Négy százalékra vagyunk az áhított foglalkoztatási céltól
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA 20-64 éves korcsoport esetében a foglalkoztatási ráta 2,8 százalékponttal, 71,0 százalékra nőtt 2016. március-májusban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki.
2016. március-májusban a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 69 ezer fővel, 251 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,6 százalékponttal, 5,5 százalékra csökkent - jelenti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Forrás: KSH
2016. március-májusban az egy évvel korábbihoz képest a 15–74 éves munkanélküli férfiak száma 39 ezer fővel, 134 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,7 százalékponttal, 5,4 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma 30 ezer fővel, 117 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,5 százalékponttal, 5,6 százalékra mérséklődött.
A 15–24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 4,0 százalékponttal, 13,8 százalékra csökkent, de a munkanélküliek 18,4 százaléka továbbra is ebből a korcsoportból került ki. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak és az 55–64 évesek munkanélküliségi rátája is mérséklődött, előbbieké 1,3 százalékponttal, 5,0 százalékra, utóbbiaké 2,0 százalékponttal, 4,3 százalékra - derül ki a KSH közleményéből. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,2 hónap; a munkanélküliek 47,5 százaléka legalább egy éve keres állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számít - írják.
149 ezer fővel dolgoznak többen, mint egy évvel ezelőtt
Ugyanebben az időszakban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 314 ezer fő volt, 149 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 66 százalékra emelkedett, a férfiak foglalkoztatási mutatója javult nagyobb mértékben.
A KSH jelentése szerint összességében 149 ezer fős növekedéshez a hazai elsődleges munkaerőpiac 116 ezer fővel járult hozzá, a közfoglalkoztatottak köre 25 ezer fővel bővült.
A külföldi telephelyen foglalkoztatottak száma - a mintavételi hibahatáron belül - 8 ezer fővel nőtt.
Forrás: KSH
A 15-64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 4,0 százalékkal, 2 millió 324 ezer főre bővült, foglalkoztatási rátájuk 3,3 százalékponttal, 72,5 százalékra nőtt. A 15-64 éves női foglalkoztatottak száma 2,8 százalékkal, 1 millió 953 ezer főre emelkedett, foglalkoztatási rátájuk 2,2 százalékponttal, 59,6 százalékra javult.
A 15-24 éves foglalkoztatottak létszáma 289 ezer fő volt, foglalkoztatási arányuk 2,4 százalékponttal, 26,9 százalékra nőtt. Az ún. legjobb munkavállalási korú, 25–54 éves, valamint az idősebb, 55–64 éves foglalkoztatottak száma egyaránt emelkedett, előbbiek foglalkoztatási rátája 1,8 százalékponttal, 81,9 százalékra, utóbbiaké 4,9 százalékponttal, 49,4 százalékra.
A 20-64 éves korcsoport esetében – mely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre – a foglalkoztatási ráta 2,8 százalékponttal, 71,0 százalékra nőtt. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 78,2, a nőknél 64,0 százalék.
Forrás: KSH 2016. március-májusban az egy évvel korábbihoz képest a 15–74 éves munkanélküli férfiak száma 39 ezer fővel, 134 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,7 százalékponttal, 5,4 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma 30 ezer fővel, 117 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,5 százalékponttal, 5,6 százalékra mérséklődött.
A 15–24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 4,0 százalékponttal, 13,8 százalékra csökkent, de a munkanélküliek 18,4 százaléka továbbra is ebből a korcsoportból került ki. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak és az 55–64 évesek munkanélküliségi rátája is mérséklődött, előbbieké 1,3 százalékponttal, 5,0 százalékra, utóbbiaké 2,0 százalékponttal, 4,3 százalékra - derül ki a KSH közleményéből. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,2 hónap; a munkanélküliek 47,5 százaléka legalább egy éve keres állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számít - írják.
149 ezer fővel dolgoznak többen, mint egy évvel ezelőtt
Ugyanebben az időszakban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 314 ezer fő volt, 149 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 66 százalékra emelkedett, a férfiak foglalkoztatási mutatója javult nagyobb mértékben.
A KSH jelentése szerint összességében 149 ezer fős növekedéshez a hazai elsődleges munkaerőpiac 116 ezer fővel járult hozzá, a közfoglalkoztatottak köre 25 ezer fővel bővült.
A külföldi telephelyen foglalkoztatottak száma - a mintavételi hibahatáron belül - 8 ezer fővel nőtt.
Forrás: KSHA 15-64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 4,0 százalékkal, 2 millió 324 ezer főre bővült, foglalkoztatási rátájuk 3,3 százalékponttal, 72,5 százalékra nőtt. A 15-64 éves női foglalkoztatottak száma 2,8 százalékkal, 1 millió 953 ezer főre emelkedett, foglalkoztatási rátájuk 2,2 százalékponttal, 59,6 százalékra javult.
A 15-24 éves foglalkoztatottak létszáma 289 ezer fő volt, foglalkoztatási arányuk 2,4 százalékponttal, 26,9 százalékra nőtt. Az ún. legjobb munkavállalási korú, 25–54 éves, valamint az idősebb, 55–64 éves foglalkoztatottak száma egyaránt emelkedett, előbbiek foglalkoztatási rátája 1,8 százalékponttal, 81,9 százalékra, utóbbiaké 4,9 százalékponttal, 49,4 százalékra.
A 20-64 éves korcsoport esetében – mely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre – a foglalkoztatási ráta 2,8 százalékponttal, 71,0 százalékra nőtt. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 78,2, a nőknél 64,0 százalék.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?