kapubanner for mobile

Létszámleépítések Győr-Moson-Sopron megyében

Győr-Moson-Sopron megyében tavaly decemberben 10 377, ez év januárjában már 12 462 regisztrált álláskereső volt - írta a Kisalföld szerdai száma.

Rimányiné Somogyi Szilvia, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgató-helyettese a Kisalföldnek elmondta: a leépítések első körében többnyire a kölcsönzött munkaerőtől váltak meg a cégek. Ahol további munkaerő-csökkentés vált szükségessé, ott a határozott időre szóló szerződéssel foglalkoztatott munkavállalók kerültek bele a leépítések következő hullámába. Sok munkaadó rövidített munkahéttel vagy munkaidővel igyekszik elkerülni, hogy további alkalmazottaktól kelljen megválnia.

Győrött januárban mindössze egy csoportos létszámleépítést jelentettek be a munkaügyi szervezetnek, de a cégektől kapott információk alapján valószínűsíthető, hogy ez a szám a következő hónapokban emelkedni fog. Nagyobb létszámleépítésekre főként a járműiparban és annak beszállító vállalatainál számítanak, de néhány egyéb ágazatbeli - főleg feldolgozóipari - vállalat is elbocsátásokra kényszerül - prognosztizálta a főigazgató-helyettes.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek