Mely szektorokban emelkedtek a bérek?
Jelentős növekedést észleltek egy munkaerőközvetítő ügynökség szaktanácsadói az utóbbi időben az informatikai és pénzügyi szakemberek bérezésében, de tapasztalataik szerint a frissdiplomás műszaki végzettségűek is jelentősen magasabb fizetésre számíthatnak, mint más területen - áll a portálunkhoz eljuttatott felmérésben.
Life Sciences
A gyógyszeripari cégeknek az új törvényi változások következményeként át kellett szervezniük értékesítési és marketing területeiket, elsősorban területi képviseleteiket. Ebből következően egyre nagyobb igény mutatkozik részükről a több területet átfogó szakértelemre, hiszen a vállalatoknak most már több területet kell kevesebb emberrel ellátniuk. A hangsúly tehát eltolódott az értékesítés fenntartásáról a kiemelt ügyfélkezelés irányába.
A közép-kelet-európai régióban továbbra is nagy a kereslet klinikai kutatási szakemberek iránt, aminek következtében a Hays Hungary Life Sciences divíziója a magyar partnerek mellett ma már román, bolgár, szerb és horvát gyógyszeripari vállalatok számára is toboroz szakembereket. A piacon a húzóerőt a jelöltek jelentik, ez magyarázza a klinikai kutatásban dolgozók béremelkedését.
IT
Jelentős növekedést észleltek a Hays Hungary szaktanácsadói az utóbbi időben az informatikai szakemberek bérezésében. A Hays szerint a munkáltatók tisztában vannak azzal, hogy emelniük kell a bérsávokat, ha képzett munkaerőt szeretnének cégükhöz vonzani például az IT területen belül a telekommunikációs szektorban. Különösen nagy a piaci kereslet a JAVA, J2EE és a C/C++ programnyelveket ismerő szakemberek iránt.
Az informatikai szakképzettséggel rendelkező pályázók gyakran vonzóbbak a munkáltatók számára, mint a diplomások. A Hays Hungary tapasztalatai továbbá azt mutatják, hogy diverzifikált tudásuk miatt a 3-5 éves munkatapasztalattal rendelkező szakemberek a legkeresettebbek, az ebbe a csoportba tartózók fizetési elvárásai gyakran azonosak az 5-7 évnyi tapasztalattal rendelkezőkével.
Mérnöki és gyártási területek
A frissdiplomás műszaki végzettségűek jelentősen magasabb fizetésre számíthatnak, mint más területen végzett társaik, elsősorban a virágzó autóipari szektorban, ahol jelentős beruházások történtek Magyarországon.
Középvezetői pozíciók esetén azonban a pénzügyi juttatások már nem feltétlenül olyan kedvezőek, mint más szektorokban, ugyanis a középvezetői beosztásban dolgozó mérnök szakemberek gyakran nem felelnek meg a 'soft', tehát a nem-szakmai készségekkel kapcsolatos követelményeknek, mint amilyen a nyelvtudás vagy az interperszonális készségek. Ezért fordulhat például elő, hogy egy frissen végzett termelési koordinátor bére magasabb, mint egy több mint két éves gyakorlattal rendelkező szakemberé.
Ami a vezető mérnöki pozíciókat illeti, a vállalatok tisztában vannak azzal, hogy a vezető beosztású szakemberek érdeklődésének felkeltése érdekében versenyképes fizetési csomagot kell ajánlaniuk, hiszen ők a legmobilisabbak és a váltásra leginkább nyitottak, különösen abban az esetben, ha az új pozícióban lehetőséget kapnak technikai tudásuk fejlesztésére ---– mutat rá Tammy Nagy-Stellini.
Pénzügy és számvitel
A munkaerő-közvetítő ügynökség tapasztalatai azt mutatják, hogy a diplomások bére minden pénzügyi területen emelkedett; a legnagyobb növekedés a pénzügyi kontrolleri fizetések esetében tapasztalható. Bár a szenior könyvelők bére stabil maradt, a nyelvtudással rendelkező könyvelők iránti kereslet jelentősen megnőtt. A könyvvizsgálói állások tekintetében a bérszintek például hűen tükrözik a szenioritást.
A jelöltek bérigényét befolyásolják megszerzett képesítéseik (az ACCA, CPA, CIMA és MBA képesítéseket a munkáltatók különösen nagyra tartják), valamint a nyelvtudás, a túlórák és az előrelépési és karrierfejlesztési lehetőségek.
A pénzügyi menedzserek és regionális pénzügyi vezetők bérszintje összességében emelkedett, de hatással vannak rá a fenti tényezők, illetve az adott iparág függvényében is változhat.
Értékesítés és marketing
A vezetői bérek enyhe emelkedése figyelhető meg, mivel a válságot követően a kereslet megugrott az értékesítési és marketing szakemberek iránt. Másrészről azonban megfigyelhető az a trend, hogy a multinacionális vállalatok regionálisan összevonják a marketing funkciókat, ezért noha a helyi munkaerőpiacon az álláslehetőségek száma csökken, magasabb bért kínáló regionális vezetői pozíciók nyílnak meg.
Az FMCG szektorban a Hays Hungary megfigyelései szerint a bérek kissé visszaestek, mert a vállalatok inkább a fiatal jelölteknek kínálnak karrierlehetőségeket. A nagyobb cégek a költséghatékonyság növelése érdekében új szervezeti struktúrákat vezetnek be, amelyek értelmében a stratégiai tervezés a vállalat központjában történik, a helyi végrehajtást pedig kezdő vagy kevés tapasztalattal rendelkező munkatársak végzik.
A fizetés várható szintje elsősorban a munkavállaló addigi munkatapasztalatától függ ---– a nyelvtudás ezen a területen nem kulcstényező. Minthogy a középvezető szakemberekből jelenleg túlkínálat van, a vállalatok a megfelelő jelölteket bérigényük alapján szelektálhatják.
Üzleti kiszolgáló központok
Az első üzleti kiszolgáló központok (SSC-k) az ezredforduló környékén létesültek Magyarországon, és mindig is rendkívül versenyképes béreket kínáltak. A piac mára stabilabbá vált és az új vagy az expanzióban gondolkodó cégek már nem kínálnak a kezdetekhez hasonlóan vonzó juttatási csomagokat.
Egyre nő a franciául és németül folyékonyan beszélő szakemberek iránti igény, különösen az ügyfélszolgálati, a könyvelői-számviteli és az IT támogatói funkciókat ellátó állások esetében ---– állítják a Hays Hungary üzleti kiszolgáló központoknak toborzó szaktanácsadói.
A már kiépült SSC-k tapasztalt szakembereket keresnek, többek között folyamatszakértőket, gazdasági elemzőket és változásmenedzsereket. A gazdasági háttérrel rendelkező álláskeresők előnyt élveznek, míg a jó nyelvtudás önmagában már nem jelent garanciát arra, hogy valamelyik szolgáltató központban el tud helyezkedni egy pályázó - áll a lapunknak eljuttatott össszefoglalóban.
- 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Hiába a gazdasági bizonytalanság, a bérek emelkedése töretlen: már három magyarországi ágazatban is egymillió forint felett van a bruttó... Teljes cikk
A kkv-k egyik legkritikusabb területe a pénzügyi-számviteli nyilvántartás – és mégis, a cégek többsége egyre nagyobb nehézségekbe ütközik, ha... Teljes cikk
A munkabér kifizetésének szabályait a Munka Törvénykönyve (Mt.) és kapcsolódó jogszabályok pontosan meghatározzák, mégis gyakran merülnek fel... Teljes cikk
- A potenciális munkaerő-tartalék negyedévenkénti alakulása - grafikon 3 hete
- Mutatjuk, hol vesznek fel és hol építenek le - friss adatok a magyar munkaerőpiacról 3 hete
- Fókuszált munka és együttműködés - így néz ki belülről a Richter magyar központja 1 hónapja
- Az álláskeresők szerint képzési hiány van, nem pedig készséghiány 1 hónapja
- Felmérés: kevés cég tartja hatékonynak a készségek értékelését 1 hónapja
- Felmérés: Egyre kevesebb munkahelyen elvárás a diploma 1 hónapja
- Hogyan fordítsuk az NEM-et IGEN-re a tárgyaláson? 2 hónapja
- Psychological safety: a recipe for success in the best workplaces 2 hónapja
- Felkészülés a fogadásukra: mit tehet egy cég, hogy sikeresen fogadja a Fülöp-szigeteki munkavállalókat? 2 hónapja
- Új ügyvezető igazgató az Eve Power Hungary Kft.-nél 2 hónapja
- 500 fülöp-szigeteki vendégmunkás dolgozhat majd a debreceni akkugyárban 2 hónapja