Melyek 2011 legegészségesebb munkahelyei?
Tizenegy szervezet jelentkezett a tavaly novemberben meghirdetett Legegészségesebb munkahely 2011 pályázatra. A szervezők végül nem rangsoroltak, helyette kiválasztották az öt legjobb gyakorlatot. Bár többet költenek a cégek egészségmegőrzésre, sok még a tennivaló, különösen a kkv-szektorban, ahol csak akkor foglalkoznak a dolgozók fizikai és lelki állapotával, ha már bekövetkezett a tragédia.
Sokféle módon megőrizhető az egészség céges keretek között
Sélei Annamária, a Táplálkozz tudatosan! program ügyvezetője fejlődést lát a cégek egészségmegőrzésben vállalt szerepében, mint mondja, most kezdenek az általánosságból kilépni. Már nemcsak szűrőnapokat, üzemorvosi szűréseket, családi és egészségnapokat szerveznek, hanem tematikus programokat is (pl. dohányzásról leszoktató program) és ami a szakember szerint fordulat, hogy ezek szervezésekor kikérik és figyelembe veszik a dolgozói igényeket. - Az erre a célra elkülönített büdzsé is jelzi az egészségmegőrzés fontosabbá válását - teszi hozzá a szakember.
Tény, hogy sokféle módja van a munkatársak testi-lelki egészségével való munkáltatói törődésnek, amely a pályázat során is bebizonyosodott. A szakember úgy tapasztalja, hogy a vállalati gyakorlatok leginkább az egészséges táplálkozás és a sport köré szerveződnek. Népszerűek a csapatépítéssel kombinált egészséges alapanyagokból történő főzések és az üzemi konyhák étlapjának egészséges, diétás menükkel történő bővítése, miként a mentális egészséget megőrző programok terjedése is tendencia. Ugyanakkor az is látható, hogy a testmozgást népszerűsítő vállalati események többsége kimerül a házi bajnokságokban. Tapasztalatként elmondható, hogy a lelki egészség, a stresszkezelés jelentőségét is csak most kezdik felismerni a cégvezetők, és szakemberek segítségét kérni ebben a szintén fontos témában - mutat rá. Szerencsére léteznek olyan vállalatok, ahol a "nyugiszobák", a különböző stresszoldó foglalkozások (pl. jóga), masszázsfotel, gerincnyújtó pad biztosítása is részét képezi a céges kultúrának.
Mit tehet a cég a munkavállalók egészségéért? - íme néhány ötlet
Sélei Annamária kiemelte a legjobb vállalati gyakorlatokat. A GE-ben Együtt az egészségünkért program indult, ami azért is rendkívül előremutató, - mondja a szakember - , mert a programokba, ha lehetőség van rá, a dolgozók családtagjait is bevonják. Kiemelt programnak számít a Mobil Szűrőkamion Program, ahol húsz szűrésen vehetnek részt az érdeklődők. A büfé kínálatát kedvező áron megvásárolható, egészséges termékekkel egészítették ki. - A program egyik kiemelkedő eleme az ösztönző verseny, ami azt jelenti, hogy az Együtt az Egészségünkért Pontgyűjtő Bajnokságban megadott programokon való részvétellel és egészségtudatos magatartás gyakorlásával pontot gyűjtenek a csapatokba szerveződő dolgozók. A győztes csapatok jutalomban részesülnek. A népszerű verseny során a játékosoknak a napi szokásaik tudatosítása - például a kellő mennyiségű zöldségfogyasztás - mellett különböző heti feladatokat kell teljesíteniük - emeli ki a szakember.
Az evosoft-nál együtt futnak a kollégák, melynek eredménye az Ultra Balaton teljesítése. Minden évben biciklis túrát szerveznek, amelynek keretében 300 kilométert tesznek meg a munkavállalók, a sportmezeket a cég biztosítja, de a nevezési díjakhoz is hozzájárulnak. A vállalatnál a munkahelyi ergonómiát is igen komolyan veszik: babzsák, ülő labda, térdepelő szék, kímélő monitorok, ergonomikus székek és egyre nagyobb számú gerinckímélő, emelhető magasságú asztalok alkotják a berendezést - sorolja a Táplálkozz tudatosan! ügyvezetője.
Nem maradnak le az oktatási intézmények sem, a munkatársak fizikai és lelki egészsége fontos érték, több iskola felismerte, hogy erre kiemelt figyelmet kell fordítani, hiszen a munkahelyi kiégést szeretnék elkerülni - nyomatékosítja Sélei Annamária.
A Nagykanizsa-miklósfai intézmény 2008-ban már elnyerte az Öko Iskola címet. A zalai dombok lankáin a környezettudatosság mellett a tudatos vásárlásra is megtanítják a munkatársakat. A tantestületet csapatként kezelik, közösen szépítik a környezetüket, de egyik kollégájuk családjában évtizedes hagyománya van a méhészkedésnek, így a fehér cukrot mézre cserélték az iskolában. Az étlapot védőnő ellenőrzi, hogy minden követelménynek megfeleljen. Egyfajta fórumot is indítottak diéta területen, mert egyik kolléganőjük sikeresen megszabadult 24 kilogrammtól - hoz kiváló példát a közszférából Sélei Annamária.
Egy kisállateledel gyártó is tesz az egészségért
A Mars gyakorlata is bekerült a legjobb öt közé, ami nem is csoda. Ahogy a HR igazgató, Urbán Emese fogalmazott a HR Portálnak, "a Mars nagyon aktív az egészségtudatosság és egészségmegőrzés terén" és ezért sokat is tesz. Szerintük ugyanis hosszú távon csak ilyen emberközpontú szervezeti kultúrában lehet jobb, hatékonyabb, "boldogabb" teljesítményt nyújtani, mely tovább segíti a vállalat sikerét, eredményeit.
Miként a HR igazgató elmondta, egy önkéntesen szerveződött, a téma iránt elkötelezett munkatársak csoportja dolgozza ki a feladatokat a foglalkozás-egészségügy vezetésével, melyek a munkatársak visszajelzésein alapulnak.
A vállalat fontosnak tartja a munkatársak testi és lelki egészségét, kiegyensúlyozottságát, amelyet a többi között a munka-magánélet egyensúlyának biztosításával igyekeznek fenntartani, hogy megfelelő idő jusson a munkavállalók feltöltődésére, regenerálódására.
Kiemelt téma a vállaltnál az Egészség és Harmónia program keretében megvalósuló egészségtudatos életmód népszerűsítése, melynek részei többek között a stressz - mint elsőszámú rizikófaktor - tüneteinek felismerése és kezelése, az egészséges táplálkozási programok népszerűsítése, dohányzásról való leszokást elősegítő programsorozat. Fokozott hangsúlyt kap a vállalat életében az éves szűrőprogram, melynek keretében lehetőség nyílik munkaidőben különböző szűréseken részt venni. Ez a program nagy figyelmet fordít az információk folyamatos átadására és ezáltal a munkatársak egészségtudatosabbá formálására. - Mint valószínűleg sok más vállalatnál, nálunk is megtalálható azon munkatársak csoportja, akik természetes késztetésből kifolyólag elszánt, szenvedélyes sportolók, mely tevékenységet rendszeresen gyakorolják. Ezekre a kollegákra alapozva szervezünk évente négy-öt alkalommal közös, céges sportrendezvényeket, eseményeket, ahol minden kollégának lehetősége van kipróbálni különböző sportokat, szabadidős tevékenységeket - mondja Urbán Emese.
Ezeken az eseményeken a munkatársak kötetlen formában találkozhatnak és kaphatnak kedvet egy-egy sportág, tevékenység megismerésére, kipróbálására, majd rendszeres gyakorlására - teszi hozzá. Tapasztalataik szerint az "önkéntes sportos, sportrajongó munkatársak" nagyon jó hatással vannak a csapatokra, kollegáikra és önszerveződő események - közös kirándulás, foci, futás, úszás - keretében népszerűsítik ezek lehetőségét. Fontosnak tartják, hogy a vezetés ezen alkalmakkor is megfelelő számban képviseltesse magát, nyújtson ebben is követendő példát.
Miért éri meg a dolgozó egészségébe fektetni egy vállalatnak?
Sélei Annamária visszaigazolta a Mars gyakorlatát, amely szerint vannak olyan cégek, ahol dolgozói kezdeményezésre indultak el ezek a programok. Vagyis azért, mert a munkavállalók jelezték, hogy szeretnének együtt sportolni, együtt átélni egy közös élményt. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy több céget "csupán" a táppénzes napok számának csökkentése, a költséghatékonyság inspirált az egészségmegőrző program elindítására, miként olyan vállalatra is van példa, amelyik csak a rákos megbetegedések megjelenésekor jött rá, hogy nem kerülheti ki a dolgozók egészségével való foglalkozás kötelezettségét.
