Lesz-e elég diákmunkás idén nyáron?

2020. március eleje óta Magyarországon is vezető téma a koronavírus-veszélyhelyzet, majd téma lett a szemmel látható, bőrünkön érezhető gazdasági visszaesés. Eltelt több mint egy év, lassan belecsúszunk az idei nyárba, amely a diákmunka csúcs-szezonja. De vajon az lesz-e idén is? Ha az lesz, hogyan lehet az?

diákmunka-

A kérdésekre Kurdi Ferenc, a Pensum Diákmunka Szolgáltató Iskolaszövetkezet kereskedelmi igazgatója válaszol.

Csúcs lesz-e 2021 nyarán a diákmunka?

A koronavírus-veszélyhelyzet és a vele járó gazdasági visszaesés a diákmunka-ágazatot sem kímélte: a leginkább érintett ágazatok szinte mindegyikében (turizmus, vendéglátás, szállodaipar, fürdők-strandok) jelentős létszámban dolgoztak diákok. Más ágazatok, mint az élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem vagy a drogériák és az élelmiszeripar kevésbé szenvedték meg eddig a válságot. A nyári fesztiválok elmaradása nemcsak a szervezőket és a résztvevőket érinti hátrányosan: ezeken a fesztiválokon nagyon sok diák dolgozik évente. Idén ennyivel biztosan laposabb lesz a „csúcs”. Én személy szerint az idegenforgalom volumenét is alacsonyabbra várom a tavalyinál, így várhatóan ebben az ágazatban is kevesebb diák fog dolgozni.

Ha a tavalyi évet veszem alapul, melyben iskolaszövetkezetünk árbevétele kb. 16-17 százalékkal lett kevesebb, mint 2019-ben, akkor azt mondhatom, hogy idén már sokkal közelebb leszünk a 2019. évi számainkhoz. Ha a nyitás gyors lesz, minden ágazat visszaállhat a nyár közepére, akkor még akár jobb számokat is elérhetünk, mint 2019-ben.

A diákok szövetkezeti tagként történő foglalkoztatása, mint konstrukció, egyébként nagyon is életképes, előnyökkel jár a diákok és a diákmunkát igénybe vevő vállalkozások számára egyaránt. Talán nem véletlen, hogy a friss hírek szerint júliustól a kismamák, a gyermekükkel otthon lévő szülők is létrehozhatnak szövetkezeteket, a diák- és nyugdíjas-szövetkezethez hasonló felállásban.

Tényleg kedvező a diákmunka költsége?

A vállalkozások szemszögéből vizsgálva a kérdést, az egyik legfontosabb szempont a költség. Ez a mondat kiemelten érvényes lesz idén nyáron is, amikor a még túlélő vállalkozásoknak az elmúlt időszak kieséseit kell minél nagyobb hatékonysággal visszatermelni! A jelenlegi szabályozási környezetben diákszövetkezettel szerződve egy diák 963 forintos bruttó bére 1.135 forintból kihozható. Ennél kedvezőbbet, szabályos foglalkoztatással, nem fognak találni a vállalkozások.

Látható, hogy a diákmunka igénybevételének a költsége alacsony, a kapcsolódó adminisztrációs kötelezettség pedig kimerül a jelenléti ívek leigazolásában! Úgy gondoljuk, hogy ezek az előnyök sok vállalkozásnak számítani fognak idén nyáron!

Mennyire rugalmas ez a konstrukció?

Nagyon rugalmas ez a foglalkoztatás, mert ténylegesen csak a ledolgozott órákat kell kifizetni a munkaerő részére. Másrészt a reggel jelentkező igényre sokszor már délután munkába állíthatók a diákok, akár 1-2 órás feladatra is, és ha vége a munkának, egyszerűen hazamennek, minimális adminisztráció mellett (szerződéskötés az iskolaszövetkezettel, jelenléti ívek igazolása).

Ami pedig a létszámokat illeti: egy átlagos nyáron nem nehéz akár 20-30 fős, vagy még nagyobb teljesítési csoportokat megszervezni diákokból.

Mi a helyzet a dolgozók gyermekeinek foglalkoztatása esetén?

Még mindig sok, főleg nagyobb létszámú cégnél bevett szokás, hogy a nyári időszakban a szabadságok miatt kieső munkaerőt diákokkal pótolják, mégpedig saját dolgozóik 16-25 év közötti gyermekeivel. A szervezett diákmunka ebben az esetben is megfelelő megoldást jelent a vállalkozások számára, mivel így kedvezőbb áron juthat a vállalkozás a diák-munkaerőhöz. Az adminisztratív feladatok is minimálisra csökkennek, hiszen a diákokkal a szerződés megkötését és minden kapcsolódó adminisztrációs terhet az iskolaszövetkezet végez. Ez a konstrukció a diákok számára is előnyös, mivel a havi bruttó bérükből csak a 15% SZJA-t kell levonni, a többi 85% a nettó bérük. Az előnyöket sok vállalkozás felismerte és alkalmazta már az elmúlt években. Azt gondolom, az idei évben is sokan folyamodnak ehhez a megoldáshoz már csak azért is, mert sok esetben a diákmunka a nyári szüneten túl is folytatódik, hiszen a főiskolai-egyetemi hallgatók egész évben szívesen dolgoznak.

Lesz-e elég diákmunkás idén nyáron?

Erre nehéz válaszolni, mert nem tudjuk, hogy pl. a vendéglátóipari vállalkozások milyen arányban tudják a régi munkatársaikat visszacsábítani. Többen úgy gondolják, hogy problémáik lesznek a munkaerővel. A Balaton parti vendéglátóhelyekre már a válság előtt is nehéz volt munkavállalókat szervezni, szerintünk idén ez fokozottan így lesz.

Az újrainduló vállalkozásoknak nagy valószínűség szerint életbevágóan fontos lesz a költségek alacsony szinten tartása és a rugalmasság, hiszen senki nem tudja megígérni egyelőre, hogy nem lesz egy negyedik hulláma a vírusnak. Ebből következően azt várjuk, hogy nőni fog az igény a diákok és az egyszerűsített foglalkoztatásban dolgozók iránt. Főleg, ha a határok is nyílnak, és Ausztriába is visszamehetnek az ottani vendéglátásban, idegenforgalomban dolgozó magyar munkavállalók.

Hogy lesz-e elég diák? Az idei nyárra sokaknak borult az időterve: az egészségügyben tanuló diákok például jelentős halasztásokat kaptak a vizsgáikra, sokan fognak majd augusztusban vagy szeptemberben vizsgázni, így ők a nyár egy részében biztosan tanulnak inkább. Továbbra is probléma, hogy a felsőoktatásban jelentősen lecsökkent a hallgatók létszáma 2010-hez képest. Amiben viszont bizakodunk, azt a diákjaink mondták: az online oktatás miatt kevesebb a kötelező megjelenésük az előadásokon, így szabadabban tudnak munkát vállalni. Ez főleg szeptembertől lehet fontos, ha az intézményekben marad az online oktatás.

Egy biztos: az iskolaszövetkezetek munkatársai idén nyáron nem fognak unatkozni!

 

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Valós üzleti döntésekkel versenyeztek a jövő HR-szakemberei a Talent Bridge-en

Február 5-én rendezték meg a Talent Bridge powered by Fürge Diák országos HR-esetmegoldó verseny döntőjét – de a kezdeményezés jelentősége... Teljes cikk

Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók

A magyar munkaerőpiac tartós kihívásokkal küzd: egyre nehezebb a stabil, megbízható munkaerő biztosítása. Az ipari termeléstől az élelmiszeriparon... Teljes cikk

Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában

A fluktuáció a szervezeti egészség egyik fontos mutatója: bizonyos mértékig még hasznos is lehet, hiszen hozzájárul az állomány megújulásához.... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek