Létszámcsökkentésre számít a vállalatok többsége
A GKI Gazdaságkutató Zrt. januári felmérése szerint több vállalkozás számít növekvő, mint csökkenő árbevételre, a létszám és a beruházás esetében viszont egyértelműen a csökkenésre számítók vannak többségben.
A cégek 4 százaléka növelni, 29 százaléka csökkenteni tervezi létszámát. Minél nagyobb egy cég, annál inkább valószínű, hogy csökkenti a foglalkoztatottak számát. Legnagyobb arányban az 500 fő feletti cégek jelezték, hogy elbocsátanak: 40 százalékuk mérsékli létszámát, 3 százalékuk növeli.
A GKI szerint úgy tűnik, a cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot részben azért, mert bízott a konjunktúra javulásában, részben pedig azért, mert valahogy ki tudták gazdálkodni a bérköltséget. A GKI szerint 2012 elejére sok helyen "elszakadt a cérna", és már nem bíznak a kedvező kimenetelben.
A GKI szerint a beruházási szándékok is haloványak. A vállalkozások 21 százaléka tervezi beruházási kiadásainak növelését, miközben negyedük csökkenti azokat. Különösen kedvezőtlen, hogy az 500 fő feletti cégek mintegy 40 százaléka mérsékli beruházási kiadásait, és csak 12 százalékuk tervez növekedést.
A vállalkozások 4 százaléka számít idén jelentősen növekvő, 27 százaléka kissé növekvő árbevételre, míg 5 százalékuk szerint jelentősen, 19 százalékuk szerint kissé csökken majd árbevételük. Az 500 fő feletti cégek optimistábbak, 40 százalékuk árbevétel növekedést remél, míg csökkenéstől csak 20 százalékuk tart, ugyanakkor minél kisebb egy cég, annál rosszabb kilátásokkal vág neki az évnek. Az 50 fő alattiak 35 százaléka például az árbevétel csökkenésére számít, míg növekedésre csak 21 százalékuk lesz képes.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk
"Szép álom, hogy a cégek karácsony előtt ne rúgják ki a dolgozóikat, de rendszeresen kapunk év végi elbocsátásokról híreket" – mondta a HR... Teljes cikk
Az RTL Csoportot súlyos válság rázza meg: Németországban akár ezer dolgozót is elküldhetnek, miközben a cég 17%-os bevételkiesésre figyelmeztette... Teljes cikk
- 900 dolgozótól válna meg a Dacia 3 hete
- Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt 1 hónapja
- Immár hivatalos, hogy 16 000 munkahelyet szüntet meg az Amazon 1 hónapja
- Újabb leépítési hullám az Amazonnál – Ezreket küldhetnek el 1 hónapja
- Az Aldinál zsinórban tizedik hónapja csökken a létszám 1 hónapja
- Leépítés jöhet a győri Audinál, őket érintheti 2 hónapja
- 200 ezer banki dolgozó veszítheti el a munkáját az AI miatt Európában 2 hónapja
- Beindult a BMW 2 hónapja
- Ez a 10 szakma adja a leépítések ötödét – sokan nem számítanak rá 2 hónapja
- Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek 2 hónapja
- Észrevétlen fordulat: az AI ismét munkát ad a pályakezdőknek 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben