kapubanner for mobile

Kiberbiztonság: Saját alkalmazottaink jelentik az egyik legnagyobb kockázatot

A kis- és középvállalkozások (kkv) több mint kétharmadát érte adatbiztonsági incidens az elmúlt évben, 70 százalékuk azt is elismerte, hogy nem fordított kellő figyelmet a kiberbiztonságra - derül ki az ESET elemzéséből.

kiberbiztonság adatvédelem eset-

Az ESET felméréséből kiderült az is, hogy a globális kihívások ellenére - az ukrajnai háború, koronavírus-járvány -, a kkv-k szerint leginkább az alkalmazottak kibertudatosságának hiánya (43 százalék) növeli meg a támadások kockázatát. A vállalatok szerint további kiemelt kockázati tényező a nemzetállami támogatású kiberbűnözés (37 százalék), a partneri-beszállítói rendszer sebezhetősége (34 százalék), illetve a távoli asztali elérés szabályozatlan használata (31 százalék).

A felmérést több mint 1200 európai, illetve észak-amerikai kis- és középvállalkozás kiberbiztonsági vezetőjének megkérdezésével készítették. A válaszadók 25 és 500 közötti alkalmazottat foglalkoztató, különböző IT-biztonsági fejlettséggel és költségvetéssel rendelkező vállalkozások voltak.

Bár a vezetők aggódnak egy esetleges kibertámadás és annak következményei miatt, csak a megkérdezett vállalkozások mindössze 48 százaléka állította, hogy közepesen vagy nagyon megbízik saját biztonsági felkészültségében: a skandináv országokban megkérdezettek sokkal kevésbé (32 százalék) bíztak saját védelmi-megelőző képességükben, mint Európa más részén és Észak-Amerikában (49-49 százalék).

A megkérdezett vállalkozások 83 százaléka szerint a kiberháború nagyon is valós fenyegetés, amely bárkit érinthet, az észak-amerikai és európai kis- és középvállalkozások 74 százaléka úgy véli, hogy jobban ki van téve a kibertámadásoknak, mint a nagyvállalatok.

A válaszadók az előttük álló évre vonatkozóan leginkább a rosszindulatú szoftverek miatt aggódik (70 százaléka), majd 67 százalékkal a webes támadások következnek. A zsarolóvírusoktól 65 százalékuk tart, a harmadik fél által okozott biztonsági problémák miatt pedig 64 százalékuk aggódik.

A kisvállalkozásoknak mindenképpen tisztában kell lenniük azzal, hogy a kiberbűnözők folyamatosan és aktívan támadják a gyengébben védett cégeket, vállalkozásokat, illetve beszállító partnereket is. Bár azt látni, hogy jobbára nagy neves cégek szerepelnek a számítógépes támadások áldozataiként, ennek egyik oka, hogy a kisebb vállalkozásokat ért incidensek egy része észrevétlen marad. A legnagyobb kockázatot az alkalmazottakkal szembeni célzott támadások jelentik, például az üzleti levélnek álcázott zsarolóvírusok, a céges levelezés feltörése, az adathalászat - mondta Csizmazia-Darab Istvánt, a Sicontact IT biztonsági szakértője.

Fotó: unsplash.com

 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek