Létszámbővítés, bérek, juttatások és kihívások - milyen HR stratégiával terveznek a vállalatok 2021-ben?
A döntően a közepes- és nagyvállalati szakemberek körében végzett felmérés többek között arra kereste a választ, hogy milyenek a vállalatok üzleti eredménnyel, forgalommal kapcsolatos idei várakozásai, és hogyan alakulhatnak idén a bérek.
A kutatásban megkérdezett szakemberek szerint érezhető volt szektorukban a járványhelyzet hatására bekövetkezett visszaesés: mindössze 30%-uk számít vállalata forgalmának növekedésére 2021-ben - míg 2019-ben 71%-uk volt ezen a téren optimista -, több mint felük stagnálással, 17%-uk pedig csökkenéssel kalkulál. Ugyanakkor a menedzserek majd 40%-a még idén számít arra, hogy vállalatuk teljesítménye eléri a korábbi szintet, 18%-uk nyilatkozott úgy, hogy forgalmuk nőtt a járványhelyzet alatt, míg 12% szerint nem fogják elérni a válság előtti üzleti eredményt.
Tervben a létszámbővítés
A válaszok alapján a vállalatok 38%-a tervez - alkalmi vagy állandó munkavállalókkal történő - létszámbővítést 2021-ben. A megkérdezettek leginkább az IT-szakemberek (41%), a fizikai dolgozók (35%) és a gyártás területén dolgozó alkalmazottak (29%) felvételével kapcsolatban bizakodóak. Amikor a rövidebb távú - 6 hónapra vonatkozó - tervekre kérdeztünk rá, a válaszadók harmada nyilatkozott úgy, hogy optimista a munkaerőfelvétel megindulásával kapcsolatban az üzleti év első felében.
Stabilizálódó bérek
A döntően közép- és nagyvállalati szakemberek válaszai alapján úgy tűnik, hogy a járvány nem volt jelentékeny hatással az érintett cégek 2021-re előirányzott munkabér-kifizetéseire. A megkérdezettek 70%-a tervez emelést, csaknem negyedük állítja, hogy az inflációnál magasabb ütemben növelik a fizetéseket, 46%-uk inflációkövető béremelésről, ötödük pedig a korábbival megegyező fizetésekről számolt be. Ezenkívül a menedzserek 61%-a szerint a vállalatuk által kínált fizetések a koronavírus-járvány idején eddig sem változtak, míg közel harmaduk szerint emelték is a béreket. Kis hányaduk, mindössze 5% számolt be fizetéscsökkentésről 2020 márciusa óta.

A béren kívüli juttatások közül a home office vezet
A versenyképes fizetési csomag (48%), a nemzetközi karrierlehetőségek (23%) és a rugalmas munkakörülmények (71%) csökkenő mértékben, míg a munkahely biztonsága (34%) egyre inkább kulcstényezőnek számít a szakemberek bevonzásában.
A vállalatok által ajánlott béren kívüli juttatások közül a home office vezeti a listát: a cégek 83%-a él ezzel a lehetőséggel, döntően a vírushelyzet hatására kialakuló új munkaerőpiaci trendeknek megfelelően. 2019-hez képest jelentősen nőtt (11 százalékponttal 64%-ra) azon vállalatok aránya, akik a karrierfejlődés lehetőségét kínálják, csökkent viszont (7 százalékponttal 63%-ra) azoké, akik versenyképes fizetést nyújtanak. Látványosan nőtt az elmúlt két évben (12 százalékponttal 33%-ra) az egészségbiztosítás szerepe a juttatások között, de emelkedett az extra szabadnapok (24%), a fizetett szülői szabadság (22%), illetve az élet- és balesetbiztosítások (21%) bevezetése is.
Az iparági tapasztalat gyakran hiányzik
A résztvevők 57%-a állítja, hogy a toborzási folyamat hossza körülbelül megegyezik a 2020-ban tapasztalttal, míg az új gyakorlatok, például az online és a telefonos interjúk miatt 23% úgy véli, hogy 2021-ben a megfelelő jelölt kiválasztása több időt vesz majd igénybe. Mindössze 13% nyilatkozott úgy, hogy a folyamat rövidülésére számít a következő időszakban. A válaszadók többsége (45%) 2021-ben a fluktuáció stagnálásával számol, míg a 27% számít kisebb, 22% pedig nagyobb mozgásra a saját területén.
A szakemberek szerint a munkaerőpiacon elérhető jelöltek főbb hiányosságai között továbbra is az iparági munkatapasztalat hiánya vezet, a válaszok 52%-ában jelent meg. A vállalatok szemszögéből nézve még mindig jelentős problémát jelent a nyelvtudás hiánya (37%), ugyanakkor jelentősen csökkent 2019-hez képest a gyenge 'soft skill'-ek említése (23%) - utóbbi akár betudható a csökkentett irodai jelenlétnek és a ritkább személyes interakciónak is.
A hiányosságok orvoslására továbbra is az oktatást és a tréningeket tekintik a legfontosabb eszköznek a vállalati szakemberek (58%), ugyanakkor ezen a téren is csökkent a fizetés és az egyéb kompenzációs csomagok szerepe (37%).
A jó munkaerőt továbbra is keresni kell
A következő időszak HR-szakmai kihívásairól kérdezve továbbra is vezet, egyben jelentősen nőtt (a 2019-es 56%-ról 68%-ra) a legalkalmasabb munkaerő megtartásának problémája. Két év alatt 39%-ról 57%-ra nőtt azok aránya, akik szerint a teljesítmény és a produktivitás növelése komoly terhet jelent az átalakuló munkakörülmények miatt. Azonos arányban (42%) említették komoly kihívásként a tehetséges vezetők kinevelését és a munkáltatói márka fejlesztését és megőrzését a jelen problémák között. Közel megduplázódott azok aránya, akik szerint a nyitott és rugalmas munkahelyi környezet megteremtése is nehézséget jelenthet a mostani időszakban - 40% nyilatkozott így. Feltehetően a távmunka és a csökkentett irodai jelenlét számlájára írható, hogy 23%-ra nőtt azok aránya, akik szerint már a dolgozók hatékony tájékoztatása is kihívásokba ütközik.

A kutatás azt is vizsgálja, hogy az otthoni munkavégzés mennyire válhat valóban az új normává a vírus elvonulását követő időszakban. A válaszadók 37%-a heti 1-2 nap, 22%-a 3-4 nap erejéig engedélyezné hosszabb távon is az otthoni munkát, azonban csak 5% nyitott arra, hogy teljesen távmunkára váltson, illetve a vállalatok kicsivel több mint tizede állna vissza a teljes irodai vagy munkahelyi létre.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A technológia fejlődésének robbanásával a nemzedékek együttélésének, együttműködésének dinamikája is lényegesen megváltozott, a tanítási... Teljes cikk
Mennyiben tér el a különböző generációk motivációja a munkát illetően? Sok kutatás igyekezett erre a kérdésre választ találni, azonban a HR... Teljes cikk
Vajon a sikeres szervezeteket, sikeres vezetők irányítják? Milyen képességekkel, kompetenciákkal kell rendelkeznie egy sikeres vezetőnek? A vezetői... Teljes cikk
- Havi nettó átlagkereset a magyar vármegyékben - grafikon 2 hete
- Ezek a legjobban fizetett szakmák Magyarországon – Van, ahol a 3 milliós fizetés is elérhető 2 hete
- 1 millió forintos fizetés a mezőgazdaságban? Itt lehetséges 2 hete
- Startupoknak épít jövőt az EU 3 hete
- A teljes munkaidőben dolgozók keresete és annak változása néhány kiemelt csoportban 4 hete
- A bruttó átlagkereset nemzetgazdasági áganként - grafikon 4 hete
- A bruttó átlag-, valamint a reálkeresetek alakulása Magyarországon 4 hete
- Itt vannak a számok: ennyi a havi fizetése egy átlagmagyarnak 1 hónapja
- Járási szintű bruttó átlagkeresetek Magyarországon - grafikon 1 hónapja
- Újraírják az MI-stratégiát – már óvodától tanítani kell a mesterséges intelligenciát 1 hónapja
- A bértranszparencia nem várt következményekkel járhat 2 hónapja