Keveslik a béremelést a Dunaferr dolgozói, tüntetés lesz
Bár a cég és a szakszervezet megállapodott a folyamatos bérfejlesztésben, ezt a dolgozók keveslik, így demonstráció készül szerda délután Dunaújvárosban, írja a 24.hu.
A középtávú bérmegállapodás végrehajtása mellett további alapbéremelést követel a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség, ezért szerveznek demonstrációt a Dunaferr székháza elé.
A szakszervezetek szerint a cég a szociális hozzájárulási járulék 5 százalékos csökkentéséből 1 milliárd forintot takarít meg, ebből finanszírozhatja a béremelést.
A 2015-ben megkötött, középtávú bérmegállapodás szerint 2017-ben mindössze 1,7 százalékos alapbérfejlesztést kíván a munkáltató végrehajtani.
A szövetség követelésének része még, hogy az egyre fogyatkozó szakembergárdát érdemi bérfejlesztéssel stabilizálják, és ha lehetséges, a hiányszakmákban a mértéktelen túlóráztatások csökkentése, elkerülése érdekében ösztönözzék az új munkaerő belépését.
Az ISD Dunaferr Zrt. azt hangsúlyozza, hogy a cég tartja magát a három évre kötött bérmegállapodáshoz. A fizetések pedig 60%-al magasabbak, mint az országos átlag. Így szerintők nem fair felrúgni egyoldalúan a megállapodást. Ugyanakkor a menedzsment egyeztet a szakszervezetekkel.
24.hu

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek