Megjelent: 9 éve
A szerzőről ▼

Lehet-e egy nőnek világmegváltó vállalkozása? -előítéleteink rabságában

„Egyenlők, de nem ugyanolyanok” - ez lett volna az az erős üzenet, amire a „Sanyi vagyok” című, kkv-k számára rendezett edukációs program legutóbbi eseménye fel lett volna fűzve. De a meghívott szakértői hozzászólásokból pont az derült ki, hogy nagyon nem vagyunk egyenlőek. A „vállalkozósdi” férfivilág, a nőknek legfeljebb a férfiak által definiált térben, és csak bizonyos szerepek juthatnak osztályrészül. Irodavezető, támogató funkciót betöltő személy lehet még belőlük, de evolúciós okokból az erősen fókuszált vezetői pozíciót nem is érdemes megközelíteniük.

A hazai kis-, és középvállalkozások - sok esetben a magyar startupokat is ideértve - sajátos működésmóddal bírnak. Speciális piacon, speciális működésmóddal, speciális versenyben vesznek részt, és ehhez egy sor olyan készségre van szükség, amit a vezetőfejlesztés nem oktat. Nincs weboldaluk, nem végeznek marketing tevékenységet, nincs HR-es. Rejtélyes a működésmódjuk. Ezt a béklyót a rendszerváltás óta cipeljük magunkkal, és éppen ez akadályozza meg azt az áttörő sikert, ami a környező országokban már végbement. A világon a legtöbb kisvállalkozás ma Észtországban indul el, de még Románia is megelőz bennünket.

Az egy helyben való toporgás egyik oka az, hogy akik ma a kkv-piacon mozognak, nem rendelkeznek azzal a tudással, amivel felvértezve kiléphetnének a szabadabb piacra. Ahogy Naszáli Dóra, edukációs sales és marketing specialista, a rendezvény háziasszonyaként elmondta, míg egy nagyvállalat rendelkezik logisztikai, marketing és értékesítési stratégákkal, addig „Sanyi, a jól felkészült asztalos egyszerre próbál szakértő lenni minden területen.” Ehhez képzi magát a napi munka, és menedzsment tevékenység mellett.

A képzés része az is, hogy szembenéz azokkal a szemléletbeli gátakkal, amelyek megakadályozzák a saját előre lepését. Az egyik, hatalmas elakadás, az előítéletesség.


Energiák helyett szexizmus



Rengeteg érdeklődő ült a teremben, sokakat megszólított a férfi és a női vállalkozás különbségéről szóló téma. Zömmel persze férfiak, nem a fiatal korosztályból. Hölgyek is ültek a sorok közt, a többségük nagyon csinos, és sokuknál láttam, hogy kicsit sok lett az arcfesték, és egy szinttel elegánsabb ruhát vettek fel ahhoz képest, mint ahogy egy csütörtök délután kezdődő, munkáról szóló képzésen a résztvevőktől ez elvárható. Egészen biztos, hogy nem ezekben az outfit-ekben vezetik a kkv-kat.

Mögöttem 35-40 éves férfiak beszélgetnek arról, hogy össze kellene hozni egy harmadik hajót is a következő balatoni kékszalag versenyre. Az egyikük eltűnődve mondja, de itt a baba, aztán lemondóan folytatja, hogy igazából mindegy, mehet a buli, hiszen ez a harmadik gyerek. Bár férfiak és nők vállalkozásáról, és kiemelten a családi gyökérből kinövő kis-, és középvállalkozásokról van szó, ő mégsem a feleségével van itt, hanem egy munkás-baráti társasággal jött el.

A kerekasztal beszélgetés öt szakértője közül három a férfi, akik mindannyian elmondják, hogy mennyire nagyra becsülik női kollégáikat, és kifejezetten elzárkóznak mindennemű hímsovinizmustól. Mégis, brutálisan utolérhető szinte minden megszólalásukban az előítélet. Mintha a kilencvenes évek elején lennénk.

Az egyik szakértő például, a rendezvény elején, ahogy megszólítják, rögtön az ösztönről, meg a genetika hatásáról beszél. Arról, hogy ezek különböztetik meg a férfiakat a nőktől a vállalkozás működtetésében is. Hiszen a férfi verseng, agresszív, előremutató fókuszú és kitartó. A nő ezzel szemben szerte ágazóbb stratégiájú, óvatosabb. Alapesetben minden férfi és minden nő. Illetve vannak kevert emberek, amiről mindenki maga döntse el, hogy ezt a jelenséget jónak tartja-e. Szerinte ahhoz, hogy sikeres legyen egy vállalkozás, meg kell osztani a feladatokat, és ennek a felosztásnak a legjobb módja az, ha nemekhez „passzoló” feladatokat adunk a kollégáknak. Férfiaknak férfias, nőknek nőies feladatokat adjunk. Az irodavezető munkája nőiesnek számít ebben a koordináta rendszerben.

