Jövedelemadó: mi változik 2010-ben?
Kétszer is változtak idén az adótörvények: a módosítások egy része uniós kötelezettség, nagy része azonban a kormány adóátalakítási koncepciójának része. A változásokat a Napi Gazdaság foglalta össze.
A személyi jövedelemadózásban a legjelentősebb változás a szuperbruttó bevezetése lesz. A szuperbruttó szabályai szerint alacsonyabb adókulcsokkal, de nagyobb adóalap mellett kell kiszámítani a fizetendő adót 2010-ben. Az adóalap megemelkedik a tb-törvényekben rögzített járulékkulcs mértékével, 27 százalékkal, vagyis száz forint bér után az adóalap 127 forint lesz. Ezt kompenzálandó azonban a jövedelemadó kulcsai csökkennek: a 18 százalékos 17-re, a 36 százalékos pedig 32-re. Ezzel együtt a sávhatár is kitolódik: csak ötmillió forint felett lép be a rendszerbe a 32 százalékos kulcs.
Jövőre a különadó beépül az új rendszerbe: vagyis külön kezelni nem kell, de fizetni igen. Ez azt jelenti, hogy a munkavállalók döntő többségének magasabb lesz a nettó bére, mint az idén.
Nem változott az adójóváírás alapvető szabálya. Az adókedvezményeket azonban jelentősen megritkítják. A családin kívül szinte az összes kedvezmény megszűnik: így a biztosítások és a pénztári befizetések után járó, a tandíjkedvezmény és a lakáscélú hitelek törlesztőrészletéhez kapcsolódó kedvezménynek is.
Megadóztatják a természetbeni juttatásokat is. Adómentes marad az internet-előfizetés, a normál adózású juttatások 54 plusz 27 százalékkal adóznak majd, ide tartozik a hidegétkezési utalvány vagy a különféle ajándékutalványok. A legnépszerűbb juttatások 25 százalékkal fognak adózni. Ebbe a körbe tartozik az üdülési csekk, a képzések átvállalt díja - a minimálbér két és félszereséig, afölött a klasszikus szabályok érvényesek -, a melegétkezési utalvány, az utazási bérlet vagy az iskolakezdési támogatás.
Napi Gazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?