Mikor végezzük a munkavédelmi oktatást?
Időről-időre hallani lehet egyes munkáltatóktól a munkavédelemről szóló törvény olyan értelmezését, hogy a munkavállaló a munkavédelmi oktatás elvégzését megelőzően is dolgozhat, amennyiben azt felügyelet mellett teszi. Vajon mit mond erről a munkavédelemről szóló törvény?
Alapvető szabály, hogy minden új munkavállalót munkavédelmi oktatásban kell részesíteni. Tehát a munkavédelmi oktatás nem mellőzhető semmilyen munkakör esetén sem, függetlenül attól, hogy a munkavállaló például irodában vagy vegyi üzemben dolgozik. Természetesen az oktatás tartalma, tematikája függ a munkahelytől, illetve a munkavállaló által betöltött munkakörtől.
Szintén munkavédelmi oktatásban kell részesíteni azokat a munkavállalókat, akiknek megváltozik a munkahelye, illetve munkaköre. Abban az estben is oktatást kell tartani, ha a munkáltatónál új munkaeszközt helyeznek üzembe, valamely munkaeszközt átalakítanak, vagy új technológia kerül bevezetésre. Ez esetben az oktatásnak elsősorban a változásokra kell koncentrálnia.
A dolgozóknak a foglalkoztatás teljes ideje alatt rendelkeznie kell a szükséges munkavédelmi ismeretekkel, ezért meghatározott időszakonként a munkavédelmi ismereteket indokolt feleleveníteni, az időközben összegyűlt tapasztalatokat a dolgozókkal megosztani.
Mikor végezzük az oktatást?
A munkavédelmi oktatást olyan időben kell elvégezni, hogy a dolgozó legkésőbb a munkába állásakor rendelkezzen a szükséges munkavédelmi ismeretekkel. Amennyiben pedig új munkaeszköz, új technológia kerül bevezetésre, a munkavállaló csak a szükséges oktatás birtokában dolgozhat ezekkel.
Az oktatást rendes munkaidőben kell megtartani, és az oktatás megtörténtét a tematikával együtt írásban szükséges rögzíteni, amelyet a résztvevőknek is alá kell írnia.
Munkavégzés felügyelettel?
A munkavédelemről szóló törvény szerint a munkavédelmi ismeretek megszerzéséig a munkavállaló önállóan nem foglalkoztatható. Ebből egyes munkáltatók azt a következtetést vonták le, hogy a dolgozó a munkavédelmi oktatásig munkába állhat, amennyiben nem önállóan, hanem felügyelet mellett dolgozik. Ez az értelmezés azonban téves.
Egyrészt a törvény egyértelmű a tekintetben, hogy a munkába álláskor a munkavállalónak rendelkeznie kell a szükséges munkavédelmi ismeretekkel. Másrészt a munkavédelmi ismeretek megszerzése nem minden esetben azonos pusztán az oktatás teljesítésével. A munkavédelmi oktatás keretében a munkáltató feladata az is, hogy meggyőződjön arról, hogy az oktatáson átadott ismereteket a munkavállaló elsajátította, az ismereteket megszerezte. Így ebből legfeljebb az következik, hogy az oktatást követően a munkavállaló munkába állhat, de mindaddig, amíg a munkavédelmi ismeretek elsajátításáról a munkáltató nem győződik meg (pl. vizsga, ellenőrzés stb.), addig önállóan nem dolgozhat.
Ez leginkább olyan munkakörök esetén nyer értelmet, amelyeknél a munkavégzés bonyolultságára, veszélyességére tekintettel hosszabb és összetettebb munkavédelmi oktatás szükséges. Ilyenkor az oktatás megtörténte önmagában nem garantálja, hogy a dolgozó a tanultakat tudja, és képes is alkalmazni. Ezért mindaddig, amíg a munkáltató nem győződik meg arról, hogy az oktatáson tanult munkavédelmi ismereteket a dolgozó elsajátította, a munkavállaló önállóan nem, legfeljebb csak megfelelő felügyelettel, segítséggel dolgozhat.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Egy munkahelyi baleset nemcsak váratlan, de komoly következményekkel is járhat a dolgozó egészsége és megélhetése szempontjából. Éppen ezért... Teljes cikk
A legfrissebb uniós adatok szerint 2023-ban a halálos munkabalesetek negyede nem gyárakban, nem építkezéseken, hanem közterületen történt. Az EU-ban... Teljes cikk
Súlyos mentális válságban a HR szakma. A magyar HR szakemberek több mint fele (58%) gyakran vagy állandóan kimerült, minden harmadik HR-es (36,6%)... Teljes cikk
- Hamarosan kezdődik az Educatio oktatási szakkiállítás 2 hete
- Az alkalmazásban állók egy főre jutó ledolgozott munkaóráinak száma - grafikon 2 hete
- Észrevétlen fordulat: az AI ismét munkát ad a pályakezdőknek 4 hete
- Futár 1 hónapja
- Folytatódik a Kortárs segítők program a szakképzésben 1 hónapja
- Miért segíti sokkal jobban a home office a nők mentális egészségét mint a férfiakét? 1 hónapja
- Így emelkedik a pedagógusok bére januártól 1 hónapja
- A nem nappali képzésben részt vevő hallgatók számának alakulása 2 hónapja
- Mi kellene ahhoz, hogy az oktatási rendszer végre alkalmazkodjon a Z és Alfa generációhoz? 2 hónapja
- Hogyan válhat a vállalati nyelvoktatás a cég egyik legerősebb eszközévé? 2 hónapja
- Az általános iskolákban foglalkoztatott pedagógusok száma korcsoportok és nemek szerint - grafikon 2 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa