Munka & karrier - Mit vár(na) el a munkaadó és a munkavállaló?
Flexibilis munkaidőt felvállaló, vevőközpontú és felelősségteljes személyiség - a munkaadók nyolcvan százaléka vélekedik úgy, hogy számára ilyen (lenne) az ideális beosztott. Többek között ez derült ki a Pepper piackutató intézet által közzétett, 2005-ös karrier-felmérésből.
Mint arról a felmérés beszámol, az irodai munkavállalók több mint 60 %-a szeretne olyan állást találni, amely egy felelősségteljes pozíció keretében lehetőséget ad a saját ötletek kibontakoztatása mellett karrier-lehetőségekre is. Ezzel szemben a munkaadók 80 %-a vélekedik úgy, hogy számára az alkalmazottak terén a legfontosabb tényező a flexibilis munkaidő bevállalásán túl a felelősségteljes, és szófogadó személyiség. Aki a főnökkel együtt gondolkodik, és semmiképpen nem megy a saját ötletei után.
Érdekes módon a munkavállalók alig harmada véli kiemelkedően fontosnak a javadalmazást, viszont annál inkább tartják elsőrendű szempontnak a munkahelyi társaság, a klíma fontosságát. Erre 63 százalékuk voksolt, ami megközelítően annyi, mint ahányan fontossági sorrendben a karrier-lehetőségekre szavaztak.
A mobilitás kérdéskörében
Ami a motiválást illeti, a cégek kétharmada intézi el egyszerű szóbeli dicsérettel a pozitív alkalmazotti magatartást vagy teljesítményt. Sajnálatos módon rendkívüli munkavégzés esetén is a munkáltatók alig 10 százaléka ad plussz-javadalmazást a munkavállalók számára.
Ennek érdekessége, hogy a dolgozók arra a kérdésre, hogy mennyire tartják fontosnak a kiemelkedő bónusz-jutalmazást, a túlnyomó többség "nem igazán fontos" választ adott.
A mindennapos munkavégzés terén is erőteljes különbség van a munkavállalók és a HR szakemberek elvárásai között. Míg a munkavállalók 49 százaléka ragaszkodik egy élesen elkülönült munkaterület végzéséhez, addig a munkaadók 56 százaléka tartja elsődleges szempontnak, hogy a dolgozó bármilyen munkaterületen bármikor dolgozni tudjon, akarjon és képes legyen.
Ami a csapatmunkát illeti, már kevésbé nagyok az elvárásbeli különbségek. Ezen a területen ugyanis az alkalmazottak 45 százaléka szeret(ne) jeleskedni, míg a HR-esek 72 százaléka véli elengedhetetlenül fontosnak ezt a személyiség-jegyet.
Az összesített idei adatok közül talán a legmeggondolandóbb, hogy a 95 százalékos munkaadói elvárással szemben az alkalmazásban állók csupán 65 százaléka hajlandó áldozatot is hozni a karrierért, továbbképzésekre járni és felelősségteljesen, önállóan döntést hozni.
A WIWO jelentése nyomán
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A tehergépkocsi-vezető olyan szakember, aki áruk szállítását végzi teherautóval belföldön és/vagy nemzetközi viszonylatban. Teljes cikk
A futár olyan munkakör, amelynek lényege küldemények (csomagok, levelek, iratok, ételek stb.) eljuttatása egyik helyről a másikra meghatározott időn belül. Teljes cikk
A biztonsági őr olyan munkakör, amelynek célja emberek, épületek, területek és értékek védelme, valamint a rend és biztonság fenntartása. Teljes cikk

A tudás törvényei: a megértés kulcsa