Naszáli Dóra ezen a ponton próbálta kissé visszahúzni az evolúciós pszichológia már 25 éve meghaladott téziseiből a beszélgetést a korszerűbb keretek közé, és elmondta, hogy nem konkrétan férfiról-nőről, hanem inkább kétféle energiáról kellene beszélnünk. A jobb és a bal, a ying és a yang, vagy más szóval szoláris és lunáris energia-áramlás az, ami megváltoztathatja egy-egy szervezet működését, ha jókor-jó irányba hat az az erő. De, nem hatott ez a „terelés”. Az előbb felszólaló szakértő rögtön megszavaztatta a közönséget, vajon Dóra aktivitása most férfias, vagy nőies volt-e? És, egy olyan példát is mondott, amelyből a jelen lévő hölgyek okulhatnak, miként kell a férfi-pozícióban lévő, a családban a több pénzt kereső pozíciót „visszanőiesíteni”. Egy ügyfele, aki egy ideje többet keres a férjénél, azt csinálja, hogy fizetéskor odaadja minden pénzét a férjének, és utána kér tőle. És ez hat, jó irányba.
Naszáli DóraNaszáli Dóra próbálta visszahúzni az evolúciós pszichológia már 25 éve meghaladott téziseiből a beszélgetést


Minden készség akkor működik, ha fontos nekünk



Egy másik megszólított szakértő, aki történetesen hölgy, arról az ezerszer körbejárt témáról kezdett beszélni a work-life balance kapcsán, hogy milyen sok készség születik meg abban az időben, amikor otthon van egy nő a kisgyerekkel, és ezt milyen jól lehet átvinni a munka területére. Meg is kérdezte a mellette, a pulpituson ülő Bérczi Kriszta, vállalkozásfejlesztő mentort erről a kérdésről. De nem ebben a minőségében tudakolta meg a véleményét a szakembernek, hanem mint egy többgyerekes édesanyához, úgy fordult hozzá, és tette fel azt a kérdést, hogy mi volt nála az a képesség, amit a GYED-GYES időszak után sikeresen csúcsra járatott. Bérczi Kriszta azonban azonnal megcáfolta ezt a dogmát. Elmondta, hogy van ugyan egy képesség, a nagyszerű időbeosztás, ami sokkal jobb volt a kisgyerekezős időszakában, de amint nem volt erre szüksége, ez egyből el is kopott. Bár ő nyilván elsősorban magáról beszélt, de általánosítható, hogy ilyen közvetlen kapcsolat nincs a gyerekezés, és a munka között.
Bérczi KrisztinaBérczi Krisztina szerint mindig azok a kompetenciák „élesednek”, amelyekre szükség van, és csak addig, ameddig azok szükségesek.

A megszólítottság miatt Bérczi Kriszta arra is felhívta a figyelmet, hogy most ugyan a teljes vállalkozói létformát férfiasnak látjuk, amelybe a nők próbálnak beletanulni, de ez nem volt mindig így. Hiszen egyrészt már az őskori asszonyok is komoly gazdálkodást vezettek közösségekbe tömörülve, férfiak nélkül. Azután az ókori, középkori társaik ezt a hagyományt vették át, amikor a háborúzó férfiak nélkül kellett a hátország gazdaságát működtetni. A helyzet annyiban változott, hogy most a férfiaknak más terep ad versenyhelyzetet, és a nők önként vonultak ki erről a terepről, illetve vonultak be az alkalmazotti helyzetbe, amit mostanság egyre szűkebbnek éreznek.

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Lehet-e egy nőnek világmegváltó vállalkozása? -előítéleteink rabságában
2. oldal - A vezetői oldalon a nőinek nevezett energiák állnak most nyerésre
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Próbaidő: munkavállaló hosszabbítaná, munkáltató elengedné?

A munkavállalók rettegték, az érdekképviseletek támadták, a munkáltatók visszaéltek vele –sommásan talán így lehetne leginkább jellemezni a... Teljes cikk

Munkahelyi mentális egészség: mit tesz a cég, és mi a felelőssége?

Milyen törekvések, intézkedések vannak a cégüknél a munkavállalók mentálhigiénéjének támogatására és pszichés jóllétének... Teljes cikk

Csókosok, ejtőernyősök és egyéb protekciósok

Még mindig nem az a fontos, hogy mit tudsz, hanem hogy kit ismersz?! Papp Tamás István HR szakértő állandó szerzőnk kicsit visszamegy a múltba, majd a... Teljes cikk