Munkaadó és munkavállaló: csak együtt működnek
A mindennapi munkahelyi ütközetek, érdekellentétek sok energiát emésztenek fel. A stressz és a felgyülemlő látens agresszió csökkenti a motivációt, lojalitást és elindítja a kiégés folyamatát. Ezért a cégek értékes munkatársakat veszíthetnek. A win-lose típusú kommunikációban mindig a győztes érdeke fog érvényesülni, függetlenül attól, hogy az az üzleti sikert szolgálja-e.
Lili junior szakértőként dolgozott élete első munkahelyén, egy neves multi hazai leányvállalatánál: lelkes volt, mindent beleadott, érezte a „flow”-t. Fejlődött, haladt, egyre önállóbb és terhelhetőbb lett.
Az idő múlásával egyre több feladatot kapott, egyre több teher hárult rá. A megszabott határidők rövidültek, a feladatok száma növekedett. Már az estéi is munkával teltek, majd a hétvégéi is. Ha akadt egy-egy tényleges szabad nap, azt alvással töltötte.
A vezetői dicsérték - de Lili már nem ujjongott, s önmagának tette fel a kérdéseket. Miért nem veszik észre, hogy kikészül? Nem látják, hogy mennyire elfáradt, hogy milyen nehéz helyzetben van?
Lili kezdett megváltozni: nem mosolygott annyit, a feladatelosztások alkalmával feszült volt, a kollégáival kisebb konfliktusokba keveredett, mert ingerlékennyé vált. Ha nem akar valamit elvállalni, akkor kollégáinak ad többletmunkát, ha elvállalja, összeroppan. Elhárította a válaszadást: attól tartott, hogy oly módon törne ki belőle a panasz, hogy azzal megbántja a főnökeit, és tönkreteszi a karrierjét. Hogyan lehetne kimondani a problémáját, hogy az érdekeit is képviselje és a munkahelyi helyzetét se rontsa el? Hogyan tudná úgy megfogalmazni az érzéseit és igényeit, hogy vezetőiben ne ébresszen sem ellenérzést, sem csalódottságot, sem bűntudatot?

A Kommunikáció nehéz helyzetekben tréning a stresszt okozó helyzetekben segít, hogy a nehezen kimondható belső érzések, gondolatok, kívánságok, igények, célok, szükségletek kimondásra kerülhessenek, olyan módon, ami az emberi kapcsolatainkat táplálja, erősíti. Lili is, miután részt vett a tréningünkön, ezt a módszert alkalmazza és visszajelzései alapján a munkahelyén sikeresen oldja meg korábban nehézségeket okozó helyzeteit.

Lili konkrét példáját azért tettük közzé, mert az elmúlt 5 évben azt tapasztaltuk a cégeknél, hogy a kommunikációs tréningek hatékony segítséget hoznak a munkaadók és munkavállalók mindennapjaiba. A legkeresettebb tréningjeink kommunikációs tréningek voltak . Ahogy arról a résztvevőink beszámoltak, munkahelyükön sokkal tudatosabban kezelik a nehéz kommunikációs helyzeteket és alkalmazzák a tanult technikákat.
Ismerje meg bővebben asszertív kommunikációs tréningünk tartalmát. Egyik résztvevőnk véleménye erről a képzésről:
"Hasznos tanácsokat és technikákat kaptam a hatékonyabb érdekérvényesítéshez,
konfliktus- és agresszió-kezeléshez. Ezentúl tudatosabb kommunikációra fogok törekedni" - OTP BANK Nyrt.
Lili példája azt a folyamatot mutatja be, amin egy munkavállaló végigmegy, amely fluktuációhoz vezethet, miközben teljesítménye folyamatosan csökken. A másik oldalon a vezető áll.
A munkaerő megtartás a hatékonyság szempontjából kiemelkedően fontos feladat, ami nagy vezetői felelősség is. A vezető megtartói szerepkörének fontossága az elmúlt időszakban egyre erősödött. A „megtartó vezető” egy szemlélet, és számos technika áll a rendelkezésre ahhoz, hogy a vezető ennek a kihívásnak eleget tegyen. Ezek a technikák megtanulhatóak és erre a TréningPartner megoldást is kínál. További információ: Megtartó vezető oldalunkon. Aki már végzett vezetői kommunikációs tréninget, a következőket mondta róla:
“Szakmailag és tartalmilag jól strukturált és felépített anyag. Érdekes volt mindkét nap. Kellőképpen inspiráló, gyakorlat orientált, életszerű volt a képzés teljes egészében. Számos dolgot tudok majd hasznosítani és a munkám során alkalmazni.” -
Samsung Electronics Magyar Zrt.
Valóban nem tud tartósan eredményesen működni egy szervezet , ha a munkaadók és a munkavállalók nem együtt működtetik, azaz csak együtt működik.
A TréningPartner küldetése, hogy partnereinek olyan tudást bocsásson rendelkezésére, ami számukra versenyelőnyt jelent. A munkavállalók lojális, elkötelezett munkavégzése, a vezetői feladatok és felelősség körébe tartozó munkaerő megtartás olyan tényezők, amelyek sikertényezők lehetnek, de az ellenkezője is igaz: ezek hiánya a kudarc forrásai!
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Új, összetett munkakörök rohamos keletkezésének világát éljük. A PP Konferenciaközpont „Munkaerőpiac 2026. Új képességűek kerestetnek!”... Teljes cikk
A külföldi munkavállalók foglalkoztatása számos adminisztrációs előírással jár, egyre szigorodó jogszabályi környezetben. A bürokrácia... Teljes cikk
A diákok munkához való viszonya 2022 és 2025 között jelentősen átalakult, miközben bizonyos preferenciák döbbenetes stabilitást mutatnak. A három... Teljes cikk

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig