Nem lesz béremelés jövőre?
A munkavállalók továbbra is havi 80 ezer forintos minimálbérre tettek javaslatot az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki (OÉT) plenáris ülésén, míg a munkaadók nem kívánnak változtatni a jelenlegi 69 ezer forintos összegen.
A kormány nem számol jövőre a foglalkoztatás bővülésével - említette az államtitkár. A korábbi makropálya még 0,4 százalékos növekedést tartalmazott.
A szakszervezetek 2009 január 1-jétől havi 80 ezer forintra kívánják növelni a jelenlegi 69 ezer forintos minimálbért, kiegészítve azzal, hogy a minimálbér és a szakmunkás garantált bérminimum elválaszthatatlan egymástól - rögzítette a munkavállalói oldal álláspontját Borsik János. Az Autonóm Szakszervezetek elnöke kevesellte a kormány 4-5 százalékos bruttó béremelkedési ajánlatát, véleménye szerint reálbér növelésre van szükség, de mértékről nem beszélt.
"A munkaadói oldal elzárkózik a jövő évi bérnövekedéstől, a bérek szinten tartására lát reális lehetőséget" - jelentette ki Dávid Ferenc szóvivő. A Munkaadók és Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára elfogadhatatlannak tartotta a minimálbér emelését. A munkaadók ugyanakkor úgy látják, hogy az első félév végén tárgyalóasztalhoz ülhet az OÉT, s ha a gazdasági helyzet javul, akkor sor kerülhet béremelésre - jelezte Dávid Ferenc.
"A munkavállalók ebbe nem mehetnek bele, a jövő évi bérekről még ebben az évben meg kell állapodni" - reagált a felvetésre Borsik János.
A kormány nem kíván javaslatot tenni a minimálbérre, csupán technikai segítséget kíván nyújtani a tárgyalófeleknek azzal, hogy a minimálbér reálértékének megőrzése 72 ezer 400 forint mellett valósulhat meg - közölte Csizmár Gábor.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
15 éves mélypontra zuhant a magyar cégvezetők növekedési bizalma: mindössze 31% vár bevételbővülést, miközben a vállalatok 77%-a még nem lát... Teljes cikk
A sikeres vállalatok felismerték, hogy a hagyományos pénzügyi mutatók nyomon követése már nem elég a fenntartható növekedéshez. Mérni kell az... Teljes cikk
Hollandia szépen csendben a négynapos munkahét élharcosává vált: 32 órás hét, teljes bér és javuló megtartás. Ugyanakkor az OECD szerint a... Teljes cikk
- PDSZ: a kormány azonnal kezdjen tárgyalásokat a pedagógusok bérrendezéséről 2 hete
- Mennyit keres egy nevelőszülő? 3 hete
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 4 hete
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 2 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 2 hónapja
- Márciustól vehető igénybe a minimálbéren foglalkoztatottak után járó kompenzációs támogatás 2 hónapja
- Alulról a negyedik helyen áll a magyar minimálbér az EU-ban - mutatjuk a számokat 2 hónapja
- Közel 800 ezer forint az átlagbér Magyarországon – itt a friss KSH-adat 2 hónapja
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?