kapubanner for mobile

Nem kellenek a gimnáziumot végzettek

Magyarországon egyre inkább kiszorulnak a munkaerőpiacról az alacsony iskolai végzettségűek. Különösen igaz ez, a pályakezdőkre, alacsony végzettségűekre, idősebbekre - derül ki a Napi Gazdaság által közzétett 2007-es Munkaerőpiaci Tükörből.

Bár a kutatók szerint a magyar gazdaság foglalkoztatási lemaradását, valamint a munkanélküliségi ráta növekedését alapvetően meghatározza a középfokúnál alacsonyabb iskolai végzettségűek rossz helyzete, a középfokú végzettségűeknél sem kedvező a helyzet - írja a Napi Gazdaság.

Utóbbiak körében a foglalkoztatási ráta 70,4 százalék volt 2006-ban, ez 4-5 százalékponttal marad el az Európai Unió- és az OECD-átlagoktól, míg a felsőfokú végzettségűek 83 százalékos mutatója alig egy-két százalékpontnyival kisebb.

A középfokú végzettségűek munkaerő-piaci helyzete nagymértékben függ attól, hogy milyen szakmával rendelkeznek, amely azt is jelenti, hogy e körben a csupán gimnáziumot végzettek helyzete a legrosszabb, ők ma már szinte senkinek sem kellenek - fejtette ki a Napi Gazdaságnak Ékes Ildikó, az Ecostat Kormányzati Gazdaság- és Társadalomstratégiai Kutatóintézet társadalmi elemzések osztályának vezetője.

A versenyszférának ugyanis szakmunkásokra van szüksége. Az utóbbi években az oktatási intézmények és a szülők is egyre inkább felismerték ezt a helyzetet, ezt jelzi a gimnáziumok leértékelődése és a szakközépiskolák felfutása. A szakember a gimnáziumból kikerülők számára azt ajánlja, hogy ha nem tanulnak tovább, akkor fogadják el az első adódó lehetőséget, majd a munka mellett szerezzenek szakképzettséget, a Learning by doing szellemében - áll a Napi Gazdaságban.

Azért a gimnáziumi végzettséggel rendelkezőknek is van esélyük a munkaerőpiacon, főként ügyfélszolgálaton, call centeresként tudnak elhelyezkedni. Emellett a tipikus diákmunkák (például csomagolás) kínálkoznak számukra, de segíthet a nyelvtudás, valamint a Start-kártya kiváltása is - tudtuk meg Gyengő Dórától, a Manpower munkaerő-közvetítő cég munkatársától.

Tapasztalataik szerint a szakmunkások közül a legkeresettebbnek a gépipari, a műszaki, valamint az informatikai végzettségűek számítanak, de jók az elhelyezkedési esélyek az építőiparban, az egészségügyben, valamint az élelmiszeriparban is. A fémipari terület különösen jól megy - a cégek lakatosokat, CNC-marósokat, hegesztőket és esztergályosokat egyaránt keresnek. A keresett szakmunkások számára a fővárosban és Nyugat-Magyarországon a cégek 180-200 ezer forintos bruttó kezdőbért kínálnak, a keleti országrészben ennél jóval kevesebbet, gyakran csak minimálbér körülit.

Különösen fontos a mobilitás, hiszen az nagyban javítja az elhelyezkedési lehetőséget - mondta Gyengő.

Napi Gazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek