Miért érdemes kiszervezni a bérszámfejtést? - interjú Sáfár Katalinnal
Míg a házon belüli bérszámfejtés költségei egyre inkább nőnek a gyors ütemben változó emberi és technológiai erőforrás igényeknek köszönhetően, addig egyre több cég ismeri fel a kiszervezés költségcsökkentésen túli előnyeit is. Melyek is ezek? Mi az a real time bérelemzés? Sáfár Katalin, a Soft Consulting Hungary Zrt. vezérigazgató-helyettese válaszol.
- A munkaerő-kölcsönzés esetében a szolgáltató cég egy adott munkavállalót delegál az ügyfél telephelyére, és bár állományban a kölcsönző cégnél van, semmilyen eszközt nem biztosít számára és szakmai ellenőrzést sem gyakorol felette. Ezzel szemben az outsourcing esetében a szolgáltató nem csupán az emberi erőforrást, hanem a munkavégzéshez szükséges eszközöket, a szakmai képzéseket és a megfelelő kontrollt is biztosítja, abban az esetben is, ha a kiszervezett számfejtő az ügyfél telephelyén dolgozik.
+ Milyen esetekben érdemes kihelyezett bérszámfejtőt választani?
- Amikor a szolgáltatás igénybevétele csak átmeneti, vagyis az alkalmazásban lévő bérszámfejtő hosszabb szabadságra megy, lebetegszik, szülési szabadságon van stb., de olyan esettel is találkoztunk, amikor a cégnek csak projekt alapon volt szüksége bérszámfejtési szakértőre vagy az új HR munkatárs kiválasztási folyamata hónapokig elhúzódott. A kihelyezett bérszámfejtés valójában egy hibrid megoldás a tevékenység ki- vagy beszervezése között, feltételei rugalmasan alakíthatók a vállalat és a szolgáltató által. Van lehetőség arra, hogy a szolgáltató csak az emberi erőforrást biztosítsa a szakértői csapat háttértámogatásával, de arra is, hogy a munkaeszközöket, szoftvereket, képzéseket stb. is.
- Ezzel szemben hogyan működik egy másik forma, amit “offsite kiszervezésként” emlegetnek?
Ugyanígy, csak a bérszámfejtő nem az ügyfél irodájában, hanem a szolgáltató telephelyén ül. Röviden. A szolgáltatók általában így is biztosítanak egy dedikált kapcsolattartót a vállalat számára, de ez nem jelenti azt, hogy egy ember hátán van az egész cég bérszámfejtése, ebben az esetben is egy egész szakértői csapat dolgozik a projekten. A munkaeszközöket, szoftvereket, továbbképzéseket a szolgáltató biztosítja, továbbá garanciát vállal arra, hogy a bérszámfejtés pontos, naprakész legyen. A felelősségbiztosítás is azt a célt szolgálja, hogy az előforduló hibák ne a vállalkozás büdzséjét terheljék.
+ Milyen mélységekig vehető igénybe a kiszervezett számfejtés?
Ahogy nincs két egyforma borsó, úgy nincs két egyforma szolgáltató sem. Az igénybe vehető szolgáltatások köre minden outsourcing cégnél eltérő lehet, és az is számos tényezőtől függ, hogy az egyes cégek mely tevékenységeket szeretnék kiszervezni. Egy jól megválasztott, sok tapasztalattal rendelkező szolgáltató cég esetében akár a teljes HR adminisztráció is kiszervezhető, és persze előnyös, ha meglévő kapcsolatot ápol a különböző igazgatási szervekkel, így speciális esetekben akár ezeket a kapcsolatokat „használva” szerezhet információt.
+ Milyen más oka van a kiszervezésnek a költségcsökkentésen és a szabályozásnak való megfelelésen túl?
- Azt látjuk, hogy számos cég ismerte fel a real-time bérelemzések jelentőségét. A számfejtési adatok analitikája az üzleti gyakorlat olyan aspektusait tárhatja fel, amelyekkel a csapatmenedzsment hatékonyabbá tehető, és ezáltal a profit is növelhető. A szolgáltató a bérszámfejtési adatok, beleértve a kompenzáció, a képzések, az adókötelezettségek költségeinek elemzéseivel olyan üzleti stratégiát készíthet az ügyfél számára, mellyel optimalizálhatja a bérekkel kapcsolatos költségeit, és további előnyökhöz juthat.
+ Milyen trendek, vállalati igények befolyásolják az outsourcing üzletág alakulását?
- Az egyik legfontosabb az automatizáció minél magasabb fokú implementációja, mely lehetővé teszi a szolgáltatók számára, hogy folyamatosan emeljék a szolgáltatás színvonalát, csökkentsék a szolgáltatás elvégzésének idejét és költségeit. Egy másik nagyon fontos igény a vállalatok részéről a self-service, azaz az önkiszolgáló funkciók megléte, amelyekkel a munkáltatók és a munkavállalók is nyomon tudják követni a fizetésük, a munkaidejük vagy a szabadságaik alakulását. A harmadik pedig az adatvédelem, amely soha nem volt még ilyen fontos a cégek számára.
+ Az outsourcinggal érzékeny munkavállalói adatok kerülnek harmadik félhez. Mennyire kezelik kiemelten az adatvédelmet a szolgáltatók?
- A kiberbiztonság hatékonyabb megközelítése egyre erősödni fog a következő években. Bármely vállalat, amely bérszámfejtését egy dedikált szolgáltatóra bízza, megköveteli, hogy alkalmazottainak minden személyes adata és az adatokból kirajzolódó körülményei biztonságos, titkosított rendszerben legyenek tárolva. Ezért a szolgáltatóknak is nagyobb betekintést kell nyújtaniuk az adatbiztonsági protokollokba, ami nem csak a bérszámfejtési szoftvereket, hanem HR-, pénzügyi, adóügyi és egyéb kulcsfontosságú funkciókat kiszolgáló rendszereket is érint.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
- Unfit for purpose? Why global expertise fails in the Hungarian reality? 4 hete
- Mitől lesz adóköteles egy külföldi telephely? 1 hónapja
- Elutasítod a MI képzést? Akár az állásod bánhatja! Kötelezni vagy ösztönözni kell a munkavállalót? 1 hónapja
- 330 új munkahely jön létre Kapuváron 1 hónapja
- Versenytilalmi megállapodás: amit a HR-nek és a payrollnak kötelező tudnia 2 hónapja
- A KPI-okon túl: a művészet feltárja a csapatod igazi erejét 2 hónapja
- Turbulens piac: stabilabb, hatékonyabb működést eredményezhet a kiszervezés 2 hónapja
- 5 tipp a versenyben maradásért - így kell "AI-biztossá" tenni az állásunk 2 hónapja
- Bérszámfejtés és HR outsourcing trendek, kihívások - a piacvezető válaszol 2 hónapja
- Ők számfejtik a béreket: tovább nőttek a legnagyobbak a listán 2 hónapja
- HR washing: the reality behind HR marketing 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?