Mennyit ér egy OKJ-s képzés?
Nemrég jelentős törvényi változás zajlott le a témában, ettől meg is drágultak az OKJ-s képzések rendesen, így még inkább felmerül a kérdés, megérheti-e erre költeni, ebbe energiát, pénzt fektetni. Én mindenkit arra biztatnék, hogy ha talál olyan képzést, ami tetszik, csinálja végig. Ebben a motivációja lehet a tudásvágy, igény a továbbképzésre, a meglévő tudásának rendszerezése, vagy közvetlenül állástalálás is akár - írja a HR Blog oldalán Jobangel.
Minden tanulmány valami pluszt nyújt, valamiben jobbá, hatékonyabbá teszi az embert. Jelölt és HR-oldalról is azt kell nézni, mi az, amivel a jelölt rendelkezik ezáltal. CV-be, motlevélbe beírni, ezekben olvasóként észrevenni.
Vannak helyzetek, mikor az OKJ-s képzésre azért jutott el a munkavállaló, mert amit anélkül csinált, egy rendelet vagy törvény meghozása után szakmai végzettséghez kötik. Ilyenkor is nyújthat többletet egy tanfolyam, ha mást nem, hát a már meglévő szakmai-gyakorlati tudásanyag rendszerezésében, kiegészítésében segít.
A címben feltett kérdést egy másik szempont szerint is meg lehet válaszolni: annyit ér, amennyi tudást ott szereztél/szerezni fogsz, és amennyire ezt majd értékeli a munkáltatód.
Én is szeretem látni egy önéletrajzban, ha a jelölt folyamatosan képzi magát: ha nem csak a 20 éves diplomája van benne, de akár egy 3 napos szakmai kurzus is, vagy egy OKJ-s képzés a későbbiekből. Látszik, hogy folyamatosan frissíti a tudását, követi a szakma fejlődését (persze követheti szakmai anyagok rendszeres olvasásával is, de akkor ez legyen a CV-ben) . Ugyanakkor az OKJ-s képzés keretében elsajátított tudás meghozhatja a kedved egy komolyabb végzettség megszerzéséhez is egy adott témában.
OKJ-s képzés szakmai hiányosságok pótlására
A sok e-mail érkezett, amiben azt kérdezték, hol lehet ezt megtanulni, mert iskolarendszerben ezt akkor még nem tanították, mikor ők jártak, így a szövegszerkesztés rendszerezett oktatásából sokan kimaradtak. OKJ-s tanfolyamokon remekül pótolható az ilyen vagy hasonló hiányosság, és jól is mutat az önéletrajzban. Állandó probléma az Excel ismeretének mélysége, ezt szintén lehet OKJ-s képzésen tanulni. (Akinek erre nincs lehetősége, annak már a youtube-on is elérhetők magyarázó anyagok. Le kell ülni a szövegszerkesztő, táblázatkezelő elé, és végigpróbálni a lehetőségeit. Még jobb, ha néhány órára ezzel foglalkozó magántanártól veszel órát, ez azért olcsóbb, mint az OKJ-s képzés.)
A "semmi különös" emberek kiútja
Sokszor írják nekem úgy a segítségkérő levelet álláskeresők, hogy hát itt az álláspályázati anyag, semmi különös, nem is tudja, most hogyan tovább, meg fog szűnni a cég, nem lesz állása. Általában adminisztrációs területről érkezők problémája ez. A "semmi különös"-ből sok kérdéssel kiderítem, hogy vannak extra tudásanyagok mindenkiben.
Néha egyetlen részfeladata alkalmassá teszi az álláskeresőt egy másik, specializáltabb állás betöltésére. Például "mindenes" adminisztrátorból egy másik cégnél autóflotta-adminisztrátor lett, egy másik asszisztens sok rendezvényre szerkesztett kérdőívet, rendszerezte a válaszokat, máshol minőségbiztosítási asszisztens lehetett ezzel a gyakorlattal. A "semmi különös" jelölteknél általában ezt keresem (és persze egy "éles" HR-es is), és ezért szoktam azt kérni, hogy a CV-be is nagyon részletesen írják le a feladataikat. Gondoljuk meg, ha expatrióták adminisztrációjával foglalkozó asszisztenst keresek, melyik lesz a nyerő leírás: A "külföldi kollégák szállás- és utazási ügyintézése" vagy az "általános ügyintézői feladatok"?
De visszatérve az OKJ-ra: a "semmi különös" embereket mindig arra kérem, gondolkodjanak azon, hogyan specializálódhatnának. Keressenek rá egy OKJ-s képzést, és később már nem "semmi különös", hanem mindenféle releváns végzettségű emberként jelenhetnek meg a munkaerőpiacon, ráadásul gyakorlati tapasztalatokat is fel tudnak mutatni a témában.
Nem szakirányú, de releváns
Rengeteg olyan képzés van, ami egy-egy állásnál nem feltétel, de megléte mégis nagy előny. Előny, ha legalább alapvető iparági ismeretet nyújt egy képzés, még akkor is, ha önmagában nem lehet vele elhelyezkedni. Egy marketing-ügyintézői képzéssel könnyebben lehetsz egy marketingvezető asszisztense, mint egy irodai asszisztens képzéssel, pedig mindkettő OKJ, ráadásul a tananyagban sincs sok különbség ("áldassék" a neve, aki ezeket koordinálja). Tehát vissza is jutottunk az előző ponthoz: specializálódni kell.
Idő és pénz kérdése
Kérdés, hogy időt, pénzt érdemes-e rá áldozni, és mi van akkor, ha valamelyik nincs. Nos, idő arra van, amire akarod, akinek nincs ideje, attól meg szoktam kérdezni, szokott-e tévét nézni, bulvárhíreket olvasni, netezni? Ez mennyi időt vesz el naponta? Ha csak fél órát, akkor az heti 3,5 óra, de nyilván többet... Annyi idő alatt mennyi tananyagot tudna megtanulni? Az, hogy tanfolyami órákon meg kell jelenni, szintén nehézséget okoz, de vannak hétvégi, esti tanfolyamok is.
Pénz: A tanfolyamok sajnos nem olcsók, de több lehetőség is van. Köthetsz a cégeddel tanulmányi szerződést, de ez sajnos egyre kevésbé jellemző lehetőség. Mindenesetre meg kell próbálni, mert legfeljebb nemet mondanak, nagyot nem veszíthetsz. Léteznek kedvezmények kismamáknak, munkanélkülieknek, akciók stb.
A képzéseket szervező cégek között nagy a verseny, így a fizetési konstrukcióik rugalmasak. Havi részlet, negyedéves részlet, ahogy neked jó. Láttam már csoporttársamat, aki elvesztette az állását tanfolyam közben, amíg nem talált másikat, még a havidíjat sem tudta fizetni. Nem volt baj, járhatott tovább, le is vizsgázhatott, csak épp a bizonyítványát nem kapta meg, míg ki nem fizette a tanfolyamot. Ellenben beírhatta a CV-jébe, hogy van ilyen végzettsége, állásinterjún őszintén elmondta, mi a helyzet a bizonyítvánnyal. Felvették, rendbejött anyagilag, kiváltotta a bizonyítványt.
A felnőttképzésről általánosságban azt gondolom, hogy amit ott tanult a jelölt, azt nagyon megtanulta, mert valamiért érdekében állt. Egy felnőttnek "több esze van" ahhoz, hogy megértse, mit miért fontos megtanulni. Ezt pedig a CV-t olvasók is tudják, épp ezért - ugyan nem egyenértékű egy főiskolai diplomával egy OKJ-s képzés, de - az értéke vitathatatlan.
Jobangel
HR Blog
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
2500 Z generációs megkérdezésével készült átfogó kutatás a mostani huszonévesek munkavállalói attitűdjéről, motivációjáról, elképzeléseiről. Teljes cikk
Egy kutatás szerint a vállalatok ma már nem csupán szakmai tudást, hanem egyre inkább speciális személyes készségeket és kompetenciákat keresnek a... Teljes cikk
A jövő nemcsak azoké, akik tudnak kódolni, hanem azoké is, akik mernek kérdezni, gondolkodni és újat alkotni. Mégis, a magyar lányok többsége ma... Teljes cikk
- Sokan titokban használják az AI-t, ez az oka 3 hete
- Mi kellene ahhoz, hogy az oktatási rendszer végre alkalmazkodjon a Z és Alfa generációhoz? 3 hete
- Íme a friss KSH-adatok: csökken a foglalkoztatás, hosszabb az álláskeresés 3 hete
- HR Tehetségek 2025: Bakro-Mohácsi Krisztina 1 hónapja
- Eddig lehet jelentkezni az országos szakmai versenyekre 1 hónapja
- Itt a megoldás a pedagógushiányra? 640 ezres bért kapnak az óvodai technikusok 1 hónapja
- Az amerikai dolgozók több mint fele saját zsebből fizeti a képzéseket, amiket munkáltatója nem áll 2 hónapja
- Az AI hetente egy teljes munkanapot megtakaríthat a dolgozóknak, ha képzik őket 2 hónapja
- Érzékenyítő képzést indított takarító munkatársainak a B+N Csoport 2 hónapja
- A vezetés nem jutalom, hanem szakma: a mikromenedzsment nem HIBA, hanem HIÁNY 2 hónapja
- 29 ezerrel kevesebben dolgoznak, mint egy évvel korábban - Megérkeztek a KSH friss adatai 2 hónapja


Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja