Megjelent: 2 éve

Miskolc harca a dolgozókért és az új munkahelyekért - kölcsönzői kerekasztal

Augusztus végén a miskolctapolcai Avalon Parkban Veres Pál Miskolc polgármestere leült tucatnyi munkaerő-közvetítő és -kölcsönző cég szakemberével, hogy megvitassa, miként lehet a városban beruházók és beruházást tervezők több ezres munkaerőigényét kielégíteni. A dilemmák és a megoldási javaslatok nem csak Miskolcon érdekesek.

images

images

Az utóbbi másfél évben 40-50 megkeresést kapott Miskolc különféle befektetőktől. Ezek egy részéből már születtek is döntések, ilyen például a kínai Chervon Auto idejövetele. Aki beruházást hozna a városba, neki az egyik legfontosabb kérdése, van-e megfelelő számú és képzettségű munkaerő. “Két évvel ezelőtt fájt, hogy a BMW nem bennünket, hanem Debrecent választotta. Most már azt mondom, hogy ez esély is nekünk újabb beruházások megszerzésére” - kezdte Veres Pál Miskolc polgármestere. A városvezető változást érzékel a cégek gondolkodásában, amihez alkalmazkodnia kell a városnak. “Míg korábban a cégek a beruházási döntés után 2-4 évvel kezdtek el termelni, most már 1 év múlva akarnak.” Éppen ezért a városvezetés és gazdaságfejlesztéssel foglalkozó vállalata, a Miskolc Holding Zrt. szorosabbra fűzte kapcsolatait a helyi munkaadókkal és a munkaerő-közvetítőkkel. Foglalkoztatási Paktumot írtak alá, a legnagyobb cégekkel a polgármester már korábban egyeztetett, augusztus végén pedig a munkaerő-közvetítők mondták el véleményüket arról, miként lehetne és honnan több munkavállalót mozgósítani, illetve mit tehetne ezért a város.

Az egyeztetésen országos szolgáltatók (például Prohuman, Trenkwalder, Adecco) és helyi, régiós közvetítők (HSA, Eastjob, HRCV, Humilitas, My HR Team), egyéni fejvadászok egyaránt részt vettek. Hogy ők miként kapcsolódhatnak a város befektetésösztönzési terveihez, azt Juhász-Nagy Judit, a Miskolc Holding Zrt. gazdaságfejlesztési igazgatója ismertette.
   
Veres Pál elöljáróban elmondta, azt szeretnék, hogy az itt felnövő fiatalok helyben találjanak munkát illetve minőségi munkahelyek jöjjenek létre. Utóbbi alatt azt értette, hogy a bérszint mellett megfelelőek legyenek a munkakörülmények és a helyben elérhető szolgáltatások.

Kulcskérdés a jó szállás, felmondási ok is lehet

A kölcsönző cégek többsége szerint a szállás az alapvető infrastruktúra része, így mindenképpen fejleszteni kellene, ez hosszú távú, ám megtérülő befektetés. Felhívták a figyelmet arra, hogy megváltoztak a munkavállalói igények és a szállás rossz minősége az egyik leggyakoribb felmondási ok. A tömegszállások - 8-10 fős szobák és folyosónként egy vizesblokk - kora elmúlt, a dolgozói apartmanoké a jövő, amelyben 2-3 ágyas szobák vannak, két szobánként egy fürdőszoba toalettel. A higiénia különösen fontos. Nem kell feltétlenül saját otthon érzetét keltenie, ám párok elhelyezésére is alkalmasnak kell lennie. Segíthet faluról Miskolcra költöző munkavállalóknak bérlakások kiadása, egy falusi ingatlan árából ugyanis lehetetlen a városban új otthont vásárolni.

Legyen bejárási lehetőség az eldugott falvakból is

“A megye északi részén több olyan település is van - például az encsi és a krasznokvajdai vonal környékén - ahonnan több száz munkavállalót lehetne toborozni, de csak napi két menetrendszeri buszjárat közlekedik Miskolcra. Nekik lehetetlen a napi ingázás, pedig munkára foghatóak lennének” - jegyzi meg egy kis helyi közvetítőcég vezetője. Egyben rávilágít arra, hiába az egyre több céges buszjárat, nem fedi le a potenciális munkaerő körét, ebben az önkormányzatoknak is van tennivalója. A javuló úthálózat következtében már a 30-40 kilométeres rádiusz akár 80-90 kilométerre is növelhető. Többen megjegyezték, hogy az autópálya bekötése egy régióba nemcsak hozhatja, hanem el is viheti a munkaerőt.

 

Gátak lebontása a munkaadók fejében

“Vannak tartalékok a hazai álláspiacon. 72 százalékos a foglalkoztatottság, körülbelül 1 millió emberről nem tudjuk, mivel keresi a kenyerét, akadnak olyan települések, ahol 50 százalék feletti a munkanélküliség. A gátakat kellene lebontani a munkaadók fejében” - mondta egy kölcsönző cég ügyvezetője. Sok megbízó ugyanis még mindig a 25-35 év közötti korosztályt akarja, akit majd minimálbér közelében tud alkalmazni. Nyitni kellene a diákok, a kismamák, a 45 év felettiek, a megváltozott munkaképességűek felé. Ez csak őszinte párbeszéddel lehetséges. Az egyik kölcsönző megjegyezte, hogy a mélyszegénységben élők megszólítása, versenyszférás munkára alkalmassá tétele speciális feladat, amelybe a civil szférát, alapítványokat is be kell vonni.

Fluktuáció csökkentése: a megbízó cégek dolga lenne

Egy helyi közvetítő úgy látja, hogy a gyártó multi cégek türelmetlenek. Több hónapos betanítás helyett már egy-két hét után teljes értékű munkavállalót akarnak és - tisztelet a kivételnek - a dolgozókat inkább Excel-számadatként mint hús-vér, érzésekkel és problémákkal rendelkező emberként kezelnék. Pedig nagyobb odafigyeléssel, a betanításra fordított több energiával, emberközpontú cégkultúrával sokkal tovább meg tudnák tartani őket és ezzel a felvételek számát is csökkenteni lehet. “Áldozni kell a betanításra, hogy az újak nagybetűs embernek érezzék magukat. Lássuk meg a számok mögött az embert, mert mi mégiscsak HR-esek vagyunk” - érvelt a toborzási szakember.

Forró téma a vendégmunkások behozatala

Még a kölcsönző és közvetítő cégek között is vita bontakozott ki, mennyire kell Ukrajnából vagy Ázsiából vendégmunkásokat hozni a miskolci és környékbeli gyárakba. A többség azt mondta, első körben helyben és a 80-100 kilométeres környéken kell minden munkára fogható embert felkutatni és utána a külföldi forráshoz nyúlni. Akadt viszont olyan kölcsönző, aki szerint feltartóztathatatlan a trend, a régió iránti nagy beruházási kedv kielégítése külföldi munkavállalók nélkül nem lehetséges. Mostani 70 ezer mellé újabb 70 ezer külföldi munkavállaló kellene a gazdaságba. Nem véletlen, hogy a kormány szeptember 1-től szélesebbre tárja a kapukat. Az EU-n kívülről minősített kölcsönzők bárhonnan behozhatnak vendégmunkásokat könnyített eljárással. “A multi nem foglalkozik hátrányos országrészekből, családokból érkezők integrálásával, ő kész embert szeretne, akit gyorsan a sorra állíthat” - fogalmazta meg a gazdasági realitást egy kelet-magyarországi kölcsönzőcég vezetője. Elhangzott az is, hogy nagy a hiány relokációs szakemberből, olyan munkavállalóból, aki ért a külföldi munkavállalók ügyintézéséhez és a külföldről érkezettek munkahelyre illesztéséhez.  

KKV-k fejlesztés: itt lehet sok magyar dolgozó jövője

Veres Pál elmondta, nagy hangsúlyt helyeznek és befektetnek kis- és középvállalkozások, startup cégek fejlesztésébe. A közvetítők is megerősítették, hogy e cégek jobban figyelnek az egyéni igényekre, családiasabbak, rugalmasabbak, nyitottabbak nyugdíjasok, gyesről visszatérők és a speciális igényűek alkalmazására.

