kapubanner for mobile

Navracsics Tibor: a kormányablak-hálózat sikeressége az ott dolgozóknak köszönhető

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Azok a számítások és elképzelések, amelyekkel 14 éve elindult a kormányablak-hálózat, sikeresnek bizonyultak, és ez azt bizonyítják, hogy a közigazgatásban dolgozók kiváló és magas színvonalú munkát végeztek - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter Mándokon, a 319. kormányablak keddi átadásán.

Navracsics Tibor hozzátette, jól mutatja ezt az is, hogy egy nemrég készült felmérés szerint a polgárok túlnyomó többsége a közigazgatás reformját nevezte meg az elmúlt 30 év legfontosabb átalakításaként. Hozzátette, ezt alátámasztja az a hónapról-hónapról megjelenő adat is, amely szerint a kormányablakot használók az ügyintézéskor rendre 80 százaléknál magasabb elégedettségről számolnak be.

Kiemelte, hogy a kormányablak-hálózat erős, a polgárok ügyintézését és annak egyszerűségét szolgáló intézményrendszer, az ott dolgozók valóban hivatásuknak tartják az emberek szolgálatát. "A polgárok odaadó és magas színvonalon történő szolgálatát" - mondta.

Szerinte ez azért is fontos, mert "a mai világban szinte minden arra buzdít minket, hogy valósítsuk meg a saját álmainkat, érvényesítsük a saját érdekeinket, tapossunk át a másikon, szegjünk meg minden szabályt, verjük át a többieket és bontakoztassuk ki a saját egyéniségünket". A közigazgatásban dolgozók ezzel szemben azt választják, hogy saját egyéniségük révén, tudásukkal és elkötelezettségükkel a közösséget, a nemzetet és a polgárokat szolgálják - hangsúlyozta.

Navracsics Tibor közölte, munkájuk miatt a kormányablakokban, a járási hivatalokban és a vármegyei kormányhivatalban dolgozók "a legmagasabb és a legnagyobb tiszteletet érdemlik meg". Az a munka, amely mára a területi közigazgatást teljesen átalakította és egyszerűsítette, gyorsította az ügyintézést, "Magyarországot is egy kicsit jobb hellyé tette" - mondta.

Átadták a mándoki kormányablakot

Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter (j2), Román István, Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye főispánja (j), Szabó Tünde, a Fidesz országgyűlési képviselője (k), Onder Sándor (független) polgármester (b2) és Tilki Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője (b) a mándoki kormányablak átadási ünnepségén 2025. július 22-én. MTI/Balázs Attila

Hozzátette, olyan közigazgatás jött létre, ahol "valóban a polgárok a tulajdonosai az államnak, ahol az ügyintézők valóban a polgárokat szolgálják". Szerinte ez a közigazgatás a kormányablakok révén kicsit versenyképesebbé is teszi az országot, hiszen - mint mondta - kevesebb időt kell ügyintézéssel tölteni és kevesebb frusztrációt okoz azok elintézése.

A miniszter úgy fogalmazott, abban bíznak, hogy a kormányablakhálózat a Digitális Állampolgárság Programmal párhuzamosan "valóban gyors, könnyen kezelhető és hatékony államot hoz létre".

Román István főispán köszöntőjében azt mondta, Mándok térségében az állam mindent megtett azért, hogy az, akinek bármilyen elintéznivaló ügye van, azt minél gyorsabban és kényelmesebben meg tudja tenni. Szerinte az összefogás ereje megnyilvánult a városi beruházásban is, hiszen - mint mondta - azt a helyi önkormányzat anyagilag támogatta, a kormányhivatal pedig biztosította a személyi és tárgyi feltételeket.

Tilki Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője az átadón többek között arról beszélt, hogy Mándokot centrális elhelyezkedése predesztinálta arra, hogy legyen ott kormányablak.

Onder Sándor független polgármester beszédében ismertette, a kormányablak épülete korábban főszolgabírói hivatalként és járási főjegyzői hivatalként is működött, de később is mindig a települést szolgálta.

Az ünnepélyes átadó után Navracsics Tibor, Román István és Tilki Attila támogatói okiratokat adott át a Versenyképes járások programban részt vevő környező települések polgármestereinek.

Lázár János szerint 53 ezer ember "szarból épít várat nap mint nap"

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek