmérettetésén, ahol több hazai szakember végzett már előkelő helyen. 2014-ben a 3. helyet szerezte meg a 2013-as magyarországi győztes, míg egy évre rá az első díjat hozta haza a magyar jelölt az IPMA Global Awardról. Az Év Projektmenedzsere díj tavalyi győztese szintén 3. helyezést ért el.
A díjátadón, amelyet minden évben a Projektmenedzsment Világnapjához kapcsolódóan tart a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla, egy különdíjat is átadtak. Ezt Szabó Zsófia, a DXC Technology Magyarország Kft. projektvezetője kapta, aki a MÁV csoport vállalatirányítási folyamatait egységesítő projektet vezette.
Szabó Zsófia, a DXC Technology Magyarország Kft. projektvezetője- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?