Mit érdemes tudni a kutyák tüzelésével kapcsolatban?
Szerencsére ma már egyre több az olyan felelősségteljes gazdi, aki amint csak lehet, ivartalaníttatja kedvencét, hogy elejét vegye a nemkívánatos szaporulatnak. Ugyanakkor sokan igen keveset tudnak a kutyák tüzeléséről is.

Ám szerintünk érdemes azért tisztában lenni az alapokkal, hiszen alapvetően ez is része a kutyák életének. Mindazonáltal továbbra is hangsúlyozzuk, hogy ha nem szeretnél tenyészállatot csinálni kedvencedből, akkor ivartalaníttasd mihamarabb, hiszen rengeteg problémától kíméled meg őt is és saját magadat is.
A műtétet követően pedig figyelj oda kedvenced kiegyensúlyozott táplálkozására. Válassz számára teljes értékű kutyaeledelt, például rendelj a Petgurutól Julius K9-et, ami egy kiváló magyar márkájú termék. A kínálatban az ivaros és az ivartalanított állatok számára is megtalálod a legmegfelelőbb eleséget.
Mikor válnak ivaréretté a kutyák?
Ebből a szempontból különbséget kell tenni a szukák és a kanok között. A nőstények ugyanis hamarabb válnak “nagylánnyá”, náluk már 6-10 hónapos kor között bekövetkezik az első tüzelés. Ezzel szemben a hímek lassabban nőnek fel, körülbelül 1 éves korukban válnak csak ivaréretté.
De figyelem! Attól még, hogy egy kutya tüzelni kezd, nem jelenti azt, hogy rögtön lehet is fedeztetni! Gondolj csak bele, hogy nálunk embereknél is viszonylag korán beindul a nemi érés folyamata, de ettől még egy 12-13 éves kislány messze nem elég fejlett ahhoz, hogy anyuka legyen.
Hasonló a helyzet a kutyáknál is, az első tüzelés idején még csak “tinédzserkorban” vannak, így a fedeztetéssel várni kell. A tenyésztői szabályok e tekintetben eléggé szigorúak, csak 2 éves kor után engedélyezik a pároztatást.
Még egy érdekesség: sokan a kan kutyákra is használják a “tüzelés” szót, de valójában csak a szukáknál hívjuk így ezt az időszakot.
Melyek a tüzelés jelei?
Avagy honnan tudhatod, ha kedvenced épp most van abban az időszakban, amikor csak a párzáson jár az esze? Nos, ennek elég egyértelmű jelei vannak.
Például hirtelen étvágytalan lesz. Lehet, hogy eddig szinte azonnal behabzsolta az összes eledelt, amint megtöltötted a tálját, és most még a korábban imádott Julius K9 tápot is csak megszagolja, majd ott hagyja. Ne aggódj, ebben az időszakban ez természetes.
Ugyanígy megfigyelhető az is, hogy az állat ingerlékeny lesz, nem fogadja olyan szívesen a közeledésedet, és kifejezetten makaccsá válik. Nem hallgat a parancsszavakra, amiknek eddig mindig engedelmeskedett, nem jön oda, ha hívod.
Mindezeken felül tapasztalhatod még azt is, hogy nagyon gyakran tisztogatja a péráját, illetve az ivaros kan kutyák feltűnően érdeklődni kezdenek iránta.
Meddig tart a tüzelés?
A folyamat négy szakaszból áll, ezek az előivarzás, ivarzás, utóivarzás és nyugalmi fázis. Ebből maga a tüzelés, tehát amikor a kutya párosodásra kész, körülbelül 3 hét, de egyénileg változik, lehet kicsit rövidebb és hosszabb is. Ez évente két alkalommal következik be.
Ha viszont nem szeretnél népes kutyacsaládot, akkor inkább dönts az ivartalanítás mellett.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Január 1-gyel változott az egyszerűsített foglalkoztatás szabályozása. Így érdemes olyan kalkulátort használni, ami már az aktuális... Teljes cikk
A kormány megbecsüli a vízügyi dolgozók áldozatos munkáját, a 2025-ben megkezdett béremelés idén is folytatódik - jelentette be az Energiaügyi... Teljes cikk
Jelentős jövedelemnövekedést hoznak a 2026 januárjától hatályos adóváltozások a kétgyermekes családok számára, különösen a 40 év alatti... Teljes cikk
- A kutyás inkább vezető, a macskás keményebben dolgozik? Mit árul el a háziállatunk a munkánkról? 11 hónapja
- Így lehet egy munkahely kutyabarát 1 éve
- Amikor a kutyus nincsen jól 1 éve
- Előzze meg, hogy elkóboroljon kedvence: szereljen fel kutyapásztort! 2 éve
- Hogyan lesz valóban kutyabarát egy iroda? 2 éve
- Megtörtént a Kutyabarát Munkahely Pályázat ünnepélyes díjátadója 2 éve
- Divatos és funkcionális - beszéljünk a kutyaruha típusairól! 2 éve
- Kutya az irodában: 17 dolog, amire figyelned kell a kollégák és a kedvenced érdekében 3 éve
- A kutyabarát munkahelyeké a jövő 3 éve
- Puli, a világhíres pásztorkutyánk 4 éve
- Kutyák a munkahelyen - hogyan hatnak az eredményességre? 6 éve
A tudás törvényei: a megértés kulcsa