Mesterséges intelligencia a coachingban? Működhet egyáltalán?
“A mesterséges intelligencia (AI) által támogatott coaching megoldásokról fogok beszélgetni az október 2-i Tréning Kerekasztal Konferencián Nagy-Földi Zitával, egy multinacionális telekommunikációs cég korábbi szervezetfejlesztési vezetőjével, aki most business coach. Első körben abból az interjúból idézek, amelyet Zita velem készített nagyszerű és hiánypótló szakdolgozatához. Kíváncsi volt, hogyan gondolkodom az MI támogatásról gestalt szemléletű, executive coachként” - írja Zöldi Zsófia, Human Telex Consultingtól. Részlet az interjúból:
Zöldi Zsófiának erős meggyőződése, hogy coachként a saját szubjektív szűrője adja a coaching folyamat és a kapcsolat egyik legnagyobb hozzáadott értékét.
„A gestalt coaching szerint, minden pillanatban kiemelkedik valami a valóságból, ami megragadja a figyelmünket és ez lesz az adott pillanat tapasztalása, amit alaknak nevezünk. A valóságnak azt a fennmaradó részét, amelyet épp nem érzékelünk, a háttérben marad, ezt pedig háttérnek nevezzük. Az, hogy mi válik alakká, függ az egyén történetétől, pillanatnyi mentális, fizikai, érzelmi állapotától és a környezetétől is. Ebből a megközelítésből tehát azt kell észrevennem, amit észreveszek. Amit az MI tenne hozzá az észlelésemhez, annak nincs az aktuális pillanatban szerepe.”
Beszélgetőpartnerem többször kiemelte a coaching folyamat kapcsolati kontextusának fontosságát.
„A coaching nem egy szakmai tudás alapú műfaj, mert abban tudna tanácsokkal vagy ötletekkel segíteni az MI. Tapasztalatom szerint, a coachee ugyan megoldást akar, de először inkább a meghallgatás az igénye. Egy olyan coaching kapcsolatban tud igazán fejlődni, amiben támogatva érzi magát, őszinte lehet és közben megkapja azt a fajta pozitív odafordulást, amit lehet, hogy ritkán tapasztalt meg, eddig.”
Az MI nagyon jól meg tud figyelni és ebből leírást vagy statisztikát tud készíteni. De nem tud érzelmileg kapcsolódni egy emberhez.
„Ahol most tartok, én nem szeretnék részt venni egy olyan helyzetben, ahol engem vizsgálva diagnosztizálnak. Én inkább a segítőül választott partneremben, legyen coach vagy pszichológus, szeretnék megbízni, hogy megosztja majd velem a benyomásait vagy visszatükrözi a szavaim. Ha valakinek nagyon fontos az objektivitás és szeretné tudni, hogy hányszor mondta ki a delegálás szót, akkor én biztos azt próbálnám feltárni, hogy miért olyan fontos ez számára.”
Interjúalanyom szerint marketing szempontból izgalmas lehet, ha valaki kiírja magáról, hogy MI-támogatott coachinggal is foglalkozik, mert ez biztosan „ki tud emelni a tömegből”. Ennek lehet egy érdekesség faktora, amely olyan ügyfeleket is vonz, akiknek presztízsből is szükségük lesz rá, hogy utána elmesélhessék, hogy ilyet is kipróbáltak.
Ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy szerinte fontos az MI-re is egy ugyanolyan opcionális coaching eszközre tekintsünk, mint mondjuk egy képkártyára vagy egy siker- és boldogsággörbére.
„Semmiképp ne legyen végig jelen az MI a folyamatban, de ha intuícióból beugrik egy intervencióötleted, amiben segíthet, akkor partnerségben az ügyféllel érdemes lehet kipróbálni.”
Ebből a megközelítésből indultam 2024 májusában. Hová jutottam 2024 októberére? A Tréning Kerekasztal Konferencián kiderül.
Zöldi Zsófia, Human Telex Consulting, szenior tanácsadó, tréner, executive coach
Jelentkezzen a Tréning Kerekasztal 2024-es konferenciájára!
Téma: Természetes vagy mesterséges intelligencia, melyikkel fejlesszünk? - Az AI és a technológia szerepe a tréningekben.
Időpont: 2024. október 2.
Helyszín: D50 Hotel és Rendezvényközpont
Jelentkezés és részletes program: https://www.hrportal.hu/trening-kerekasztal-2024/
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
“Nincs szorgalmas és lusta generáció, csak a Z-sek másképp vonhatóak be a munkába” - mondta Steigervald Krisztián generációkutató egy múlt heti... Teljes cikk
Kiégtél, eleged van a melóból, de nem tudsz vagy nem mersz váltani? Nem vagy egyedül. Szakértők szerint néhány tudatos lépéssel újra... Teljes cikk
A munkafüggőség nem csupán túlórákról szól, hanem egy láthatatlan függőség, amely súlyosan károsíthatja a testi és lelki egészséget, a... Teljes cikk
- Felmérés: a back office tevékenységek 90%-a automatizálható 2 hete
- A dolgozók szerint nem világos a munkahelyek AI-stratégiája 2 hete
- Microsoft: Az AI teljesen átalakítja a munkavégzést 2026-ban 4 hete
- Így lépnének fel az EP-képviselők a munkahelyek algoritmikus irányításával szemben 4 hete
- Így bonyolította meg az AI a munkakeresést 1 hónapja
- Megalakult a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanács 1 hónapja
- Elindult a Corporate Rebels Magyarországon: itt a fő lázadó 1 hónapja
- Egyre jobban félnek a dolgozók , hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkájukat 1 hónapja
- Kutatás: ez hiányzik a mesterséges intelligencia használatához a kkv-knál 1 hónapja
- Felmérés: a dolgozók több mint fele nem kapott fizetésemelést az elmúlt évben 1 hónapja
- Sokan titokban használják az AI-t, ez az oka 2 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa