kapubanner for mobile

Növeli a teljesítményt a hatékony adattárolás

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az Economist Intelligence Unit az Oracle megbízásából 242 különböző iparágban tevékenykedő döntéshozóval készített mélyinterjúkat az üzleti információk tárolásának, összegyűjtésének, elemzésének, illetve megosztásának lehetőségeiről és kihívásairól.

Az üzleti információk hatékony felhasználása számtalan kihívással jár. Az adatok gyakran a hatalmas vállalati rendszerek különböző pontjain tárolódnak, egyes cégeknél pedig belső szabályozás sem létezik a dokumentumok rögzítésére és tárolására vonatkozóan, vagyis jelentős kihívást okoz ezekből a különböző döntésekhez szükséges információkat kinyerni.

A döntéshozók válaszaiból kiderül, hogy egyértelműen látják mekkora jelentőséggel bír a vállalati információk széleskörű elérése. 80 százalékuk szerint egy hatékony BI (üzleti intelligencia) stratégia szignifikánsan növelné a vállalat azon képességét, hogy gyorsan reagáljon a piac változásaira. Felmerült az is, hogy az üzleti intelligencia megfelelő alkalmazásának és elterjedésének egyik oka éppen a vállalatoknál már meglévő, a struktúra alapját képező adattárolási és adatkezelési rendszer.

A válaszadók fele szerint a legnagyobb kihívást azt jelenti, hogy információt nyerjenek ki az adattárházakban rendszertelenül tárolt adatokból. További kihívást jelent még az adatok felhalmozódása, azok tisztasága, illetve az, hogy közel három évtizeden keresztül a táblázatok alkalmazása volt a legelterjedtebb módszer a tárolásra és feldolgozásra egyaránt. A válaszok is ezt támasztják alá, a megkérdezettek 78 százaléka arról számolt be, hogy vállalatuknál is még mindig ez a legelfogadottabb módszer.

A mélyinterjúk arra is rávilágítottak, hogy további problémát jelent az adatok elérése és azok tisztasága. Miközben a döntéshozók 70 százaléka számára elérhetők az adattárházakban lévő információk, addig a vezető- és középmenedzsereknek csupán a fele fér hozzájuk. A válaszadók mintegy 22 százalékánál jellemző csak, hogy az üzleti adatok minden alkalmazott számára egyformán elérhetők, pedig minél több alkalmazott számára elérhető az adatállomány, annál valószínűbb, hogy ebből hasznos információk nyerhetők ki.

A megkérdezett alkalmazottak 13 százaléka állította, hogy az üzleti információk kinyerésére az erre a célra tervezett, és szervezetüknél alkalmazott BI szoftvereket használja, ez azt a tézist támasztja alá, hogy az alkalmazottak gyakran elutasítóak az új technológiai megoldásokat illetően. A válaszadók csupán 46 százaléka mondta, hogy a szervezeten belül használnak BI eszközöket, és sok esetben nem is oktatják megfelelően az alkalmazottakat ezek kezelésére. További 30 százalék bizonytalan abban, hogy a BI eszközöket elérhetővé tegye-e a munkatársak számára, attól tartva, hogy esetleg rosszul értelmezik az adatokat.

Gyakori probléma, hogy az informatikai vezetőket nem vonják be a döntéshozatali folyamatokba. A válaszadók csupán 22 százaléka számolt be arról, hogy vállalatuknál az informatikai vezető felelős a BI stratégiáért, bár 46 százalékuk gondolja úgy, hogy az informatikai csoportnak jobban össze kellene hangolnia a BI adatokat a teljes üzleti stratégiával.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek