LMP: több mint kétezer pedagógus hiányzik az oktatásból
A párt azonnali 10 százalékos, majd további 50 százalékos béremelést sürget.
Az LMP szerint több mint kétezer pedagógus hiányzik az oktatási rendszerből. Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt társelnöke vasárnap, online is közvetített sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a közigazgatási állásokat kínáló honlapon mintegy 1500 pedagógust keresnek, ezen felül az intézmények további százas nagyságrenden alkalmaznának pedagógusokat, mintegy százötvenen pedig letétbe helyezték a felmondásukat, miután "a kormány gyakorlatilag megtiltotta a sztrájkot az oktatási rendszerben".
Ha ez így marad, akkor kiüresedik a pedagóguspálya és nem lesz szakember, aki a gyerekekkel foglalkozna - hangsúlyozta Kanász-Nagy Máté, aki e helyzet legfőbb okának a tarthatatlan bérhelyzetet nevezte. Mint hozzátette, az Európai Unióban talán csak a bolgár kezdő pedagógusbérek alacsonyabbak a magyarnál.
Az LMP ezért azonnali 10 százalékos béremelést, valamint azon felül további 50 százalékos emelést sürget - mondta Kanász-Nagy Máté. Kijelentette: a pedagógusbéreket hozzá kell kötni a minimálbérhez, csökkenteni kell a munkaterheket, és vissza kell adni a sztrájkjogot a pedagógusoknak. Az ellenzéki politikus szerint mindez annak a kezdő lépése, hogy a fiatal tanárok a pályán maradjanak.
MTI
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid... Teljes cikk
Január 8-10. között újra megnyitja kapuit az Educatio oktatási szakkiállítás Budapesten, a Hungexpón - hívta fel a figyelmet a Kulturális és... Teljes cikk
A hallgatói lemorzsolódást csökkentő programot indít a kormány a felsőoktatásban - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk
- Hamarosan kezdődik az Educatio oktatási szakkiállítás 2 hete
- Folytatódik a Kortárs segítők program a szakképzésben 1 hónapja
- Így emelkedik a pedagógusok bére januártól 1 hónapja
- A nem nappali képzésben részt vevő hallgatók számának alakulása 2 hónapja
- Mi kellene ahhoz, hogy az oktatási rendszer végre alkalmazkodjon a Z és Alfa generációhoz? 2 hónapja
- Hogyan válhat a vállalati nyelvoktatás a cég egyik legerősebb eszközévé? 2 hónapja
- Az általános iskolákban foglalkoztatott pedagógusok száma korcsoportok és nemek szerint - grafikon 2 hónapja
- 24 ezer tanár teljesen kimaradt, a többieknek morzsák jutottak a béremelésből 3 hónapja
- Középiskolások és pedagógusok jelentkezését is várják újra a Tiéd a holnap ösztöndíjprogramra 3 hónapja
- Csökken az újságírószakma vonzereje - avagy mit üzennek a média szakos diákok? 4 hónapja
- Meglepő eredmény: a magyar pedagógusok az átlagnál elégedettebbek 4 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa