kapubanner for mobile

Nagyon rosszul járnak idén a nyugdíjasok - mit hozhat a jövő év?

Rosszul járnak idén a nyugdíjasok, a nyugdíjprémium mellett a pótlólagos nyugdíjemelés is elúszott. Nem számíthat kisegítő támogatásra az a közel 500 ezer ember sem, akik 140 ezer forint alatti nyugdíjat kapnak. Számukra a februárban érkező 13. havi nyugdíj jelentheti a karácsonyt. Dr. Farkas András nyugdíjszakértő szerint a jövő évre nézve bizakodásra adhat okot, hogy a költségvetésben "félretettek" 50 milliárd forintot nyugdíjprémiumra.

Nagyon rosszul járnak idén a nyugdíjasok - mit hozhat a jövő év?-

A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület múlt héten azt javasolta, hogy a 140 ezer forintból, vagy még annál kevesebb havi ellátásból élő idősek kaphassanak 40 ezer forint összegű, egyszeri juttatást karácsonyra - írta meg a Népszava. Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület elnöke szerint az általa javasolt támogatásra azért lett volna szükség, mert decemberben a megszokott 10-e vagy 12-e helyett már 3-án jóváírják a számlákon az idősek ellátását, és a postás is korábban viszi ki a nyugdíjakat, ám januárban újra visszaáll a megszokott menetrend. Azaz hosszabb idő telik el a következő ellátás megérkezéséig.

Karácsony Mihály a Népszavának kifejtette, az ötlet onnan jön, hogy miután nyugdíjprémiumot idén nem kapnak az idősek (mivel nem teljesült az a feltétel, hogy legalább 3,5 százalékos legyen a GDP-növekedés), a költségvetési törvényben erre a célra szánt 20,5 milliárd forintot ne csoportosítsa át a kormány más területre, hanem adja oda a legrászorultabbaknak „túlélési csomagként”. Ez lehet akár készpénz, vagy élelmiszer utalvány is. Mint a lapnak elmondta, az előirányzatban szereplő összegből

a 140 ezer forint alatti ellátásból élő 500 ezer idős ember mindegyike kaphatna egy egyszeri, 40 ezer forintos karácsonyi ajándékot.

Erre konkrét választ nem adott a Pénzügyminisztérium, helyette annyit reagáltak, hogy "az alacsony nyugdíjjal rendelkező időseknek lehetőségük van egyszeri, méltányossági alapú nyugdíjemelést kérni".

Dr. Farkas András nyugdíjszakértő az Economx portálnak adott interjújában kifejti: van egy felhatalmazása a nyugdíjtörvényben, hogy ha megengedi a költségvetés, akkor a kormányzat a nyugdíjasok javára bármikor, bármilyen módon plusz juttatást adhat. "Csakhogy a költségvetés nemhogy nem engedi ezt meg, hanem óriási bajban van jelen pillanatban. Emiatt én megértem, hogy a Pénzügyminisztérium kapásból elengedte a füle mellett ezt a javaslatot" – fogalmazott a szakértő.

Farkas András a tárca által ajánlott méltányossági nyugdíjemelésről elmondta, hogy azt a 120 ezer forintnál kevesebbet kapó nyugdíjasok kérhetik. Azonban ennek szintén van a költségvetésben egy korlátja, idén például maximum 900 millió forintot lehet erre fordítani. A szakértő szerint a valódi tartalommal való megtöltéshez legalább plusz 10 milliárd forinttal kellene megemelni ezt a bizonyos méltányossági keretet, arra viszont megint csak nincsen forrás.

A szakértő szerint így a nyugdíjasok idén nagyon rosszul járnak, hiszen a nyugdíjprémium mellett a pótlólagos nyugdíjemelés is elúszott, aminek az az oka, hogy maga a tényleges infláció nem lesz 6 százalék, miközben a 6 százalékos emelést már megkapták januárban. Legközelebb így jövő januárban számíthatnak emelésre a nyugdíjasok, azonban attól sem lesznek boldogok, mert ez egyelőre 3,2 százalék, ami gyakorlatilag semmit nem fog érni a kisnyugdíjasoknak.

Jövő februárban jön az egyetlen érdemi juttatás, a 13. havi nyugdíj, amit egyelőre teljesen változatlan feltételek mellett mindenki megkap. "Jövőre egyébként jó éve lesz a nyugdíjasoknak, ezt előre meg merem jósolni" - nyilatkozta dr. Farkas András. "Novemberben ugyanis biztos, hogy lesz nyugdíjprémium, félre is tettek rá 50 milliárd forintot, miközben a tervek szerint az látszik, hogy nem fog a feltétele teljesülni, hiszen maga a költségvetési törvénytervezet is csak 3,4 százalékos GDP-növekedést tartalmaz, ami eleve kizárná a nyugdíjprémiumot" – vélekedett a szakértő, aki szerint az, hogy ennek ellenére belepakoltak 50 milliárdot erre a célra a költségvetésbe, azt mutatja, hogy akkor is szét fogják ezt az összeget osztani, ha nem teljesül egyetlen feltétel sem. 

fotó: freepik

 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek