Nagyobb járulékcsökkentésre hajlandó a kormány
Az eredetinél nagyobb, öt százalékpontos járulékcsökkentést is megadhat a kormány, amennyiben a munkaadók részéről létrejön a megállapodás a keddi bértárgyaláson, és elfogadják a kormány és a szakszervezetek javaslatát - írta a Magyar Idők. A munkavállalói érdekképviseletek és a kormány ugyanakkor továbbra sem engednek a 15 százalékos minimálbér és a garantált bérminimum 25 százalékos növeléséből.
A Magyar Idők szerint pénteken azért nem született megállapodás, mert a munkaadói oldal kisebb mértékű béremelést vagy nagyobb arányú járulékcsökkentést kért. A lap információi szerint ha a munkaadói oldal kedden nem fogadja el a kedvezőbb ajánlatot, akkor a kormány maga dönthet egyoldalúan - szakszervezeti támogatás mellett - az eredeti javaslatáról, tehát a minimálbér 15 százalékos és szakmunkás-bérminimum 25 százalékos megemeléséről.
Ugyanakkor ha a munkaadói oldal nem hajlandó az egyezségre, a felajánlott 5 százalékos mérséklés helyett - a kormány eredeti javaslata szerint - 4 százalékponttal csökken a szociális hozzájárulási adó (szocho). Ahhoz, hogy a járulékenyhítés januárban életbe léphessen, a kérdésnek legkésőbb kedden el kell dőlnie.
- A Liga Szakszervezetek üdvözli, hogy a kormány kiáll a béremelés mellett - mondta a lapnak Mészáros Melinda, az érdekképviselet elnöke. Felidézte, a pénteki egyeztetésen a járulékcsökkentés mértéke volt az egyik fő kérdés, ezért javaslatot tettek arra, hogy az ütemezés változzon: jövőre a 4 helyett 5 százalékpontos, 2018-ban pedig az eredeti kettő helyett egy százalékpontos köztehermérséklés valósuljon meg. Az elnök szerint kedden megállapodással zárulhatnak a béregyeztetések, ami mindegyik partnernek megnyugtatóbb megoldást jelentene, mint a kormányzati döntés.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke arról tájékoztatta a Magyar Időket, hogy a munkaadói oldal a társasági adócsökkentés helyett inkább nagyobb arányú szochócsökkentést szeretett volna, azonban a kormányoldal nem fogadta el a javaslatot. A munkaadók a pénteki egyeztetésen még a korábbi 10 és 20 százalékos bérfejlesztési javaslatuknál is alacsonyabb verziót fogalmaztak meg, ami mind a kormány, mind a szakszervezetek számára elfogadhatatlan ajánlat - tette hozzá.
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára kifejtette a lapnak, volt már rá példa, hogy a kormány rendeletben szabályozta a legalacsonyabb fizetési kategóriák kérdését, megállapodás hiányában azonban a munkaadók által elszenvedett károk, a rosszabb gazdasági helyzetben működő vállalkozások tönkremenetelének felelőssége a kormányt terheli. A munkaadói oldal is elfogadná a 15-25 százalékos béremelést, de csak hatszázalékos járulékcsökkentés esetén.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken a tárgyalások után hangsúlyozta, nem változott a kormány korábbi, jelentős béremelési javaslata, mivel a versenyképesség javítása nem lehetséges a mostani keresetek mellett.
A tárcavezető hozzátette: örülnek, hogy a munkavállalói oldal támogatja a kormány álláspontját.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk
- Árnyalt jövőkép a magyar cégeknél: kiderült, mitől tartanak leginkább 5 hónapja
- HR tehetségek 2025: Varga Vilmos 5 hónapja
- Így készítenék fel a gyerekeket a robotok világára – jöhet a kötelező MI-oktatás? 7 hónapja
- Óriási sikert értek el a magyar fiatalok a szakképzési Európa-bajnokságon 7 hónapja
- A letaglózó igazság a munkavállalói lojalitásról 8 hónapja
- Nagy Márton jövőt épít, Varga Mihály inflációval küzd – kettős kép a magyar gazdaságról 8 hónapja
- 2030-ra a dolgozók 60%-át újra kell képezni – készen állunk? 8 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Bertalan Imre, az OTP Csoport HR igazgatója 9 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Varga Csaba, Danubius Hotels Zrt. 9 hónapja
- Fizikai toborzás okosan: itt vannak a legjobb gyakorlatok 10 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Varga Zoltán, Magyar Suzuki Zrt. 10 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?