kapubanner for mobile

Jóval kevesebben mentek nyugdíjba

Tavaly csupán 50 ezren mentek nyugdíjba, az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság adatai szerint. Ez 33 százalékos csökkenés a 2012-es adathoz képest. A fő ok, hogy megszűnt a korhatár előtti nyugdíjba vonulás lehetősége, írja a Magyar Nemzet.

Öt év alatt közel 90 ezerrel csökkent az öregségi nyugdíjból élők száma. Elsősorban a férfiakat érinti a korhatár előtt nyugdíjba vonulási lehetőségek eltörlése. A nyugdíjba vonuló nők száma is évről évre drasztikusan csökken, de még így is két és félszer annyi nő mehet nyugdíjba, mint férfi.

2010 januárjában öregségi és öregségi jellegű nyugdíjasként 2,082 millió embert tartottak nyilván, idén januárban pedig már csak 1,995 millió öregségi nyugdíjas élt hazánkban.

A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi, nyugdíjakkal foglalkozó kiadványából kiderül, hogy a 2012. évi szabályozásnak köszönhetően a tényleges nyugdíjba vonulás ideje megközelíti, illetve eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt.

Magyar Nemzet
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek