Kihirdették az idei ponthatárokat
A mérnökinformatikus és az ápolás és betegellátás alapszakra vették fel a legtöbb jelentkezőt.
Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, ezzel eldőlt, hogy a mintegy 102 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A diákok 20 órától, a bevált gyakorlat szerint, SMS-ben közvetlen értesítést kaptak, ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon is tájékozódhatnak a ponthatárokról. A koronavírus-járvány miatt egy év kihagyás után tartották meg a hivatalos ponthatárváró eseményt Budapesten. Ezúttal az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi campusán, ahol Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szimbolikus gombnyomással hirdette ki a ponthatárokat. Rövid köszöntőjében Schanda Tamás és Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal megbízott elnöke is azt hangsúlyozta, nehéz időszakon vannak túl a diákok, akik közül százezernél is többen döntöttek úgy, hogy továbbtanulnak. Brassói Sándor a munkatársainak is megköszönte a munkáját, hogy időben értesíteni tudják a felvételizőket. A lágymányosi campuson tartott fesztiválhangulatú Pont Ott Partin egy kivetítőn folyamatosan vetítették a felsőoktatási szakokra meghatározott bejutási ponthatárokat, a zenére szórakozó fiatalok között a tömegben időnként felhangzott egy-egy örömteli sikítás.
A legtöbb jelentkezőt, 1824-et mérnökinformatikus alapszakra vették fel, ezt követi 1817 fővel az ápolás és betegellátás alapszak, majd 1784 fővel a gazdálkodási és menedzsment alapszak. Osztatlan tanári képzésre 1534-en jutottak be, míg programtervező informatikusnak 1448-an tanulhatnak alapképzésen. Általános orvos osztatlan képzésen 1125-en, míg gazdaságinformatikus alapszakon 1022-en kezdhetik meg a tanulmányaikat. A nemzetközi gazdálkodás alapképzésre 989-en, a gépészmérnöki alapszakra 971-en, a pszichológia alapszakra 955-en jutottak be. A helyszínen ismertetett adatok szerint a legmagasabb pontszámot, 472-őt a Budapesti Corvinus Egyetem angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás képzésére és az Eötvös Loránd Tudományegyetem osztatlan jogászképzésére kellett elérni. Ezt követi a Budapesti Corvinus Egyetem angol és magyar nyelvű nemzetközi tanulmányok képzése (468 és 467). A képzeletbeli dobogó harmadik fokán a Budapesti Corvinus Egyetem angol nyelvű gazdálkodási és menedzsment képzése áll 466 ponttal, amit a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogász képzése követ (463). A felsőoktatási képzésekre jelentkezők a felvi.hu oldalon is ellenőrizhetik, hogy sikerült-e felvételt nyerniük.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 4 hete
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 4 hete
- Így próbálják több nő felé nyitni a techvilágot – ösztöndíjat kaptak a fiatal tehetségek 1 hónapja
- A jövő munkavállalói már most elveszítik a fókuszt? Megszólaltak az egyetemi oktatók 1 hónapja
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 2 hónapja
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 2 hónapja
- Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés 2 hónapja
- Pályaválasztás az AI korában: így válassz egyetemet 2026-ban 2 hónapja
- Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra 2 hónapja
- Új korszak jöhet a Debreceni Egyetemen a GE-vel közösen 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?