Más vállalatok pedig a törvényi kötelezettségek teljesítése miatt gondoskodnak munkavállalóikról. Erre példa például a dohányzásról leszoktató programok terjedése. - Az egyik cég pedig azért rendelt dohányzásról leszoktató programot, mert sok munkaidőre kiestek a dolgozók a dohányzásra kijelölt helyig vezető út megtétele során - sorolja a vállalati példákat Sélei Annamária. A kkv-knál pedig - miként a pályázaton való hiányuk is mutatja - csak akkor foglalkoznak az egészségmegőrzéssel, amikor már bekövetkezett a tragédia - teszi hozzá. Az is jellemző, hogy a vezetők szintjén reked meg az egészségmegőrzés. De ha ki is terjed a többi munkavállalóra, csak a felső szinteken nyílik mód a teljes testre és lélekre kiterjedő menedzserszűrésre, mondván ők vannak a legnagyobb terhelésnek kitéve.
Sok még a tennivaló
A válság nyomán rosszabbodó munkavédelmi helyzetet, a távmunka, rugalmas munkavégzés, stresszfaktorok kötelező felmérésének alacsony arányát elnézve felmerül a kérdés, mit lehetne tenni a helyzet javítása érdekében a legjobb vállalati gyakorlatok bemutatása és az egészségtudatosság népszerűsítése mellett.
A Mars HR igazgatója szerint a kiégés személyes és üzleti negatív hatásairól többet kellene beszélni. A stressztől terhelt, kimerült munkatársak nyilvánvalóan kevesebb energiát tudnak feladataik elvégzésének szentelni, koncentrációs képességük gyengébb, nem beszélve a betegségekből adódó munkakiesésről és a helyettesítési komplikációkról.
Sélei Annamária szerint vegyes a kép, mert egyes munkáltatókban megvan a szándék, csak épp büdzséjük nincs nagyobb programok szervezésére. Számukra a szakember több költségkímélő ötlettel is szolgált. Például egy néhány ezer forintos vércukorméréssel, szakmai előadások szervezésével is már sokat tehet a munkáltató dolgozóiért. A szűrőbuszok bérlése ugyanis több száz ezer forintra is rúghat, ráadásul a program időigényes is. A gyártóknak pedig azt javasolja, ha nem tudják nélkülözni dolgozóikat a gyártás folytonossága miatt, akkor
érdemes hétvégére, vagy munkaidőn túlra szervezni ezen programokat.
- A vizsgálatok közös finanszírozása is egy opció, de olyanra is akad példa, hogy a vállalat a szervezéstől, a helyszínen, technikán keresztül mindent biztosít, viszont nem száll bele a vizsgálatok, szűrések költségeibe, azt a dolgozók dobják össze ----– mutat rá. Sélei Annamária szerint sokkal nyitottabbá kellene válniuk a vállalatoknak az egészségmegőrzés iránt és szemléletváltásra is szükség van, mert az egészség nem csak pénzkérdés. Az óvodák, iskolák példája bizonyítja, milyen sokat lehet tenni kevés pénzből, kreatív ötletekkel, fórumok szervezésével. A dohányzásról hozott törvény ösztönző hatása pedig arra mutat rá, mennyi mindent lehetne tenni kormányzati szinten.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
2024-ben 75 ember indult el úgy reggel munkába, hogy már soha nem tért haza a családjához, mert elhunyt munkahelyi balesetben. A Munkahelyi biztonság... Teljes cikk
Hétfő délután az Országházban ellenzéki képviselők a munkabiztonságról is kérdezték a kormány tagjait. Teljes cikk
Magyarország versenyképességének alapja a munka, közös érdek, hogy minél korszerűbb, termelékenyebb és biztonságosabb legyen minden munkahely -... Teljes cikk
- Így őrizhető meg a dolgozók mentális egészsége 1 hónapja
- Táppénz ideje alatt vállalhatok alkalmi munkát? 2 hónapja
- 14 millió dolláros egészségügyi és wellness központot nyit dolgozóinak Alabamában a Hyundai 2 hónapja
- Mitől alakul ki és mit tehetünk a szemszárazság ellen? 2 hónapja
- Van megoldás az önbizalom-romboló kopaszság megszüntetésére! 2 hónapja
- Hogyan kérhetek szakvéleményt pszichés állapotomról, ha nem tudok kórházba befeküdni? 2 hónapja
- Ezzel kell vigyáznia annak, aki irodai kávét iszik 3 hónapja
- 5 módszer, amivel az irodai napok is energikusabban telnek 3 hónapja
- Felmérés: egészségügyi előnyökkel is járhat a hibrid munkavégzés 3 hónapja
- A Covid utóhatásai - A fiatalok közel háromnegyedét érinti a szociális szorongás, a karrierjüket is befolyásolja 3 hónapja
- Több mentális egészségügyi támogatást várnak munkaadójuktól a férfiak 3 hónapja