KSH: január-októberben nőtt a reálkereset
A legalább öt fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek összességében 8,1 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 7,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A január-októberi reálkereset (a fogyasztóiár-index 6,5 százalékos növekedése mellett) 0,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) átlagkereset 7,7 százalékkal nőtt az előző év január-októberihez képest, a versenyszférában dolgozók alapbére 8,6 százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 6,0 százalékkal lett magasabb. Októberben a bruttó átlagkeresetek 8,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. Január-októberben a nemzetgazdasági átlagos nettó kereset 120 200 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 89 700 forintnak, a szellemi foglalkozásúaké 154 200 forintnak felelt meg. A nettó kereset így átlagosan 7,2 százalékkal volt magasabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférát 8,0 százalékos, a költségvetési szervezeteket pedig 6,0 százalékos növekedés jellemezte. A 206 400 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 8,5 százalékkal haladta meg az előző év január-októberit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,5 százalékot tett ki.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk
A Five Guys alapítója rendkívüli döntést hozott egy félresikerült akció után: 1,5 millió dollár bónuszt osztott szét dolgozói között. A... Teljes cikk
- Miért fizet jobban az egyetem az apáknak? – A fiatal kutatók bérkülönbségei 6 hónapja
- A reálkeresetek változása az előző évekhez képest - grafikon 7 hónapja
- Az átlag-, és a reálkeresetek alakulása Magyarországon - grafikon 8 hónapja
- Prémium-ülőgarnitúrák az igényeidre szabva 11 hónapja
- Itt vannak a számok: ennyi a havi fizetése egy átlagmagyarnak 12 hónapja
- KSH: 3,5 százalékkal nőtt egy év alatt a reálkereset 13 hónapja
- Jutalom, bónusz, prémium - összefoglaló, amit ezekről a plusz juttatásokról tudni kell 13 hónapja
- Csúcsra futott a középkorúak háztartásának havi nettó jövedelme 1 éve
- 2 millió 250 ezer forintra emelkedik a bírák átlagjövedelme 1 éve
- Itt vannak a friss kereseti adatok - jelentős emelkedést mutatnak a bérek 1 éve
- Mutatjuk, mely magyar települések lakói élnek a leginkább jól a vagyonukból 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?