kapubanner for mobile

Naponta több ezer kérelem érkezik a munkahelyvédelmi bértámogatásra

Már több mint 170 ezer munkavállaló után igényeltek munkahelyvédelmi bértámogatást, amelyet a kormány döntésének értelmében az év végéig lehet alkalmazni, a kapcsolódó kérvények 2020. augusztus 31-ig nyújthatóak be a kormányhivatalokhoz - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Hatalmas az érdeklődés a munkahelyvédelmi bértámogatási program iránt. A jelentkezők száma folyamatosan emelkedik, eddig 14 ezer vállalkozás nyújtott be kérelmet több mint 170 ezer munkavállaló álláshelyének megvédéséhez. A támogatási igények száma napról-napra több ezerrel növekszik - közölte az ITM.

Az elbírálás folyamatos, a kormányhivatalok dolgozói feszített tempóban bírálják el a kérelmeket, eddig már több mint 150 ezer munkavállaló esetében született kedvező támogatói döntés.

A cégek és a munkavállalók közösen dolgozónként átlagosan több mint 165 ezer forint állami támogatásra pályáztak. A legnagyobb arányban a feldolgozóipar, a kereskedelem, a gépjárműjavítás, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, a szállítás, raktározás és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység ágazatok vállalkozásai részesülnek támogatásban.

A tapasztalatok szerint a cégek - mikrovállalkozásoktól a nagyvállalatokig - átlagosan több mint 2 millió forint támogatást igényelnek a statisztikai létszámuk több mint felére.

Bodó Sándor hozzátette: "az Innovációs és Technológiai Minisztérium bértámogatási programjai összesen több mint 200 ezer munkavállalón segítenek. Az általános munkahelyvédelmi bértámogatás mellett népszerűek a kutatás-fejlesztési és innovációs munkakörökben dolgozókra célzott és az álláskeresők újbóli munkába állásához hozzájáruló munkahelyteremtő bértámogatások is".
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hasít a job hugging, pedig nem tesz jót a székbe kapaszkodás

Sokan nem azért maradnak aktuális munkahelyükön, mert annyira elkötelezettek, sokkal inkább szükségszerűségből, ez pedig a kutatások szerint... Teljes cikk

A középosztály tűnik el először? Megdöbbentő adatok az AI és a munka jövőjéről

Az AI és az új technológiák nemcsak munkahelyeket alakítanak át, hanem a teljes bér- és készségstruktúrát is. Friss adatok szerint ennek legnagyobb... Teljes cikk

Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek

Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk