Jogi kisokos a munkahelyre visszatéréshez
Fokozatosan visszatérhetnek az emberek munkahelyekre. A munkáltatóknak azonban számos feladata van, amit nem érdemes elmulasztani, különben akár milliós bírságot is kockáztathat. A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértői összegyűjtötték a legfontosabb munkajogi tudnivalókat és felkészülési feladatokat.
A visszarendeződés utáni munkafeltételek meghatározását követően a munkáltató köteles a kollégákat az általuk értett nyelven írásban tájékoztatni, illetve oktatni az új munkavédelmi feltételekről.

A munkáltatónak ugyanakkor nem feladata, hogy a járványveszélyt a munkavégzés helyén teljes bizonyossággal elhárítsa.
A visszarendeződés egyik fontos előkészítő feladata a veszélyhelyzet alatt elmaradt időszakos foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok lehetőség szerint mihamarabbi elvégzése is.
A munkáltató egyoldalú döntéssel bevezethet csúsztatott munkarendeket, rugalmas munkaidőt, valamint egymást nem fedő műszakokat is. Ezeket jogosult akár már másnaptól is kihirdetni, de ajánlott a munkajogi szabályok szerinti hét nappal korábban, és legalább egy hétre előre történő munkaidő-beosztás kihirdetése.
A veszélyhelyzet megszűnése utáni 31. naptól csak munkaszerződés módosítással van lehetőség az otthoni munkavégzés fenntartására.
A munkáltató a szükséges mértékben ellenőrizheti az alkalmazottak egészségi állapotát, ez a jogosultság azonban nem korlátlan.
A munkavállalót pedig megilleti a jog arra vonatkozóan, hogy a munkáltatótól védőeszközök biztosítását kérje, tehát munkakörtől függően például maszkot, fertőtlenítőt, kesztyűt.
Fontos információ az is, hogy a munkavállaló a fertőzéstől való félelemből nem tagadhatja meg az irodai/telephelyi munkavégzést.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?