Rugalmasabb képzések kellenek

A város értékes munkaerő-forrása a műszaki és gazdasági gyökerű, mára már több tudományterületet átfogó Miskolci Egyetem, ami a beruházást tervezőknek is vonzerőt jelent. Rugalmasabbá kell tenni a képzést, aminek igazodnia kell a munkaadói igényekhez is. Középfokú szinten Veres Pál kiemelte, hogy az új szakképzési törvény előnyeit ki kell használni. Például a részszakképesítéseket, amivel a korábbinál egyszerűbben szerezhet valaki az adott munkafolyamathoz szükséges végzettséget. Ebben is a vállalati igényeket össze kell gyűjteni és ezek alapján kurzusokat indítani.

Vita bontakozott ki a kölcsönzők között a duális szakképzés hasznosulásáról. Akadt, aki szerint cégre szabott, speciális tudást kapnak a tanulók, amit más munkaadóknál korlátozottan tudnak használni. A cégek célja a legjobbakat még az iskolapadból magukhoz csábítani. Mások védték a rendszert, szerintük fontos, hogy a tanulók az iskolapad mellett párhuzamosan valós munkatapasztalatot szerezzenek, megismerjék, hogyan működik egy munkahely, mi egy munkavállaló felelőssége, kommunikációt, csapatban dolgozást, ügyfélkezelést tanulnak.

Az itt végzettek visszahozatala

Egyik nagy hiányossága a városi oktatásnak, hogy az intézmények - például a Miskolci Egyetem - nem tudják, pontosan hol élnek és mivel foglalkoznak a náluk végzettek. Pedig ez fontos információ lenne, ha vissza szeretnék csábítani az értékes munkavállalókat. Jelenleg Miskolc az egyik legtöbb embert veszítő város, lakossága évente 2600 fővel csökken. Építeni lehetne a Miskolci Egyetem összekovácsoló erejére, az egyetemen kialakított identitásra. Ám ez - ezt már mi jegyezzük meg - a családalapítás előtt állóknak lehet alternatíva, gyerekekkel már nehezebb visszaköltözésre sarkallni a dolgozó embereket.   

Legyen vonzó a város munkaidő után is

Elhangzott az is, hogy alapvetően a városvezetés feladata olyan szolgáltatások, szórakozási lehetőségek kialakítása, ami vonzóvá teszi Miskolcot minden korosztálynak és élethelyzetű munkavállalónak. Ahol az egyedülálló fiatalok, a kisgyermekes családok és az ötvenes korosztály is megtalálja a munka utáni kikapcsolódási lehetőséget.

A képeken az augusztus 25-i kerekasztal-beszélgetés résztvevői a miskolctapolcai Avalon Parkban, középen Veres Pál, Miskolc polgármestere. 

  • 2023.06.27IFRS Halasztott adó képzés Élő, interaktív, online képzés a nemzetközi beszámolókészítési elvek szerint az adózás számviteli kezeléséről. Fő cél: - a halasztott adó fogalmának megismertetése: mitől halasztott? - a halasztott adó elszámolásának célja és jelentősége - a számítás esetei és gyakorlati példákon keresztüli bemutatása. Részletek Jegyek
  • 2023.09.01I Land gamifikált készségfejlesztés Gamifikált készségfejlesztő e-learning programunk játszva tanít: 30 napon keresztül, napi 20-30 percben egy izgalmas virtuális küldetésen vezetjük végig a résztvevőket. Részletek Jegyek
  • 2023.10.10MŰEGYETEMI ÁLLÁSBÖRZE 150+ KIÁLLÍTÓ, TÖBB SZÁZ ÁLLÁS ÉS SZAKMAI GYAKORLAT VÁR! Kiállítóink hallgatókat, frissdiplomásokat és tapasztalt munkavállalókat is várnak állásajánlataikkal. Részletek Jegyek
További cikkek
Így vehet fel sikerrel külföldi munkavállalókat

Nincs megfelelő számú és képzettségű kékgalléros munkavállaló a magyar álláspiacon. A harmadik országból való toborzás gazdasági... Teljes cikk

Chatbotokkal és automatizációval könnyíti meg dolgozóinak mindennapjait a WHC Csoport

A magyar WHC Csoport már évek óta használ kommunikációs folyamataiban professzionális mesterséges intelligencia-megoldásokat. Néhány hónappal... Teljes cikk

Rendet kell rakni a recruitment működésében és érdemes belátni: a toborzás csapatsport

Trendi eszközök helyett menjünk vissza az alapokig. Tegyük rendbe a karrieroldalt, a folyamatokat, képezzük a szakterületi vezetőket kiválasztásra,... Teljes cikk