AI ide vagy oda: itt az igazi álláspiac
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMárcius 4-én nyitotta meg kapuit a budapesti BOK Csarnokban Jobverse Állásbörze, és ma estig látogatható. Több ezer álláskereső, mintegy száz kiállító cég, állami szervezet. Kint jártunk az első napon, készítettünk sok fotót, beszéltünk a főszervezővel.
Az első meglepetés az állásbörzére érkezve ért bennünket. Rutinos börzelátogatóként az első napon délután 2 óra után toppantunk be a budapesti BOK Csarnokba, amikor általában ritkábbak a sorok, könnyebben a standokhoz lehet jutni. Ám most 14.30-kor akár a telt házat is ki lehetett volna tenni a helyszínre. A Jobverse állásbörzén elözönlötték az álláskeresők a kiállítókat. Ez persze lenyomata is a stagnáló magyar gazdaságnak: kevesebb a beruházás, kevesebb a bővülő cég. Itt pedig a korábbi évekhez képest kevesebb a kiállító, az álláslehetőség, ám a másik oldalon több a váltásra nyitott álláskereső.
Hajdú Csongor, a Jobverse állásbörze főszervezője elmondta, átalakult karrierfórumuk kiállítói köre. Kevesebb az autó- és gépgyártó cég, az autógyárak közül csak a Mercedes jelent meg (az Audi, a Suzuki, a BMW és a BYD nem). Viszont a kiskereskedelem, az állami szervek szép számmal vannak jelen. Láttuk és fotóztuk a Lidl, a Penny standját, az állami szervek közül a rendőrség, a katasztrófavédelem, a titkosszolgálatok, a büntetésvégrehajtás, a Magyar Honvédség megjelenését autókkal, egyenruhába öltözött képviselőikkel.

Mercedes: az autógyárak közül egyedül

Az élelmiszerláncok multifunkcionális munkakörökre keresnek kollégákat
A toborzási szakember még egy érdekes jelenségre felhívja a figyelmet: ugyan még mindig többségben vannak a hirdetések között a szellemi munkakörök, például a közgazdászoknak, mérnököknek, nyelvtudással rendelkezőknek szóló állásajánlatok, de a korábbi évekhez képest több a kékgalléros hirdetés. Nem betanított, operátori munkára keresnek kollégákat a cégek, hanem szakmunkára. Például az élelmiszerláncok multifunkcionális munkakörre, amiben a raktár,az ügyfélszolgálat és a kasszázás is szerepel.

Penny

Számos egyenruhás szervezet képviseltette magát, köztük a rendőrség is
Mi lehet egy állásbörze szerepe 2026-ban?
Tíz évvel ezelőtt az employer branding volt előtérben, a cégek elképesztően kreatív és látványos standokon akarták elvarázsolni a tehetségeket. Mára csökkentek a toborzási büdzsék, a cégek racionálisan gondolkodnak és mindent mérnek. A legfontosabb szempontjaik állásbörzén: pontos információátadás, a pozíciók eladása helyben, alapos szűrés és releváns jelentkezők gyűjtése.

BKV
Fontos trend, hogy felkészültebbek lettek a cégek képviselői is. Míg a pultok mögött korábban sokszor hostessek vagy toborzási asszisztensek álltak, akik a “lépj fel a weboldalunkra és nézd meg a hirdetéseinket” szófordulatot ismételgették, mára proaktív és valódi recruiterek fogadják a pályázók érdeklődését. Ők nemcsak a jelentkezéseket rögzítik és a kérdéseket válaszolják meg, hanem helyben értékelik a jelöltekek, kommentekkel adják tovább az ígéretes jelentkezőket kollégáiknak (például ilyen széljegyzettel: “neki még 1 hónap felmondási ideje van”), és meg is szólítják a standok között sétáló állásbörze-látogatókat.

Toboroznak a katonasághoz: a célra tartást rögtön ki is lehet próbálni

Repülős szimulációt is lehet "játszani"
A covid alatt megszületett élő online állásbörze viszont nem talált tartós helyet a piacon és mára megszűnt. A 3D-s virtuális standok bármennyire is látványosak, inkább egy állásportál érzetét keltik, minimális a hozzáadott értékük. Aki állásbörzére jön akár munkaadóként, akár munkavállalóként, a személyes élményt keresi.
Ezért igazán fontos az élő állásbörze
Nem mehetünk el szó nélkül a mesterséges intelligencia térhódítása mellett sem. Hajdú Csongor úgy látja, hogy egyre több álláskereső használja a mesterséges intelligenciát egy meggyőző pályázati anyag - CV, motivációs levél - összeállítására. A másik oldalon a cégek is előszeretettel veszik igénybe az AI támogatását a hirdetések megfogalmazására és a korábbinál sokkal több és jónak tűnő pályázat szűrésére. Az igazság pillanata azonban akkor jön el, amikor a hús-vér pályázó és a hús-vér toborzó/szakterületi vezető találkozik egymással, amire az élő állásbörze a legjobb fórum.
A Jobverse állásbörze még ma, március 5. csütörtökön estig nyitva tart a budapesti BOK Csarnokban. A részvétel álláskeresőként ingyenes, ám regisztrációhoz kötött.
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek


HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc