Mi a baj a nyelvoktatással?

Magyar, cseh, lengyel és román diákokat kérdeztek arról, hogy szerintük mi a baj az angol nyelv oktatásával: miben változtatnának, mi okoz számukra nehézséget. A magyar iskolások annak örülnének, ha sokkal gyakorlatiasabbak lennének a hazai angolórák - írja az eduline.

images

Az Angloville kutatásából az derült ki, hogy nem javul javul jelentősen a diákok és a munkavállalók beszédkészsége, hiába van sokféle nyelviskola, sokféle tanulási módszerrel. A felmérést 12-18 év közötti magyar, cseh, lengyel és román tanulókon végezték - írja a lap.

A diákok szerint a leghatékonyabb tanulási módszer a különóra, a nyelvi tábor és a külföldi nyelvtanfolyamok. Az iskolai tanórák minden országban az utolsó helyeken végeztek. A diákok 19 százaléka szerint az iskolai angolóra a legkevésbé hatékony módszere a nyelv megismerésének.

A magyar iskolások 81%-a hiányolta a tanórákról a prezentációs és a kiselőadás-gyakorlatokat, pedig szerintük egyetemi tanulmányaik, és karrierjük során erre lenne a legnagyobb szükségük. Szerintük az is sokat segítene, ha olyan emberekkel is gyakorolhatnának, akik anyanyelvi szinten beszélik a nyelvet, erre kevés lehetőségük van.

Mind a négy ország diákjai örülnének az interaktív, gyakorlati típusú foglalkozásnak, szerintük több kötetlen beszélgetés kellene és kevesebb írásbeli nyelvtani feladat.

eduline

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen szempontokat kell figyelembe venni egyetemválasztásnál?

Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid... Teljes cikk

Hamarosan kezdődik az Educatio oktatási szakkiállítás

Január 8-10. között újra megnyitja kapuit az Educatio oktatási szakkiállítás Budapesten, a Hungexpón - hívta fel a figyelmet a Kulturális és... Teljes cikk

Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken

A hallgatói lemorzsolódást csökkentő programot indít a kormány a felsőoktatásban - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk