Munkanélküliség történeti áttekintése

A munkanélküliség mértéke és típusa függ a világgazdasági és politikai folyamatoktól, a gazdasági növekedéstől, a munkaerőpiaci szabályozástól, a szakképzéstől, a földrajzi eloszlástól és a társadalmi tényezőktől. A munkanélküliségnek számos negatív hatása van a gazdaságra és a társadalomra, például a termelékenység csökkenése, a jövedelemveszteség, a szegénység, a bűnözés, a kirekesztés, a lelki egészség romlása és a politikai instabilitás.

A munkanélküliség története Magyarországon a következőképpen foglalható össze:

A szocialista rendszerben (1949–1989) a munkanélküliség gyakorlatilag nem létezett, mivel a teljes foglalkoztatottság volt a cél, és a munkaerőt a központi tervezés alapján osztották el. A munkaerőpiac rugalmatlansága, a termelés alacsony hatékonysága, a versenyképesség hiánya és a munkaerő elöregedése azonban súlyos problémákat okozott a gazdaságban.

A rendszerváltás után (1989–1996) a munkanélküliség drasztikusan megugrott, mivel a gazdaság átalakult a piacgazdaságra, és sok állami vállalat bezárt vagy leépített.  A rendszerváltást követően az 1990-es évek elején az export piacok 1/3-át elveszítette (a volt szocialista megrendelők fizetésképtelensége miatt), ugyanakkor új piacok nem nyíltak meg. Az exportvisszaesés a termelés mérséklődését okozta, a válságágazatokban a munkaerő jelentős csökkentésére került sor, amit a gazdasági struktúra teljes átrendeződése követett. A gazdaságban történt negatív változások a munkaerőpiac radikális átalakulását okozta. A szocialista társadalom vívmányának tekintett teljes foglalkoztatottság politikája már az 1980-as évek közepére csődöt mondott, igen jelentős lett a "rejtett munkanélküliek" száma, csökkent a munkaerő-kereslet, hazánkban is megjelent a munkanélküliség. A nyílt munkanélküliségről szóló adatok először 1986-ban láttak napvilágot, bár akkor még nem lehetett előre látni, hogy a munkanélküliség problémája olyan mértékben meg fog nőni, hogy az akkori foglalkoztatáspolitika képtelenné válik annak kezelésére. Ahelyett hogy megszűnt volna, tovább emelkedett. 1990. januárban 23 ezer fő munkanélkülit tartottak nyilván, májusig a Munkaügyi Központokban a regisztrált üres állások száma még meghaladta a munkanélküliekét. Azt követően fokozatosan, majd 1991-től rohamosan nőtt a munkanélküliek száma, amilyen a piacgazdaságok között is csak ritkán fordul elő. 1989 és 1992 között a munkahelyek közel 30 %-a megszűnt, csaknem 1 millió ember veszítette el az állását. A regisztrált munkanélküliek száma Magyarországon 1993. februárban tetőzött, összesen 705032 főt tartottak nyilván a 20 Munkaügyi Központ kirendeltségein (13, 6 %-os ráta).
Ezt követően évről - évre mérséklődött a számuk 2002. októberig. 2002. decemberben 344901 fő szerepelt az ország 173 munkaügyi kirendeltségének nyilvántartásában, mely kismértékben, közel 2 ezer fővel (0,6 %-kal) több mint az előző év végén. Az emelkedés kizárólag a pályakezdők csaknem 3 ezer fős növekedése miatt történt - a munkaügyi központok szolgáltatásainak, főleg a képzések-, valamint támogatással munkába helyezés igénybe vétele érdekében regisztráltatták magukat az iskolát befejező, de elhelyezkedni nem tudó fiatalok - miközben a nem pályakezdők létszáma közel ezer fővel csökkent.

Így országos átlagban a pályakezdők aránya az összes regisztrálton belül 0,9 % ponttal emelkedett (7,9 %-ra).
A regisztrált munkanélküliek átlagos létszáma 2002-ben közel 20 ezer fővel alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. 2002. IV. negyedévben Magyarországon 3901,9 ezer főt foglalkoztatottak a munkáltatók, mely 23,8 ezer fővel több, mint az előző év azonos időszakában. A munkanélküliségi ráta 5,9 %-ot tett ki, ami változatlanul kedvezőbb az EU-országok átlagánál.

1989-90-ben a politikai és gazdasági rendszerváltás miatt a megváltozott feltételek szükségessé tették a foglalkoztatáspolitikai eszközrendszer átalakítását, korszerű, piacgazdasági elveken alapuló törvény megalkotását.

E felismerés alapján fogadta el az Országgyűlés a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvényt (Flt), amely 1991. március 1-jén lépett hatályba, és azóta többször is módosításra került.

A törvény által rendszerbe foglalt munkaerőpiaci eszközök palettája nemzetközi viszonylatban is szélesnek számít, és szinte minden lényeges támogatási formát tartalmaz, amit a különböző, fejlett piacgazdasággal rendelkező országokban - általában szűkebb választék mellett- már régóta használnak.

A munkanélküliség mind anyagilag, mind pszichésen jelentős terhet ró mind az egyénre, mind a családjára. Megszüntetésére nincs mód, de minden gazdaság alapvető feladata a munkanélküliség kezelése, a velejáró feszültségek enyhítése a passzív, munkanélküli ellátás rendszerével, de mindenek előtt a legfontosabb, a foglalkoztatási szint emelése az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök segítségével, a munkába helyezéssel.

A gazdasági növekedés időszaka (1997–2008) a munkanélküliség fokozatos csökkenését hozta, mivel a gazdaság élénkült, a külföldi befektetések nőttek, a világgazdaságba való integráció erősödött, és Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz.

A gazdasági válság hatása (2008–2011) a munkanélküliség ismételt növekedését eredményezte, mivel a gazdaság recesszióba került, a külföldi kereslet és a hiteláramlás visszaesett, a költségvetési megszorítások és az adóemelések pedig tovább rontották a helyzetet.

A munkaerőpiac javulása (2014–2020) a munkanélküliség jelentős csökkenésével járt, mivel a gazdaság újra növekedési pályára állt, a kormányzati intézkedések támogatták a foglalkoztatást, a bérek emelkedtek, a minimálbér és a garantált bérminimum megemelése pedig ösztönözte a munkavállalást.

A koronavírus-járvány hatása (2020–) a munkanélküliség enyhe növekedését okozta, mivel a járványügyi korlátozások és a gazdasági visszaesés negatívan befolyásolták a munkaerőpiacot. A munkanélküliség alakulását befolyásolja a járványhelyzet alakulása, a gazdasági kilábalás üteme, a kormányzati és az uniós támogatások hatása, valamint a munkaerőpiaci kereslet és kínálat egyensúlya.