kapubanner for mobile

Megvannak az év felelős foglalkoztatói

Az OFA Nonprofit Kft. csütörtökön adta át a „2016 Felelős Foglalkoztatója Vándordíjat”. A díjazott mikró- és kisvállalkozások, közép- és nagyvállalatok és a közszféra szervezeteit a Groupama Arénában látták vendégül.

„Örvendetes, hogy verseny van a munkavállalókért, de megtartásukhoz kell a felelős foglalkoztatás” - mondta Pákozdi Szabolcs, az OFA ügyvezető igazgatója.

A közszférában három pályázó közül választott a zsűri. A Heves Megyei Kormányhivatal kapta a fődíjat. A több mint 1200 főt foglalkoztató hivatal családbarát programjának tervezésébe bevonták a munkatársaikat. A zsűri rajtuk kívül Tata város önkormányzata és a Volánbusz Zrt pályázatát emelte ki ebből a mezőnyből.
A mikró- és kisvállalkozások kategória nyertese a ForArea Gazdaságfejlesztő Kft lett. Pályázatában leírta, hogy ösztöndíjasaik felsőoktatásban szerzett tudásukat piaci körülmények között hasznosíthatják náluk. A zsűri kiemelte az irodai környezet kialakításának területen működő Grape Solutions és a PC Trade pályázatát.

Az egyik díjnyertes méltatásakor hangzott el a konferansziétól: „Nem mindegy, hogy a munkáltató milyen állapotban adja vissza családjának a dolgozót” - ez volt a felelős foglalkoztatásra vonatkozó legfrappánsabb mondat. Az üzleti érdek mentén kifejtett jó szándék kevésbé kiforrott megfogalmazásaival is találkoztunk. Ilyen volt például „az üzleti komfortzónából kitörés az érzékenység emberségesség irányába”. Úgy látszik, sok munka vár még azokra, akik tenni akarnak azért, hogy tisztább legyen a felelős foglalkoztatás kommunikációs csatornája, és minél több céget meg akarnak győzni ennek fontosságáról.


A közép- és nagyvállalatok kategóriában érkezett a legtöbb pályázat. A 24 közül négyet emelt ki a zsűri, ezek: a Budapest Bank, Eon Hungária Zrt, Szatmár Optikai Gyártó és Forgalmazó Kft, Waberers International Kft. A nyertes az Eon lett. Támogatják a sportolást, rekreációs pályázatukat üdülőikben valósítják meg, önkéntességért díjjal ismerik el munkatársaik tevékenységét.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara különdíjat adott a képzési és szakképzési területen kimagasló teljesítményt nyújtó cégeknek. Bihall Tamás oktatási és képzési alelnök hirdette ki, hogy a nagyvállalati kategória nyertese a Grundfos Magyarország Kft lett, ahol - mint elmondta -, 80 fő vesz részt a duális képzésben. Bihall megjegyezte, hogy pár éve egy sem volt, ezért örvendetesnek tartja, hogy megugrott a képzési kedv. A Grudfos tájékoztatása szerint tíz oktatási intézménnyel és az MKIK-val szoros együttműködésben fogadják a tanulókat. A szivattyúgyártó cég rugalmas munkavégzési formák bevezetésével tesz a munka-magánélet egyensúlyának eléréséért, emellett arra törekednek, hogy dolgozóikat ne érjen hátrányos megkülönböztetés.

A kisvállalati kategória különdíjasa, a Funkció Kft. elől jár „a húsipari munkavégzés szépségének megismertetésében”, ezzel népszerűsítve a szakemberhiánnyal küzdő húsipari termékgyártást. A szakképzési különdíjas Nestlé Hungária Kft. egyik célkitűzése a fiatal generációk munkaerő-piaci integrációjának elősegítése.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek