Lehet, hogy mégsem lesz beleszólása az igazgatóknak, hogy mekkora arányban részesülnek a pedagógusok a béremelésből
A pedagógusok 32,2 százalékos béremelésre kaptak ígéretet, de azt még nem tudni, kik és hogyan részesülnek majd ebből.
Az eddigi hírekkel ellentétben nem biztos, hogy az iskolaigazgatóknak lesz érdemi beleszólásuk, hogy az általuk vezetett intézményben dolgozó tanárok milyen arányban részesülnek a 32,2 százalékos béremelésből, amit a kormány ígért – tudta meg a Népszava. Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Totyik Tamás korábban arról beszélt a sztrájkbizottsági egyeztetés után, hogy a bérek pontos megállapításában a tankerületi központok mellett az intézményvezetőknek is lesz szerepük.
A Népszava négy fővárosi iskola igazgatójától úgy tudja, hogy a tanárok új munkaszerződését központilag dolgozzák majd ki, az igazgatóknak pedig annyi lesz a feladata, hogy a tankerületi központban átvegyék a kész dokumentumokat és továbbítsák azokat a pedagógusoknak. Ezt január 22-éig kell megtenni. A lap ezzel kapcsolatban érdeklődött a tankerületek felügyeletét ellátó Klebelsberg Központnál. A válaszban csak az állt, hogy az új életpályamodell-törvényhez kapcsolódó részletszabályok kidolgozása egyelőre folyamatban van.
Népszava
fotó: unsplash
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készített kutatás rávilágít: a gyermekek digitális szokásait és a képernyő... Teljes cikk
A Tisza Párt választási győzelmével újra napirendre került az önálló oktatási minisztérium létrehozása, és az Erasmus-hozzáférés... Teljes cikk
A középfokú felvételi eljárásban március 25-27. között módosíthatók a felvételi rendszerben korábban jelzett továbbtanulási tervek - közölte... Teljes cikk
- Minden második dolgozó retteg a pénzügyeitől: ez rontja a produktivitást 7 napja
- Ő lesz az új oktatási miniszter 1 hete
- Így emelkednek a fizetések a Lidl-nél 2 hete
- Nyelvtanulás AI-val: négy tévhit 2 hete
- Gimnáziumok vezetői írtak levelet Magyar Péternek az oktatási miniszterjelölt kapcsán 2 hete
- Több mint hatezren jelentkeztek rövidített tanári mesterképzésekre 2 hete
- Miért buknak meg az AI felkészítő képzések? 2 hete
- Optimistábbak a magyar cégek, mégsem jön a béremelés 2 hete
- A magyar diákok harmada lemaradhat a továbbtanulásról – súlyos állítás az új miniszterjelölttől 2 hete
- Váratlan név bukkant fel az oktatási miniszteri posztra 2 hete
- Digitális szakadék a családokban: kétszer annyi képernyőidő a kevésbé iskolázott szülők gyerekeinél 2 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?