Nem a céget, hanem a főnököt hagyják ott
Az európai munkavállalók állítják, hogy munkahelyi elégedettségük és elkötelezettségük alakulását alapvetően befolyásolja közvetlen felettesük tevékenysége és hozzáállása, derül ki egy friss felmérésből.
A munkaadók és munkavállalók közötti kapcsolatot, a munkavállalók lojalitását, elégedettségét és a munkahely iránti elkötelezettségét veszi górcső alá a Kelly Global Workforce Index (KGWI) felmérése. Emellett megvizsgálja, hogyan értékelik munkahelyüket a munkavállalók és mennyire ajánlanák azt másoknak, illetve hogy milyen körülmények között kezdenek az emberek munkahely- illetve karrierváltáson gondolkodni.
A felmérés magyar eredményei alapján a válaszadók 72 százaléka véli úgy, hogy munkahelyi elégedettségére illetve elkötelezettségére jelentős hatással bír közvetlen főnöke vagy felettese.
A Kelly Global Workforce Index (KGWI) felmérés legújabb megállapításai emellett azt is jelzik, hogy az elmúlt egy évben munkahelyet váltó európai válaszadók kevesebb, mint fele (43 százalék) érzi jól magát új pozíciójában, Magyarországon ez az arány 44 százalék.
A felmérés 31 ország több mint 120.000 dolgozójának válaszait gyűjtötte össze, köztük mintegy 50.000 európai munkavállalóét.
A közvetlen felettesek kulcsszerepet játszanak a munkahelyi elégedettség és a munkaerő-megtartás alakulásában, ám sokan közülük nem figyelnek a figyelmeztető jelekre. A felmérést végző cég ügyvezetője, Jónás Anikó elmondta: "Régi mondás, hogy a távozó munkavállalók valójában nem a céget, hanem a főnöküket hagyják ott. A dolgozók elmondásából mindenesetre az derül ki, hogy szeretnék, ha feletteseik nyíltabban beszélnének velük, és jobban elmagyaráznák a feladatokat és elvárásokat."
Arra a kérdésre, hogy mit tehetne a közvetlen felettese a munkahelyi elégedettség vagy elkötelezettség javítása érdekében (a fizetést/juttatásokat illetve az előléptetést leszámítva), a legtöbb magyar dolgozó a képzési lehetőségeket jelölte meg (53 százalék), ezt követték az egyértelmű felelősségi körök és célkitűzések (43 százalék), majd az átláthatóbb kommunikáció (38 százalék).
Jónás Anikó véleménye szerint világosan látható, hogy a munkavállalók jelentős része nem elégedett, nem tud kiteljesedni a munkahelyén, ami viszont jelzi, hogy a vezetőknek proaktív lépéseket kell tenniük e lappangó elégedetlenség kezelése érdekében.

A felmérés eredményeiből
A dolgozók kevesebb mint egyharmada (28 százalék) érzi magát teljes mértékben elkötelezettnek jelenlegi munkaadója iránt.
A munkavállalói elkötelezettség mértékét tekintve Norvégia áll a legjobban (itt a válaszadók 46 százaléka vallotta magát teljesen elkötelezettnek), ezután következik Dánia (43 százalék), Franciaország (42 százalék) majd Svédország (41 százalék). A lista másik végén található Olaszország (4 százalék), Magyarország (14 százalék), Németország (19 százalék) és Portugália (23 százalék).
A munkavállalói elkötelezettséget növelő tényezők között az "érdekesebb vagy nagyobb kihívást jelentő munka" végzett az első helyen.
A megkérdezettek több mint fele (59 százalék) számolt be arról, hogy aktívan keresi a jobb álláslehetőségeket illetve méri fel a munkaerőpiacot még akkor is, ha elégedett az aktuális pozíciójával. Magyarországon ez az arány 52 százalék.
Mindössze 24 százalék állította, hogy valószínűleg ajánlaná jelenlegi munkahelyét új állást kereső barátainak vagy ismerőseinek - e téren a vállalati kultúra/hírnév bizonyult a leginkább befolyásoló tényezőnek. A magyar válaszadók 19 százaléka ajánlaná csak aktuális munkaadóját ismerőseinek és elsősorban a megfelelő munka-magánélet egyensúlya miatt.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?