kapubanner for mobile

Kereskedelmi gyakorlat nélkül nincs állás

Árufeltöltőnek, bolti eladónak jelentkezett a Buksza blog írója az Aldihoz és Lidlhöz. A pozíciók betöltéséhez az állás kiírása szerint nem szükséges kereskedelmi gyakorlat, a pályázóval azonban nem beszélgettek el a cégek, hanem elutasították a jelentkezését, írja a Napi.hu.

A szerkesztőségi blog munkatársa szeretett volna belepillantani, hogy milyen a két kereskedelmi láncnál dolgozni, milyenek a bérek, a légkör. Elvileg a toborzás mindkét üzletláncnál folyamatos.

A Lidlbe online rendszeren keresztül jelentkezett a pályázó, másfél hét után kapta meg az elutasító választ. A beküldött információk alapján a cégek nem adtak lehetőséget a munkára, írja a lap.

A Buksza megkereste hivatalosan is a Lidlt, hogy milyen kritériumok alapján választják ki a pályázókat, melyre a cég azt válaszolta, hogy elsősorban szakirányú végzettséggel vagy élelmiszer-kereskedelmi gyakorlattal rendelkező munkavállalókat keresnek. Mint írják, logikus, hogy elsősorban ezeket a jelölteket keresik, ugyanakkor a hirdetésben nem említik meg, hogy elsősorban a tapasztalt munkavállalókat keresik. A cikk ugyanakkor azt is megemlíti, hogy nem szabad messzemenő következtetéseket levonni a két próbálkozásból.

Napi.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek