kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Mikortól éled fel az özvegyi nyugdíj?

1998-ban mentem el korengedményes nyugdíjba 30 évi BM-s szolgálati idővel. Ekkor a nőknél 60 év volt az öregségi nyugdíj korhatár. Időközben változtak a rendeletek és felemelték a nyugdíj korhatárt. A férjem aki szintén BM-s nyugdíjas volt, 2005. június 19-én elhunyt,ekkor beadtam a kérelmet az ideiglenes özvegyi nyugdíjra amit meg is kaptam 1 évre. Azt mondták, hogy 1 évig a nyugdíja 60 %-át kapom és utána 50 %-t. Amikor letelt az egy év legnagyobb döbbenetemre nem folyósították többé az özvegyi nyugdíjat. Amikor reklamáltam, közölték, hogy nem értem el az öregségi nyugdíjat és rokkant nyugdíjas sem vagyok tehát nekem már nem jár. Továbbá azt is mondták ha elérem az öregségi nyugdíjat ami ekkor már 62 év volt és aközött és a férjem halála között nem haladja meg a 10 évet ismét kérvényt nyújthatok be a feléledésre. Kiszámoltam én pont jogosult lettem volna , mert 2015. május 16-án betöltöttem a 62. évemet és a férjem június 19-én hunyt el, tehát nem telt le a 10 év! Igaz, nem postai úton, nem is személyesen, de emailban beadtam ezt a bizonyos feléledési kérelmet amire mindenféle érdeklődésem ellenére válaszra sem méltattak.Közben ismét felemelték a nők nyugdíj korhatárát 65 évre!

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj alapesetben valóban csak az elhunyt házastárs halálának napjától számított 1 évig jár. Az ideiglenes özvegyi nyugdíj megszűnését követően az életkor alapján akkor éled föl az özvegyi nyugdíj, ha az özvegy betölti a rá a házastársa elhunytának időpontjában irányadó nyugdíjkorhatárát - ami 2005-ben a hölgyek tekintetében 62 év volt - a halál időpontjától számított 10 éven belül, és időközben nem köt új házasságot.
A leírása szerint az Ön özvegyi nyugdíja föléledt, miután 2015. június 19. előtt betöltötte a 62. életévét, így 2015. május 16-ától a fenti feléledési szabály alapján Ön ismét jogosulttá vált az özvegyi nyugdíjra, amelynek összege annak a nyugdíjnak a 30%-a, amely a férjét a halála időpontjában megillette.
Természetesen utólag is beadhatja az özvegyi nyugdíj feléledése iránti igényét, de legfeljebb hat hónapra visszamenőleg fogják megállapítani az özvegyi nyugdíját.
Ezen a nyomtatványon nyújtsa be az igényét.
A részletekről tájékozódhat a következő összefoglalómból.
Az ingyenes heti hírlevelemre itt iratkozhat fel.

Aki válaszol:

Nyugdíjszakértő - Dr. Farkas András Nyugdíjszakértő - Dr. Farkas András

Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Dr.Farkas András, a NyugdíjGuru News alapító-főszerkesztője válaszolja meg. A budapesti ELTE jogi karán summa cum laude végzett jogász. Az elmúlt 22 évben több nagy biztosítótársaság és közvetítő cég felsővezetésének tagja, az élet- és nyugdíjbiztosítások szakértője. 2013 óta a Facebook NyugdíjGuruja több, mint 60 ezer követővel, 2015 óta a NyugdíjGuru News alapítója és szerzője.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nyugdíjba kényszeríthet-e a munkáltatóm?

2023. augusztus 01 -el lesz meg a 40 év szolgálati időm, s mehetnék el korkedvezményes nyugdíjba (már személyesen is egyeztettem a NYUFI-val ). A... Teljes cikk

Hogyan tudom igazolni a be nem jelentett munkaviszonyomat?

Hogyan tudom igazolni a be nem jelentett munkaviszonyomat, ha 1995 és 1996-ban ténylegesen dolgoztam? Teljes cikk

Tovább dolgozhatok-e Angliában, ha itthon nők 40-el nyugdíjba mentem?

2021-ben kértem meg a kimutatást a Nyugdíjbiztosítási osztálytól. Idén júniustól igénybe vehetném a nők 40 kedvezményes nyugdíját a külföldi... Teljes cikk