Kata átalakítás: ennek többszázezer becsületes kisadózó lesz a kárvallottja
A Minősített Könyvelők Egyesülete kéri, hogy a kata módosítására vonatkozó törvényjavaslatot ne fogadja el az Országgyűlés, ehelyett széleskörű szakmai egyeztetés után egy olyan jogszabályt alkossanak, amely megfelelő az államháztartásnak és a vállalkozóknak is.
A Minősített Könyvelők Egyesülete megdöbbent a kata módosításáról szóló törvényjavaslat láttán. Úgy vélik, ha a módosítások ebben a formában életbe lépne, annak többszázezer becsületes kisadózó lesz a kárvallottja.
Aggályunkat fejezzük ki a törvényjavaslat miatt, mert többszázezer család életét dúlja fel. Természetesen a kata átalakítása szerintünk is szükséges. Azonban álláspontunk szerint a lehető legrosszabb megoldás született. A változtatások életszerűtlenek, teljesíthetetlenek, a katás vállalkozók több mint háromnegyedének más adózási formát kell keresni – mondta Harkai István a Minősített Könyvelők Egyesületének elnöke.
A szakember kifejtette, hogy törvényjavaslat szerint a katások, a taxisokon kívül, csak magánszemélyeknek és őstermelőknek nyújthatnak szolgáltatást, értékesíthetnek terméket. Ugyanis ha kifizetőtől, vagyis például cégtől, egyéni vállalkozótól, költségvetési szervtől kapnak bevételt, akkor azonnal megszűnik a kata-alanyiságuk. A törvényjavaslat további részleteiről, amit várhatóan úlius 12-én kedden elfogad a parlament, ebben a cikkünkben írtunk.
„Lényegében a fodrász, a műkörmös, a kozmetikus, a sminkes, bármilyen szerelő, az építőiparban dolgozó, a személyi edző, a hálózatépítő, a kisboltot üzemeltető, a webshopos, a programozó, és még sorolhatnánk tovább, lényegében a taxisokon kívül mindenki borzasztóan nehéz helyzetbe kerül ősztől. Mivel mindegyiküknél előfordulhat, hogy egy kifizető kér tőlük számlát, így választhatnak: vagy nem szolgálják ki őket, vagy nem katáznak. A legrosszabb esetben csak a munka elvégzése után derül ki, hogy a számlát kifizető felé kell kiállítani, így választhatnak, hogy ingyen dolgoztak, vagy azonnal kizárják őket a katából” – magyarázza Harkai István.
A Minősített Könyvelők Egyesülete kéri, hogy a törvényjavaslatot ne fogadja el az Országgyűlés, ehelyett széleskörű szakmai egyeztetés után egy olyan jogszabályt alkossanak, amely megfelelő az államháztartásnak és a vállalkozóknak is.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Nullaszázalékos béremelési ajánlattal indult a 2026-os bértárgyalás a Audi Hungaria-nál, amit az Audi Hungaria Független Szakszervezet azonnal... Teljes cikk
A Tisza Párt február 7-én bemutatta választási programját. Mit tenne a párt, ha megnyerné az áprilisi parlamenti választásokat? A munka világát... Teljes cikk
A Magyar Szakszervezeti Szövetség országos online petíciót indított a munkavállalók helyzetének javításáért. A 10 pontos követeléscsomag a... Teljes cikk
- Indul a Minősített Vállalati Hitel 9 hónapja
- Elég a méltatlan nyugdíjakból – országos népszavazás jöhet 9 hónapja
- Majdnem kétmillióval károsított meg egy céget egy könyvelő 10 hónapja
- Ezért nehéz a kkv-nak jó könyvelőt találni 11 hónapja
- Tanúsítványok szerepe az üzleti megbízhatóság igazolásában 11 hónapja
- NAV-újdonság a munkáltatóknak: 20 nyomtatványt vált majd ki az új rendszer 13 hónapja
- Tízből hat általános iskolás diák szakképzési intézményt választ 13 hónapja
- Minősített partnerként biztosít külföldi munkaerőt a Viapan Group a munkaerőhiánnyal küzdő cégeknek 13 hónapja
- Új elnök az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete élén 1 éve
- Fontos határidőre figyelmezteti a NAV a kisadózókat 1 éve
- Feszes munkaerőpiac, változó kihívások – ez vár ránk 2025-ben 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?