kapubanner for mobile

Magyar Iparszövetség: a bérek növelésére kell fordítani az adócsökkentésből maradó forrást

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Magyar Iparszövetség arra biztatja tagságát, hogy a minimálbér és a szakmunkás bérminimum kötelező emelésén túl 2018-ban a szociális hozzájárulási adó csökkentéséből megmaradó részt is a bérek növelésére fordítsák - írja az MTI.

A Magyar Iparszövetség (OKISZ) arra biztatja tagságát, hogy a minimálbér, illetve a szakmunkás bérminimum kötelező emelésén túl 2018-ban a szociális hozzájárulási adó csökkentéséből megmaradó részt is a bérek növelésére fordítsák, és ne a vállalati megtakarítási lehetőséget lássák benne. A munkaadói érdekképviselet ügyvezető elnöke, Vadász György az MTI-nek elmondta, szükségesnek tartják a bérfelzárkóztatást a kisvállalkozói szektorban is, mert a versenyképességben a bérezés egyre jelentősebb tétel, ezért azt ajánlják, hogy keressék meg a bérfejlesztés további lehetőségét a vállalkozók. Kifejtette: Magyarországon a nemzetközi nagyvállalatoknál dolgozók bére magasabb a kkv-szektorban alkalmazottakénál, és a nagyvállalatok így is versenyképesebbek. A Magyar Iparszövetséghez tartozó 1800 vállalkozás 60 ezer munkavállalót foglalkoztat, a tagsági körben erőteljesen van jelen a családi vállalkozói háttér, ők nehezen tudják kigazdálkodni a bérfejlesztés fedezetét.

Vadász György szerint az elmúlt három évben Magyarország jelentős lépést tett a bérfelzárkóztatás területén, de még mindig van tennivaló. Munkáltatói érdekképviseletként arra hívják fel a figyelmet, hogy bár mindenkinek érdeke a jövedelmező termelés, ugyanakkor az élesedő verseny és az alacsony jövedelemtermelő képesség nehezen teszi lehetővé a közterhek kigazdálkodását.

A Magyar Iparszövetség támogatja azt az állami akaratot, hogy Magyarországon növelni kell a vásárlóerőt, meg kell teremteni a jó szakemberek itthon tartásának feltételeit - mondta Vadász György, aki szerint erre lehetőséget ad az uniós források gazdaságfejlesztési felhasználása. Az érdekképviselet ügyvezető elnöke bízik abban, hogy 2018-ban az uniós pályázatok megvalósítása felgyorsul, vállalkozói bevétel teremtődik, így a 2018. év a gazdasági növekedés, a bérfejlesztés, a kkv-szektor versenyképessége javításának esztendeje lesz.

MTI
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek