Mészáros Etelka
Megjelent: 9 éve

Magyar HR-szolgáltató a legjobbak között

Immár 23. éve minden évben elkészül a HR-tevékenységet végző cégek listája. Az angol nyelvű gazdasági lap, a Budapest Business Journal szokás szerint minden tavasszal megjelentet egy HR-tematikájú lapszámot, amiben a munkaerő-kölcsönző és munkaerő-közvetítő cégek listáit teszi közzé, majd ezek további listákkal kiegészítve (executive search cégek, vállalatitréning-cégek, iskolaszövetkezetek, tanácsadók) képezik az év végén megjelenő Listák könyvének HR-fejezetét. Nemzetközi és magyar szolgáltatókat kérdeztünk a szolgáltatásaikról, hogy mi segítette őket a Listák könyvében TOP 3-ba való bekerüléshez.

Magyar cég a TOP 3-ban

Ruff Gabriella és Fürjész Beáta 2007-ben alapította a Karrier Hungária fejvadász céget. A két üzlettárs eredeti elképzelése egy kis tanácsadó cég létrehozása volt, ami a folyamatos ügyféligények folytán évről évre nőtt, jelenlegi létszámuk közel 30 fő. A tisztán magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező kft. az elmúlt évek gazdasági nehézségei ellenére, valamint külföldi anyavállalat támogatása nélkül is eredményes fejlődést mutat, éves árbevételük 300 millió forint. Céljuk, hogy ügyfeleiket és jelöltjeiket magas színvonalon szolgálják ki. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a BBJ Listák Könyvében 2013-ban munkaerő-közvetítés ágazatban az előkelő 3. helyezést sikerült megszerezniük. Az eredményes működés kulcsát az ügyfeleknek és jelölteknek nyújtott szolgáltatások folyamatosan magas minőségében látja az operatív munkában is részt vevő két ügyvezető. Folyamatosan reagálnak a piac változásaira, és nagyon büszkék arra, hogy a legtöbb üzleti partnerükkel 5-10, sőt valakivel már több, mint 15 éve dolgoznak együtt sikeresen.

Szolgáltatásaik közül kiemelkedő a szolgáltató központok (SSC-k) felé nyújtott toborzási szolgáltatás, az ügyfelek felméréseiben rendszeresen első vagy második helyen állnak. Másik erősségük a felsővezető kiválasztás, amit direkt search technikával oldanak meg, közvetlenül szólítják meg a megfelelő szakembereket, úgynevezett "talent pool"-okat építenek a különböző iparágakban. Évről-évre sikeresebb business coaching és outplacement szolgáltatásuk Fürjész Beáta vezetésével. Munkaerő-kölcsönzéssel is foglalkoznak, de csak kiegészítő szolgáltatásként olyan ügyfeleknek, akik egyébként is az ő szolgáltatásukat veszik igénybe más területeken.

Megalakulásuk óta növekedésük évi 20-30 százalékos. Egyedül a gazdasági válság első évében, 2009-ben csökkent árbevételük 30 százalékot, ami a versenytársak eredményeihez képest még így is kiemelkedőnek számított.

Arra a kérdésre, hogy mit tartanak 2014 legfőbb kihívásának Ruff Gabriella azt válaszolta, hogy egyre nehezebb jó jelölteket találni, a korábban szokásos toborzási technikák, mint például a hirdetéses keresés egyre kevésbé működőképes. Erre megoldásként kiépítettek egy nagy kutatóbázist, ahol a researcherek (kutatók) feladata közvetlenül megkeresni a potenciális pályázókat és velük folyamatosan kapcsolatban maradni. A jelöltekkel való kapcsolatban maradásra és elérésére kreatívan fordulnak a social media valamennyi formájához, céges Facebook aktivitásuk az egyik legjelentősebb a szektorban.


A listákról



A Listák Könyvébe való bekerülést alapos kutatás előzi meg, személyre szólóan kérnek olyan specifikus adatokat, amit csak az adott cég vezetősége tudhat. E-beszámolók alapján ellenőrzött adatokkal választják ki az egyes listákban résztvevőket A rangsort speciális jellemzők alapján állítják fel, az adott területnek megfelelően választják ki a megfelelő mutatót. Ilyen mutató lehet például a munkaerő-közvetítőknél a munkaerő-közvetítésből származó nettó árbevétel, míg a munkaerő-kölcsönző cégeknél az átlagos statisztikai létszám. A Listák Könyve HR listáit a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos szövetsége (MMOSZ) és a Személyzeti Tanácsadók Országos Szövetsége (SZTMSZ) is figyelemmel kíséri.

A listák tevékenységre utaló névvel vannak ellátva. A fejlécben szereplő címszavak részletes útmutatót adnak az adatokról, így akár az is megkülönböztethető, hogy magyar vagy külföldi tulajdonosi szerkezetű cégről van szó, továbbá összehasonlításképpen szerepeltetik a cégek előző évi rangsorát is. A könyv szerkesztői arra törekszenek, hogy a legjelentősebb budapesti és vidéki cégeket is bemutassák. Amennyiben egy cég nem kíván a rangsor alapjául szolgáló adatot adni, megteheti, bekerül a könyvbe, de ott a lista végén fog szerepelni nem rangsorolt cégként.

A szerkesztők minden esetben igyekeznek elérni, hogy a nyilvánosan hozzáférhető adatok minden cégről megjelenjenek. A listákban való szereplés büszkeséggel tölti el a cégeket, többen a honlapjukon is feltüntetik az itt elért eredményeket.


Nemzetközi szolgáltató a TOP 3-ban



A Randstad Hungary Kft. összesen 41 országban van jelen, 2004-ben három tanácsadóval nyitotta meg első budapesti irodáját, tudtuk meg Végső Péter marketing - kommunikációs vezetőtől. A HR-tanácsadással foglalkozó cég munkaerő-közvetítés terén piacvezető pozíciót tölt be Magyarországon, emellett munkaerő-kölcsönzéssel, felsővezető kiválasztással, outplacementtel és RPO szolgáltatással is foglalkoznak. Munkaerő-kölcsönzési üzletáguk pénzügyi, mérnöki, IT, HR, marketing, sales, SSC, pharma és jogi területekre terjed ki.

A külföldi irodáikban inhouse szolgáltatást is végeznek. Ez azt jelenti, hogy a partner cégen belül kialakítanak egy irodát, ahol tanácsadóik a kihelyezett szolgáltatás keretében kizárólag az adott partnernek dolgoznak. Időszakos vagy állandó munkavállalókat gyűjtenek és tartanak készenlétben, felbecsülik a dolgozók iránti kereslet várható ingadozásait és létrehoznak egy hatékonyan működő munkaerőpótló rendszert. Magyarországon ezzel a típusú szolgáltatással egyelőre nem foglalkoznak.

Az RPO szolgáltatás során a keresési-kiválasztási folyamat bizonyos munkafolyamatai, vagy egésze kiszervezésre kerül. Tanácsadóik szorosan együttműködnek a partner cég HR osztályával és azokon a területeken, ahol a partner cégnek plusz kapacitásra van szüksége, segítenek. Egyesítik az iparág legtehetségesebb jelöltjeit, technológiai szakértelemét és módszertanát, ezzel ideális megoldást nyújtva a tehetségek megszerzéséhez. Ez a szolgáltatás lehetővé teszi, hogy szélesebb körben érjék el a jelölteket, csökkentsék a költségeket és így a folyamat végén jobb minőségű munkaerőhöz juttassák a megrendelőt.
Üzletágaik jó eredményeket mutatnak, 2014-ben 30 százalékkal növelték az ügyfeleik számát. Kihívás számukra a piaci igényekhez történő folyamatos alkalmazkodás, ugyanakkor ez új és innovatív szolgáltatások bevezetésére serkenti őket.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Bérverseny és alternatív munkaidő-beosztás

A reálbérek megtartása idén is kihívás lesz, de az év második felében már várható mérsékelt gazdasági növekedés, ami a toborzás... Teljes cikk

A vezetők majdnem fele aggódik vállalkozása hosszú távú fennmaradása miatt

Az előző évhez képest több mint kétszeresére (18%-ról 38%-ra) nőtt azon vezérigazgatók aránya, akik úgy vélik, hogy a globális gazdasági... Teljes cikk

"Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat." - interjú Urbán Anitával

“Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat, belső erőforrásokkal oktassuk, mert csak így fenntartható a... Teljes cikk