Megizzadnak év végén a HR-esek: jön a karácsonyi dömping
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatDiákmunkásokkal, bérelt munkaerővel, határozott időre felvett alkalmazottakkal, valamint a munkaszervezet átszervezésével készülnek a nagy áruházak HR-esei a karácsonyi megnövekedett forgalomra. Az Auchan szinte mindegyik eszközzel él, a Media Markt a jól bevált diákmunkásokra számít, míg a Tesco idén is egészen egyedi megoldással növeli munkaerejét.
Kemény az év végi hajrá a nagyobb áruházak HR-osztályain is, miután szinte mindenhol plusz munkaerőre van szükség a karácsonyi forgalom miatt. A lakosság ugyan egyre kevesebbet fordít a karácsonyi menü összeállítására, valamint ajándékokra, a Gfk felmérése szerint még így is 20 százalékkal többet költünk majd decemberben, mint az elmúlt hónapokban.
A Tescót például másfélszer annyi vásárló keresi fel ebben az időszakban, mint egy átlagos évközi napon, s ezt a megnövekedett forgalmat természetesen csak jóval nagyobb gárdával tudják kiszolgálni. A cégnél emiatt már harmadik éve van arra lehetőség, hogy a karácsonyi időszak idejére a vállalatnál dolgozók hozzátartozói szintén a Tesco munkatársai lehetnek. Az Ajándékozz munkalehetőséget-program az elmúlt években több száz embernek nyújtott munkalehetőséget, és mint ahogyan azt Pálfalvi Márta, a Tesco vállalati kapcsolatok igazgatója a HR Portálnak elmondta, az eddigi tapasztalatok nagyon pozitívak.
""A megnövekedett forgalomra és vásárlószámra az Ajándékozz munkalehetőséget-program mellett, diák és bérelt munkaerővel is készülünk" - fogalmazott. Ezzel közel 2000 főnek megfelelő munkaórával erősítik meg az áruházaik létszámát, a plusz létszámot pedig ugyanolyan feltételekkel alkalmazzák, mint az állandó kollégákat, ám a munkaszerződés időtartama csak erre a kiemelt időszakra szól.
A lakosság napi fogyasztási cikkeinek beszerzésében jelentős szerep hárul a másik nagy hipermarketre, az Auchanra is. Gillemot Katalin, a vállalat kommunikációs igazgatója lapunknak elmondta, hogy a november-decemberi forgalom befolyásolja leginkább az éves mérleget, így ezen az időszakon, és a megnövekedett forgalmon múlik az egész év sikere. ""Ennek megfelelően fontos, hogy jól szervezzük a munkaerőt, valamint hogy megfelelő jelenlétet és minőségi kiszolgálást biztosítsunk ebben az időszakban is" - fogalmazott.
A karácsony előtti hetekben ráadásul nemcsak a megnövekedett forgalommal, hanem a meghosszabbított nyitva tartással is meg kell küzdeni, miután a Budapest környéki Auchanokban az eddigi tíz óra helyett éjfélig várják a vásárlókat. A humán erőforrás vezetők emiatt egy külön, év végi munkaszervezést dolgoztak ki, amellyel átszervezték a munkavégzést, valamint új alkalmazottakat is felvettek, határozott idejű munkaszerződéssel.
""Ebben az időszakban átalakítjuk a munkaszervezést, modulációban foglalkoztatjuk munkatársainkat, így a forgalomnak megfelelően tudjuk fogadni vásárlóinkat. Előre tervezetten, szaktudás szerint, szektorokon belül mobilizáljuk a kollégáinkat, így mindenki a saját munkakörében, de a vásárlói igényeknek és a forgalomnak megfelelően dolgozik az osztályokon. Munkatársainkat különböző motivációs eszközökkel lelkesítjük ebben az év végi, kereskedelmi szempontból fontos időszakban: év végi versenyeket, kihívásokat, animációkat szervezünk, amelyek nyerteseit az év végén hirdetjük ki, különböző vonzó nyereményekkel motiváljuk munkatársainkat" - fejtette ki Gillemot Katalin.
A kommunikációs igazgató azt is elárulta, hogy az 5-10 százaléknyi plusz felnőtt munkaerőt és a 18 éven felüli diákokat munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül foglalkoztatják, így ők természetesen határozott idejű munkaszerződéssel rendelkeznek. Több alkalommal is előfordul ugyanakkor, hogy a legalkalmasabb külsős kollégáknak az időközben esetlegesen megüresedett pozíciókat felajánlják, így a munkaerő-kölcsönzőn keresztül, határozott időre érkezett külsős kollégák egy része határozatlan időre szóló szerződéssel marad a vállalatnál.
Nem számít viszont ekkora vásárlói dömpingre a Spar, ahol Fehér István kommunikációs igazgató elmondta, hogy alapvetően belső munkaszervezéssel oldják meg a karácsonyi időszakot. ""Azokban az áruházakban pedig, ahol az ünnep előtti utolsó hetekben szükség van pótlólagos munkaerőre, igény szerint diákokat alkalmazunk" - tette hozzá.
A napi fogyasztási cikkek mellett ugyanakkor igen nagy forgalomra számíthatnak azok a vállalatok is, amelyek kedvelt célpontjai az ajándékvásárlóknak. Idén például - a korábbi évekhez hasonlóan - ismét népszerűek lesznek a konyhai robotgépek, az elektromos fogkefék, a vasalók és a szépségápolási cikkek. Ezenkívül a fényképezőgépek, digitális fotókeretek azok, melyek karácsonykor rendszerint jól fogynak, ám az év többi időszakában kevéssé keresik ezeket a vevők. A Gfk felmérése szerint a hosszabb iskolai szünetre és szabadságolásokra tekintettel kifejezetten jól eladhatók a játékkonzolok és kapcsolódó kiegészítőik és szoftvereik, a Blu-ray- és DVD-filmek, ezenkívül az évközben folyamatosan keresett mobil- és okostelefonok, LED kijelzős tévék.
Az egyik legnagyobb hazai elektronikai áruház, a Media Markt koncepciós menedzsere a HR Portálnak elmondta, hogy természetesen ők is készülnek az ünnepekre, így bővített létszámmal várják a vásárlókat. Szánthó Balázs úgy fogalmazott, hogy ha az átlagos évközi időszakokat vesszük, akkor megsokszorozódik a forgalom. Ennek nyilvánvaló oka, hogy sokan az év végére, az ünnepekhez időzítik a nagyobb kiadással járó eszközbeszerzést, és ilyenkor döntik el, kinek milyen ajándékot vesznek. ""Tapasztalataink szerint ilyenkor a péntek-vasárnapi időszakot használják sokan a vásárlásra, de ahogy közelednek az ünnepek jelentősen nő a napközbeni forgalom és nem ritka, hogy az esti órákban is tömött áruházakat látni" - fogalmazott Szánthó Balázs.
A nagyobb forgalom miatt a Media Markt általában diákmunkásokat vesz igénybe, akiket diákszövetkezeteken keresztül kölcsönöznek. A létszám áruházanként eltérő, azonban szinte mindegyik boltban az árufeltöltésben és az apróbb értékesítési munkákban segítenek. Vannak olyan áruházaik is, amelyek már régóta dolgoznak együtt diák-munkaerő kölcsönzőkkel, így nagyon jó kapcsolat alakult ki a közvetítőkkel és vannak visszatérő diákjaik is.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?