Jó gyakorlatok a munka világából
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) konferenciáján a résztvevők megismerhettek többek között egy finn céget, amely az ülőmunka egészségügyi hátrányaira kínál különleges megoldást, továbbá betekintést nyerhettek a Richter Gedeon Nyrt. Egészségváros Programjába is - tájékoztatta a szövetség portálunkat.

A "Hazai és külföldi legjobb gyakorlatok bemutatása" címet viselő, záró konferencia első előadója, Pettay Matti a NIQAMA nevű cég vezetője volt. Az orvos családból származó vállalkozó kifejlesztett egy különleges irodai széket kifejezetten az ülőmunkát végző alkalmazottak számára. Az eszköz segítségével napi pár perc alatt garantálható az egészséges tartás és a gerincproblémák elkerülése. Tapasztalataik alapján nagyjából egy év alatt megtérül egy tíz fős vállalkozás esetében a székek költsége, hiszen egyrészt nő a munkavállalók produktivitása, másrészt pedig kevesebbet vannak táppénzen.
Az MGYOSZ részéről Wágnerné Tomcsik Gabriella, a projekt koordinátora kiemelte a záró konferencián, hogy elkészült a hazai és nemzetközi legjobb vállalati gyakorlatokat bemutató kiadvány is, melyet a jelenlévők elektronikus formában a helyszínen meg is kaptak. A kiadványból összesen 45 különleges vállalati jó gyakorlatot lehet megismerni, 33 hazai és 12 külföldi cég példáján keresztül. A 2014, 2015 évi MGYOSZ vállalati évkönyv is kiosztásra került a záró-konferencián, melyben a hazai cégek számára legfontosabb hazai gazdasági, pénzügyi, szabályozási és munkaerő-piaci változások elemzése található meg - áll a szövetség közleményében.
Grundfos sokat tesz a megváltozott munkaképességűekért
Kappel Katalin, a dán anyavállalattal rendelkező, szivattyúgyártással foglalkozó Grundfos Kft. képviselője a vállalat megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására irányuló projektjét mutatta be. Érdekesség, hogy a cég már a kezdetektől fogva a szervezeti kultúrájába ágyazta ezt a tevékenységet, hiszen például a magyarországi gyáregységeiket eleve úgy építették meg, hogy akadálymentesek legyenek, és minden szempontból könnyen tudjanak a megváltozott munkaképességű dolgozók közlekedni és tevékenykedni.
Jelenleg 116 megváltozott munkaképességű, elsősorban az összeszerelési munkálatokban résztvevő dolgozója van a cégnek Magyarországon. Az összesen 19 ezer munkavállalót foglalkoztató multinacionális vállalat célja, hogy elérje a 3 százalékot a megváltozott munkaképességű dolgozók aránya az egész vállalatcsoport munkavállalóinak tekintetében.
Értéket teremt a Richter Gedeon Egészségváros Programja
Olasz Sarolta a Richter Gedeon Nyrt. képviseletében a Richter Egészségváros Programról beszélt. A vállalat hét éve elindított programjában minden évben hét helyszínre látogatnak el. Különböző érdekes programokkal és többféle szűrővizsgálattal vannak jelen a település főterén egy teljes napon keresztül. A kezdeményezés népszerűsége odáig jutott el a hét év alatt, hogy most már a kórházak keresik meg a gyógyszergyárat, hogy egy-egy városba látogasson el ezzel a különleges programmal. További érdekesség, hogy a település kórháza, az önkormányzat és a Richter együtt valósítja meg mindezt az adott városban.
A szűrővizsgálatok mellett a Richter minden településen felajánl a partner-kórház számára 2 millió forintnyi adományt, amely a lakossági részvétel függvényében tovább nőhet a nap végére. Minden egyes helyszínen a kórház adott szakorvosai vannak jelen, ők végzik a vizsgálatokat, így tovább nőhet a helyi lakosság és a kórház dolgozói közötti bizalom. A tapasztalatok szerint számos problémás esetet fednek fel a szűrővizsgálatok, ami alkalmat ad arra, hogy hamarabb megkezdődjön az adott betegség kezelése, és sokszor mindez akár életmentő is lehet.
Nemzetközi program a fiatalokért
Az eseményen előadást tartott továbbá Horváth Vanda a BASF részéről, aki a fiatalok számára készült oktatási programjukról számolt be. A programmal több országban is jelen vannak már Európa szerte, és melynek keretében környezetvédelmi-kémiai ismereteket oktatnak játékos formában a Kids-Lab programjuk keretében.
Előadást tartott még többek között a németországi Evonik Industries AG képviselője is, Dr. Goro Naito, aki az autóipari beszállító-vállalat CSR tevékenységét ismertette. A cég egész stratégiája a „People-Product-Planet” hármas gondolat összehangolására fókuszál. Ennek elemeként többek között egyrészt folyamatosan oktatják és képzik a saját dolgozóikat. Másrészt szigorú, 12 pontból álló minőségbiztosítási rendszert alkalmaznak a termékeik és a munkafolyamataikra vonatkozóan. Ezen kívül az Evonik Cyber Classroom projektben a vegyipar iránt érdeklődő fiatalok számára biztosítanak különleges, szórakoztató lehetőséget a vegyipari alapfolyamatok megismerésére - zárul a konferencia összefoglalója.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
15 éves mélypontra zuhant a magyar cégvezetők növekedési bizalma: mindössze 31% vár bevételbővülést, miközben a vállalatok 77%-a még nem lát... Teljes cikk
A sikeres vállalatok felismerték, hogy a hagyományos pénzügyi mutatók nyomon követése már nem elég a fenntartható növekedéshez. Mérni kell az... Teljes cikk
Hollandia szépen csendben a négynapos munkahét élharcosává vált: 32 órás hét, teljes bér és javuló megtartás. Ugyanakkor az OECD szerint a... Teljes cikk
- Nyerteseket hirdettek a Foglalkoztatas2025 pályázatban 4 hónapja
- Ahol egészségre megy a túlóra - ezek Magyarország legaktívabb munkahelyei 4 hónapja
- Itt a rejtett hazai munkaerő-tartalék: 50–60 ezer ember munkába állhatna, vendégmunkások helyett 4 hónapja
- HR tehetségek 2025: Krigel Tamás 5 hónapja
- Mi alapján kaphatok megváltozott munkaképességűként több ellátást? 6 hónapja
- Ne szimfóniát komponáljon, hanem teregesse ki a ruhát az AI 7 hónapja
- Ezért foglalkoztass megváltozott munkaképességű kollégát 8 hónapja
- Így foglalkoztass megváltozott munkaképességű munkatársat: kihívásokból előnyök 8 hónapja
- Nyugdíj: lehet-e szerezni szolgálati időt megváltozott munkaképességűként? 8 hónapja
- Valódi befogadás? Miért nem elég egy rámpa? 9 hónapja
- Tönkremehetsz a munkában, ha nem figyelsz oda eléggé! 10 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?